Donald Trump megerősítette, hogy 30 napon belül megismétlik a Fehér Házi Tudósítók Vacsorája eseményt, hozzáfűzve, hogy "biztonságosabban".
Most ismét küzdenünk kell a közös értékeink védelméért - hit, család, nemzet! Kérjük, támogassa a munkánkat: hetek.hu/tamogatas
Az elnök közösségi oldalán közzétette a támadásról szóló videót, amelyen az látható, hogy a támadó fegyverrel a kezében átrohan a hotelen belül felállított több ellenőrző pont egyikén, majd a rendőri hatóságok emberei azonnal fegyvert rántanak. Az elnök szavai szerint a férfit mintegy 50 méterrel a bálterem bejáratától tartóztatták fel.
Szintén közösségi oldalán a földön fekvő, megbilincselt férfiról is nyilvánosságra hozott két fényképet, amelyen a támadó felsőruha nélkül látható.
A fehér házi sajtótájékoztatón Todd Blanche megbízott igazságügyi miniszter arról tájékoztatott, hogy már kezdeményezték a házkutatási engedély kiadását, és jelezte, hogy hamarosan vádat emelnek a gyanúsított ellen. A vádirat pedig több pontot tartalmaz majd - mondta, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nyomozás csak most indult meg.
Az incidens helyszínén tartott sajtótájékoztatón Jeffery W. Carroll, Washington ideiglenes rendőrfőnöke elmondta, hogy a támadó
egy kézi lőfegyvert, egy puskát és több kést tartott magánál. Az előzetes vizsgálat szerint magányos elkövetőről van szó
- hangsúlyozta.
Tájékoztatása szerint a Titkos Szolgálat egyik ügynökét találta el egy lövedék, őt kórházban ápolják, állapota kielégítő.
Jeanine Pirro washingtoni szövetségi ügyész azt mondta, hogy a tettes a lehetséges legnagyobb károkozásra készült. Hozzátette, hogy egyelőre két vádpontot állapított meg, de a nyomozás során ezek továbbiakkal egészülhetnek ki.
A Fehér Házi Tudósítók Vacsoráját minden évben megrendezik, Donald Trump első alkalommal vett volna részt, és a tervek szerint beszédet mondott volna, közlése szerint a szólásszabadságot és alkotmányt ünnepelve. A washingtoni Hilton szállóban rendezett eseményre mintegy 2500 vendég volt hivatalos, köztük Erika Kirk, a 2025 szeptemberében meggyilkolt keresztény aktivista és influenszer, Charlie Kirk özvegye. A közösségi médiában napvilágott látott egy videó, melyen az látható, hogy a merényletkísérlet után biztonságiak kísérik ki Erika Kirköt a teremből, aki könnyeivel küszködve azt hajtogatja, "Csak haza akarok menni".
Hetek/MTI