"Cserben hagyták a betegeiket" Morális válságba került a román egészségügy
Sorra mondanak fel a dolgozók
"Cserben hagyták a betegeiket" Morális válságba került a román egészségügy

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 04. 06.
Meghaladta a négyezreet a koronavírussal fertőzött betegek száma Romániában. Volt, hogy 2 nap is 430-440 új esetet jegyeztek, ezzel pedig számuk elérte a 4057-et. Vasárnap estig 406-an gyógyultak meg, és 168-an vesztették életüket a fertőzésben.

A legtöbb beteget a moldovai Suceava megyében és a fővárosban, Bukarestben jegyeztek, miközben a nagyszámú magyar közösséggel rendelkező megyékben a fertőzések száma nagyon alacsony. Hargita megyében például csütörtökön diagnosztizálták az első beteget, Kovászna és Maros megyében egyaránt száz alatt van a fertőzöttek száma.

Az egészségügyi dolgozók körében nagyon magas az elégedetlenség: az Arad megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban negyvenen kérték nyugdíjazásukat, vagy adták be felmondásukat, 127-en pedig betegszabadságra mentek. Tettüket azzal indokolták, hogy a kórház nem különítette el a fertőzésgyanús eseteket, és nem biztosított védőfelszerelést az egészségügyi dolgozóknak.

Másképp látja Lorenzovici László közgazdász, egészségügyi menedzser, a Semmelweis Egyetem és a Sapientia EMTE oktatója: szerinte morális válságba került a román egészségügy. Azon egészségügyi dolgozók, akik elégedetlenek a körülményekkel, beperelhették volna a munkaadójukat, de nem ezt tették, hanem cserben hagyták a betegeiket, mondja.

Az egészségügyi menedzser úgy véli, az a tény, hogy a romániai fertőzöttek több mint tizenöt százaléka egészségügyi dolgozó, mutatja, hogy mennyire rossz az orvosképzés és a menedzsment az egyes intézményekben. „A fertőzések több mint fele kórházi tévedések sorozata miatt jött létre, nevezzük ezt egy minőségbiztosítási problémának. Három kórházat pedig teljesen karanténba helyeztek: a bukaresti Geroza-t, a suceavait és a dévai kórházat” – mondta a Heteknek Lorenzovici László.

Romániában több jegyzett fertőzött van, mint a szomszédos országokban összesen, ezt a sokkoló adatot azzal magyarázza, Romániának van a legtöbb vendégmunkása az elsődleges gócpontokban: Spanyolországban, Olaszországban.

A március 25-én bevezetett kijárási tilalom óta a fertőzés ritmusa ugyan napi 12-13 százalékra csökkent, és a betegek döntő többsége azok közül kerül ki, akik külföldről tértek haza, vagy ilyen személlyel érintkeztek, Lorenzovici László szerint a neheze még hátra van: hiszen egyrészt ezek csak a hivatalos adatok, mivel “a tesztelési kapacitás nagyon lassan adaptálódott az igényekhez”, és az új gépek beüzemelése következésképpen a betegszám növekedését is fogja eredményezni, másfelől Románia a külföldön dolgozók még egy nagy hullámára számíthat.

A Németországban dolgozó román állampolgárok jelentős része még nem tért haza, mondja Lorenzovici, szerinte a magyar-osztrák, illetve a magyar-román határt is nagy terhelésnek fogják kitenni a közeljövőben. És az is valószínűsíthető hogy hazaérkezésük után azon megyékben is (ide tartoznak a magyarok által lakottak is) megnő a fertőzöttek száma, ahol eddig alacsonyabb volt.

(A nyitókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix)

---

Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Fizessen elő most a digitális, vagy akciósan a nyomtatott formátumra! Részletek a hetek.hu/elofizetes oldalon.

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!