Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
Az Aer Lingus Dublinból Rómába tartó gépe Észak-Franciaországban, az évreux-i katonai légibázison hajtott végre biztonsági kényszerleszállást, míg a Wizz Air Milánóból Varsóba tartó járata Bécsbe kényszerült kitérni.
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
A riasztások kiterjedt nemzetközi fennakadást okoztak: Olaszországba, Lengyelországba, Bulgáriába, Ausztriába, Romániába, Spanyolországba és Csehországba tartó gépek váltak célponttá. A hatóságok azonnal vészhelyzeti protokollokat léptettek életbe, Prágában négy, Madridban három gépet ellenőriztek, miközben a bolgár, román és olasz repülőterekre érkező járatokat is átkutatták a biztonsági erők.
A tűzszerészeti átvizsgálások során egyetlen repülőgépen sem találtak robbanószert vagy gyanús tárgyat, így
az összes bejelentés rosszindulatú vaklármának bizonyult.
Bár Aposztolosz Cicikosztasz, az Európai Unió közlekedési biztosa hangsúlyozta, hogy még túl korai lenne megállapítani az incidensek közötti közvetlen kapcsolatot, szakértők szerint a fenyegetések tömegessége olcsó, felelősségre vonás nélküli zavarkeltésre és koordinált akcióra utalhat. Az ügy kivizsgálásába több nemzeti szerv, köztük a cseh rendőrség terrorizmus- és kiberbűnözés elleni központja (NCTEKK) is bekapcsolódott.
Az európai hatóságok fokozott figyelemmel kísérik a helyzetet, miután a hét elején már hét másik járatot ért hasonló, alaptalan fenyegetés.
(BBC/Hetek)