Soproni Tamás szerint jól tette a kormány, hogy nyitott a keleti vakcinák felé
Hetek-podcast
Soproni Tamás szerint jól tette a kormány, hogy nyitott a keleti vakcinák felé

Forrás: Facebook/Soproni Tamás

2021. 03. 05.
"Nagyon mérges vagyok oltáskérdésben a politikusokra" - fogalmazott Terézváros momentumos polgármestere, a párt budapesti vezetője a Hetek podcastjában azzal kapcsolatban, hogy mind az ellenzék, mind a kormány részéről több szereplő növelte a bizalmatlanságot az oltásokkal szemben. Soproni Tamás szerint bízni kell a magyar szakértőkben, így támogatja az orosz és kínai vakcinák használatát is. 

Soproni Tamás elmondta, egy közeli családtagja is mondta neki, hogy a kínai vakcinát nem kéri - éppen ezért nagyon mérges azzal kapcsolatban, hogy több politikus a bizalmatlanságot növeli a keleti oltóanyagokkal kapcsolatban. Mint fogalmazott,

a kormány azzal hibázik, hogy nyomást helyez a szakértőkre e tekintetben, míg "a másik fél meg azt mondja, hogy nahát itt a kínai és az orosz vakcina az biztos, hogy rossz és várjuk meg az európai uniós engedélyeztetést."

Terézváros momentumos polgármestere szerint bízni kell az OGYÉI-ban és még akkor is emberéleteket jelentenek a keleti vakcinák, ha csak 40, vagy 50 százalékban lennének hatékonyak.

"Ami jön, azt adassuk be, ez a határozott álláspontom"

- jelentette ki Soproni. 

A Momentumnak ugyanakkor nincs határozott álláspontja a kérdésben, annyira semmiképp sem markánsan, mint mondjuk a Demokratikus Koalíciónak.

Jól nyúlt bele a kormány

A Hetek kérdésére Soproni elmondta, szerinte jól tette a magyar kormány, hogy az Európai Uniónál előbb nyitott a keleti vakcinák felé. A momentumos polgármester úgy fogalmazott, hogy minden lehetőséget meg kell vizsgálni, és azt sem szabad elfelejteni, hogy az európai gyógyszerügynökségnél is vannak lobbik. Soproni úgy tudja, több európai ország is elkezdett nyitni az orosz és kínai vakcinák felé.

"Helyes az, hogy ahonnan van vakcina és működik, azt megvesszük"

- összegezte a polgármester. 

A Hetek podcastjában a világjárvánnyal kapcsolatban szóba került a Momentum azóta már háttérbe került nyitás-kampánya, ahogyan az is, hogy még mindig jó ötletnek tartják-e a 100 ezer forintos támogatást a beadott oltásokért. Az előválasztás esélyeiről, a választókorhatár 16 évre történő leszállításáról, a generációs feszültségekről és a személyes ambícióiról is szó esett a műsorban, ami az alábbi linken is meghallgatható.

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!