Merz Izraelbe küldi külügyminiszterét, aggódik a gázai hadművelet miatt
Merz Izraelbe küldi külügyminiszterét, aggódik a gázai hadművelet miatt

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2025. 05. 07.
Friedrich Merz újonnan megválasztott német kancellár aggodalmát fejezte ki Izrael azon tervei miatt, hogy a jövőben átveszi a humanitárius segélyek elosztása feletti ellenőrzést a Gázai övezetben. Közölte azt is, hogy külügyminisztere a hétvégén Izraelbe utazik.

„Világossá kell tenni, hogy az izraeli kormánynak teljesítenie kell a nemzetközi jog szerinti kötelezettségeit, és hogy a Gázai övezetben megkell valósuljon a humanitárius segélynyújtás” - nyilatkozta kedden az ARD televíziónak.

„Az elmúlt napok fejleményeit komoly aggodalommal figyeltük”

- mondta, hozzátéve, hogy bár Izraelnek joga van megvédeni magát, humanitárius kötelezettségeinek is eleget kell tennie.

Izrael hétfőn jelentette be terveit, hogy egy kiterjesztett hadművelet részeként akár az egész Gázai övezetet elfoglalhatja.

Még Februárban Merzet többen bírálták, amiért azt mondta, hogy meghívja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, és megtalálja a módját, hogy látogatást tehessen Németországban anélkül, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság kiadott elfogatóparancsa alapján letartóztatnák.

 (Reuters)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!