Botrány: ügynökként jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu-n, pedig nem volt az

Felvetődik a kérdés, hogy még hány esetben történt hasonló hiba
Botrány: ügynökként jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu-n, pedig nem volt az

FB/Lezsák Sándor Hivatalos Oldala

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában - közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook oldalán. A közlemény szerint Lezsák Sándor neve ugyan szerepel a mágnesszalagokon, de nem hálózati személyként, hanem megfigyeltként.

Az eset hátterében technikai hiba áll, amelynek kivizsgálása és elhárítása folyamatban van. Az adatbázis érintett részének felülvizsgálatát megkezdték, és megteszik a szükséges intézkedéseket a hasonló esetek megelőzése érdekében - írták.

Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas

Az ÁBTL az okozott félreértésért Lezsák Sándortól a közleményben is elnézést kért.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés korábbi alelnöke, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében kikérte magának, hogy kommunista ügynöki múlttal bélyegezzék meg, egyben kijelentette: nem volt ügynök, őt figyelték meg.

"Mindenki, aki ezt az aljas hazugságot terjeszti, a bíróság előtt fog felelni érte"

- írta, hozzátéve, hogy a jogi út azonban nem teheti jóvá azt az erkölcsi kárt, amelyet ezzel a rágalommal okoznak számára.

"Nem gondoltam volna, hogy a lakiteleki találkozó 40. évfordulójához közeledve, 2026-ban ismét a neokommunizmus áldozatává válok. Szégyellje magát, aki ebben a színjátékban részt vesz" - fogalmazott közleményében Lezsák Sándor.

A hírre reagált Magyar Péter is:

„Mivel telefonon nem sikerült elérnem Lezsák Sándort, ezért itt szeretnék tőle bocsánatot kérni, amiért a Levéltár informatikai rendszerének hibája miatt tévesen bekerült a neve a hálózati személyek nyilvántartásába.”

(MTI/Hetek)

Itt állítsd be, hogy a Google kereső elöl hozza a hetek.hu-s találatokat
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!