hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pápai tőkefelhalmozás
A Vatikán története (3. rész)

2013. 03. 07.
XI. Pius pápa egy csődhelyzetben lévő, jogilag rendezetlen státusú szervezet vezetőjeként kötötte meg 1929-ben a lateráni konkordátumot, amely a világ legkisebb országaként létrehozta a Stato della Città del Vaticanót (Vatikánváros­i Állam). A Szentszéket a húszas évek végén katolikus politikusok és nagyvállalkozók figyelmeztették arra, hogy gazdasági válság várható. XI. Pius előremenekült: kilenc hónappal a New York-i tőzsde­krachot megelőző „fekete csütörtök” előtt rendezte a pápai állam jogi és pénzügyi helyzetét. Benito Mussolini nagyvonalú adományának köszönhetően a Vatikán a huszadik század egyik legsikeresebb és egyben legellent­mondásosabb gazdasági szereplőjévé vált.

A pápai állam a 18. századra érte el legnagyobb területi kiterjedését: Itália középső része mellett északon egészen Romagna régióig, nyugat­ra pedig Avignonig húzódott. A pénzügyek azonban már korántsem voltak ilyen fényesek. A katolikus államokból származó középkori gazdagság a reformáció és a technikai forradalom nyo­mán megcsappant: XI. Kelemen uralkodásának kezdetén, 1700-ban a pápaság adósságállománya 15 millió scudit tett ki (egy akkori itáliai scudo a mai árfolyamon körülbelül egy dollárnak felelt meg). 1730-ra ez az összeg már 60 millió scudira rúgott, majd újabb harminc év múltán az adósság elérte a 100 millió scudit.
Minden korábbinál nagyobb csapást jelentett a francia forradalom. Amikor Bonaparte elfoglalta Itáliát, 21 millió scudi váltságdíjat követelt a pápai államtól. A Szentszék fizetésképtelennek bizonyult, ezért a tábornok Rómába vezényelte csapatait, akik a város palotáit, templomait, székesegyházait és kolostorait megfosztották minden aranyuktól, ezüstjüktől, drágakövüktől és műkincsüktől.
Napóleon bukása után a bécsi kongresszus (1815) visszajuttatta ugyan a kincsek egy részét, és némi jóvátételt is felajánlott Rómának, de a pápai állam hanyatlását már nem lehetett megállítani. Az olasz függetlenségi mozgalom, a Risorgimento nyomán az egyházi állam területi egységei egyenként szakadtak el és kiáltották ki függetlenségüket. 1860-ra a római székhelyű Latium, „Szent Péter birtoka” kivételével a pápa minden itáliai területét elveszítette.
A történelem egyik leghosszabb ideig uralkodó pápája, IX. Pius (1846–1878) a fejleményekre „a kor tévedéseiről” készített jegyzék, a Syllabus Errorum közzétételével válaszolt, amelyben többek között elítélte a modern civilizációt, a szabadkőművességet, a racionalizmust, a liberalizmust és a haladó eszméket. A pápa az I. vatikáni zsinaton megerősítette spirituális hatalmát is: a Pastor aeternus (Örök pásztor) kezdetű dogmatikus konstitúciójában a zsinat kinyilvánította, hogy a pápa „közvetlen és legfőbb joghatósággal rendelkezik az egész egyház fölött, nemcsak a hit és erkölcs, hanem az egyházfegyelem és egyházvezetés szempontjából is az egész világon”. E hatalom a zsinat határozata értelmében „általános” (azaz nem meghatalmazott) és „közvetlen” (azaz nem másokon keresztül gyakoroltatik). IX. Pius zsinata nyilvánította ki a pápai csalatkozhatatlanságot is (lásd keretes írásunkat).
A dogma kihirdetése sem akadályozta meg, hogy még ugyanabban az évben, 1870. augusztus 19-én az egyesült Olasz Királyság csapatai elfoglalják Rómát. A tévedhetetlenné vált pápa tiltakozásul bezárkózott az Apostoli Palotába, és többé nem volt hajlandó a nyilvánosság előtt mutatkozni, még a célból sem, hogy híveit meg­áldja.
A római kérdés az első világháború után is megoldatlan maradt. 1919-ben a kiadások már jócskán felülhaladták a bevételeket, és a Vatikánnak a pénzügyi tartalékaira kellett hagyatkoznia. XV. Benedek pápa azonban szerencsétlen módon a biztonsági alap nagy részét az Oszmán Birodalom egykor kiválóan jövedelmező kötvényeibe fektette. A végnapjait élő birodalom értékpapírjai azonban hamarosan szinte teljesen elértéktelenedtek. Amikor 1922-ben XI. Pius trónra lépett, a Vatikán évi költségvetése alig egymillió dollárnak megfelelő összegre csökkent. A pápai állam az alkalmazottak bérét is alig tudta kifizetni. Annak érdekében, hogy kiadásait fedezni tudja, az egyház kölcsön felvételére kényszerült, főként német bankoktól.
Az új pápa azonnal napirendre tűzte a „római kérdés” rendezését, és felvetette, hogy a pápaság nem kapott kárpótlást az olasz kormány által lefoglalt javai elveszítéséért. XI. Pius jóvátételi petíciót nyújtott be a parlamenthez, majd Viktor Emánuel királyhoz folyamodott, eredménytelenül.
A megoldást, mint sorozatunk első részében bemutattuk, az Olasz Királyság miniszterelnökével, Benito Mussolinivel kötött konkordátum hozta meg, ami gazdasági téren is hatalmas fordulatot jelentett a pápaság számára.
A megállapodás teljes körű jogi illetékességet biztosított a Vatikán számára Olaszország minden katolikus szervezete fölött. Ezeknek korlátlan ideig tartó adómentességet is nyújtott, valamint felmentette őket az állami számvevőszéki vizsgálatok kötelezettsége alól. A Vatikán a területi szuverenitásért cserébe végleg lemondott az olasz kormány által 1870-ben elfoglalt földekről, és felvette a diplomáciai kapcsolatokat az olasz kormánnyal.
Az egyezmény pénzügyi megállapodásokat tartalmazó, befejező szakasza 1750 millió líra (vagyis akkori árfolyamon 90 millió dollár) készpénzben és államkötvényekben való kiutalásáról rendelkezett, valamint kiterjedt egy nyilvánosságra nem hozott összegű kifizetésre is, amely – a korábbi pápai uradalmak elveszítése miatti kárpótlásul – a pápa saját vagyonát gyarapította. Az olasz kormány ezeken túlmenően az ország összes papjának bérezését is felvállalta.

