Terroristákat éltető, zsidógyűlölő zenekar a Szigeten
Komoly próba előtt a magyar kormány „zéró tolerancia” álláspontja
Terroristákat éltető, zsidógyűlölő zenekar a Szigeten

Forrás: Instagram/kneecap32

2025. 07. 08.
Nemzetközi felháborodást váltott ki a június végi brit Glastonbury Fesztiválon az ír Kneecap fellépése, amelyen a zenekar tagjai a százezres közönséggel együtt kórusban kántálták az Izraelt gyalázó, és a terroristákat éltető, trágár szlogeneket. 

A hiphop trió ellen már a fesztivál előtt rendőrség vizsgálat indult a Hezbollah és a Hamász terrorszervezeteket támogató színpadi nyilatkozataik miatt. 

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint az ír zenekarnak nem lett volna szabad fellépnie a neves zenei fesztiválon.

„Azt mondtam, hogy a Kneecapnak nem szabadna színpadot adni, és ez vonatkozik minden más előadóra is, aki fenyegetéseket fogalmaz meg vagy erőszakra buzdít”

– nyilatkozta Starmer.

A zsidógyűlölő botrányhősöket azonban nemhogy kitiltanák az európai színpadokról, hanem most először Magyarországra is meghívták.

Bár sohasem gondoltuk komolyan a Sziget fesztivál hivatalos szlogenjét, arra azért nem számítottunk, hogy a Hamász terroristáit „ellenállási hősként” ünneplő, a gyűlölt cionistákra halált követelő Kneecap lesz „a szabadság szigete” idei sztárja.

A Sziget 2025 hivatalos programja szerint augusztus 11-én este a Revolut nagyszínpadon lép fel a gyűlöletzenekar.

A meghívás miatt nyílt levéllel fordult a Sziget tulajdonosaihoz és a nagyszínpadot szponzoráló bankhoz Vajda Tamás újságíró, fotóriporter, aki szerint „nem csupán érthetetlen, de mélységesen elítélendő, hogy a fesztivál a Kneecap zenekar fellépését engedélyezte”.

A Facebookon közzétett nyílt levél felsorolja a zenekar korábbi botrányait, amelyek messze túllépnek a politikai provokáció és a véleménynyilvánítás határain. 

A Kneecap egyik tagja 2023 decemberében egy interjúban követendő példának “ellenálási hősnek” nevezte a Hezbollah terroristáit. Az Izrael elleni terrrortámadás egyéves évfordulóján egy brit koncerten a banda – videófelvételek tanúsága szerint - ezeket skandálta: 

“Free Palestine - by any means necessary!”, “Death to Zionists” (Szabad Palesztinát – bármilyen áron!, Halál a cionistákra!) 

2024 novemberben Londonban a zenekar tagja, Mo Chara, Hezbollah zászlót lengetett, és azt ordibálta a színpadon, hogy: „Up Hamas! Up Hezbollah!” (Éljen a Hamasz! Éljen a Hezbollah!)

Idén júniusban a Galstonbury fesztiválon a Kneecap is részt vett abban a provokatív, gyűlöletkeltő kórusban, amelyek miatt brit rendőrség vizsgálatot indított uszítás és gyűlöletbeszéd miatt.

Ezen megnyilvánulásak miatt több nagy európai fesztivál - többek között a Bilbao BBK Live és az Electric Picnic is visszamondta a fellépésüket.

„A Sziget ellenben -minden dokumentált incidens után, ismerve az eseteket, úgy döntött, hogy színpadra állítja őket a fesztivál közönsége előtt. Ez komoly morális bukás”

– írja nyílt levelében Vajda Tamás.

A Kneecap azonban a hivatalosan az antiszemitizmussal és az anticionista, terrorista támogató megnyilvánulásokkal szemben „zéró toleranciát” ígérő magyar kormánynak is üzent:

„Minket az érdekel, hogy azoknak az országoknak a kormányai, ahol fellépünk, engedélyezik korunk legborzasztóbb bűneit − mi pedig nem hallgatunk. Ezen a média semmit sem változtathat. Egyetlen érdekünk a palesztin nép. A 20 ezer meggyilkolt gyerek. A koncertünkre eljövő fiatalok átlátnak a hazugságokon. Az emberség és az igazság oldalán állnak. Ez ad nekünk nagy reményt” – írták nyilatkozatukban.

A Sziget 2025-ös programjára a heti belépő költségekkel együtt több mint 160.000 forintba kerül, a napi jegy pedig 34.000 forint felett kapható.

Kérdéseinkkel megkerestük a Sziget Sajtóosztályát, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket. 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!