Két helikopter ütközött egymásnak a Mount Everestnél, halálos áldozat is van

Két helikopter ütközött egymásnak a Mount Everestnél, halálos áldozat is van

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

Két helikopter ütközött össze, miközben éppen leszállni próbáltak a Mount Everest alaptábora alatt. A baleset következtében legalább egy ember meghalt, ketten pedig megsérültek – közölték a hatóságok.

A légi járművek túrázókat szállítottak.

Még a hétvégén heves havazás volt a térségben, mielőtt az időjárási körülmények enyhültek volna, aminek köszönhetően túrázók ezrei tudtak útnak indulni.

Az Everesten nincsenek utak, és a helikopterek jelentik az egyetlen módot arra, hogy lehozzák azokat a túrázókat és vezetőiket, akik megbetegednek vagy kimerülnek a hidegben és a nagy tengerszint feletti magasságban.

A helikopterek Pheriche falunál zuhantak le, amely 4200 méteres magasságban fekszik.

A balesetben egy 47 éves indiai turista vesztette életét Bhupendra Thapa, a Solukhumbu járási tisztségviselő tájékoztatása szerint. Egy Új-Zélandról származó utas pedig megsérült, és a fővárosba, Katmanduba szállították gyógykezelésre, továbbá egy nepáli pilóta is megsérült, de őt a helyszínen ellátták.

(New York Post)
 

Itt állítsd be, hogy a Google kereső elöl hozza a hetek.hu-s találatokat
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!