„Rendszerbontó nagykoncertet” hirdettek két nappal a választások előtt, a szervező szerint azért, mert a jelenlegi rendszert „el kell söpörni, és a lelkekből is ki kell törölni”. A fellépők egy része ezt a „mindent végképp eltörölni” felhívást a színpadról szélsőséges, obszcén magatartással, blaszfemikus, gyűlölködő üzenetekkel szolgálta ki. De ugyanilyen
aggasztó volt látni, hogy az összegyűlt tömeg nagy része milyen lelkesen szívja magába a szavakba és tettekbe öltöztetett mérget.
Nehéz másra gondolni, mint hogy e sötét egymásra találás mögött egy olyan pornografizált, okkultizmussal és drogfogyasztással átitatott tömegkultúra áll, amelyet a fellépők és közönségük is egyaránt fogyasztanak - teszik hozzá.
Gyümölcseikről lehet megismerni a fákat: ahol a letolt nadrág és a mocskos szavak teremtik az összhangot, ott nem csak a színpadon lévőkkel van gond,
felelős ezért a társadalom széles köre, és mindazok, akik ezt az alantas indulatot politikai célokra igyekeznek becsatornázni.
Nemzetünket féltő egyházként fájdalmas volt látni azt, hogy az ország egyik főterét, a két csodálatos múzeum és a nagy magyar hősök szobrai által körbevett teret ilyen méltatlan, lealacsonyító célra sajátították ki.
Európa egyik legnagyobb zsidó közösségének pedig riasztó üzenet volt, hogy amikor az egyik fellépő a színpadról a terrorrezsimeket éltette, a rendszerbontásra készülő tömeg hangos kórusban üvöltötte vissza a „Szabad Palesztina” csatakiáltást.
Látjuk, milyen gyorsan fel tud nőni egy társadalomban az a vadfa, ami mögött meghúzódhat a morális gonoszság és a nemzeti sorsot romboló gyűlölet. Míg van lehetőségünk, tegyünk ez ellen, és álljunk ki az igaz értékek, az emberi méltóság tisztelete és a hit szabadsága mellett! - zárul a közlemény.