Covidban elhunyt Colin Powell volt amerikai külügyminiszter
George W. Bush alatt szolgált az Egyesült Államok első fekete külügyminisztereként
Covidban elhunyt Colin Powell volt amerikai külügyminiszter

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 10. 18.
Colin Powell volt amerikai külügyminiszter, aki kulcsszerepet játszott a 2003-as iraki invázió igazolásában, belehalt a Covid szövődményeibe. A 84 éves nyugalmazott négycsillagos tábornokot, aki az 1990-es évek elején a vezérkari főnökök egyesületének elnökeként is szolgált, a Walter Reed nemzeti orvosi központban kezelték a Coviddal. Powell teljesen be volt oltva a koronavírus ellen.

Halála bejelentésekor családja elmondta, egy „figyelemre méltó és szerető férjet, apát, nagyapát és egy nagyszerű amerikait”vesztettek el.

Powell volt Amerika első fekete külügyminisztere, aki 2001 és 2005 között George W Bush alatt látta el tisztét. 

Powell a vitatott 2003-as iraki invázió előkészületei során vált igazán ismertté:

ő volt ugyanis a Bush-kormány azon kísérletének hivatalos arca, hogy rávegyék a világközösséget, támogassák az iraki megszállást állítólagos iraki tömegpusztító fegyverekre hivatkozva. 

2003 februárjában külügyminiszterként Powell megjelent az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt, és kategorikusan azt állította, hogy az akkori iraki vezető, Szaddám Husszein rendelkezik biológiai fegyverekkel, és nukleáris fegyvereket fejleszt. Az invázió végül az ENSZ engedélye nélkül ment végbe.

A következő évben a CIA iraki csoportja arra a következtetésre jutott, hogy Husszein már egy évtizeddel korábban elpusztította az ország utolsó tömegpusztító fegyverét is.

Powell később állította a riportereknek, hogy igyekezett Busht figyelmeztetni Irak megszállásának következményeire, azonban mikor az elnök meghozta a döntést, támogatásáról biztosította. 

Hétfői nyilatkozatában Bush „nagyszerű közszolgának” nevezte Powellt, aki

„akkora kedvence volt az elnököknek, hogy kétszer is megszerezte az elnöki szabadságérmet. Nagyon tisztelték itthon és külföldön.”

Tony Blair, aki brit miniszterelnökként is támogatta az iraki inváziót, Powellt „az amerikai katonai és politikai vezetés sok éven át kimagasló alakjának” nevezte.

„Hűséget és tiszteletet inspirált… élete nemcsak az elkötelezett közszolgálatról tanúskodik, hanem arról is, hogy hajlandó a pártpolitikai megosztottság ellenére is hazája érdekeit szolgálni. ”

Powell külügyminiszteri pozíciója elhagyása után is rendkívül befolyásos politikai kommentátora maradt az amerikai politikának és közéletnek. Az évek során egyre jobban eltávolodott saját republikánus pártjától, kiábrándult a jobboldalból

2008-ban Barack Obama mellé állt az elnökválasztáson, amikor pedig Donald Trump kezdett el pályázni a Fehér Házra, Powell az egyik vezető kritikusa lett.

(Guardian/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!