Bizalmi emberek

XI. Pius a lateráni szerződés aláírása után Szentszéki Különleges Hivatal (Amministrazione Speciale della Santa Sede) néven új pénzügyi szervezetet hozott létre az olasz államtól kapott jóvátétel kezelésére. A testület ügyvezetőjéül Bernardino Nogarát (képünkön), a német Reichsbank átszervezésében hírnevet szerzett gazdasági szakembert nevezte ki, akinek szabad kezet adott a befektetésekre vonatkozó döntések fölött. Nogara – aki egyébként buzgó katolikus volt, naponta misét hallgatott és hetente lelkigyakorlatokon vett részt – ragaszkodott ahhoz, hogy a hivatal ne alkalmazzon papi személyeket, mert attól tartott, hogy miattuk az egyházi érdekek a profitszerzés kerékkötői lehetnek. A Vatikán gazdaságtörténetét feldolgozó, A leleplezett Vatikán című könyv – amely a Nemzetközi Könyvfesztiválra új magyar nyelvű kiadásban is megjelenik – szerzője, Paul Williams szerint a Szentszéki Különleges Hivatal egyedüli funkciója az volt, hogy nyereséget termeljen, s ezzel a gazdagság és hatalom pozíciójába emelje vissza az egyházat.
A Különleges Hivatal főhadiszállását a Lateráni Palota negyedik emeletén rendezték be, közel a pápa magánlakosztályához. Működését olyan fontosnak tartották, hogy Nogara volt az egyetlen vatikáni hivatalnok, akinek előzetes bejelentés nélküli szabad bejárása volt a pápához.
Miközben a fejlett országok 1929 végétől a nagy gazdasági válság szorításába kerültek, a Vatikán pénzügyleteit irányító Nogara első lépésként potom pénzért többségi részesedést vásárolt a csődközeli helyzetbe jutott Banca di Romában. Ezt követően sikerült kijárnia Mussolininál, hogy a bankot vonja be az Ipari Újjáépítés Intézetének (Istituto per la Ricostruzione Industriale, IRI) alapítói közé.
Mussolini a fasizmust „nemzeti bázison szervezett, összevont, tekintély­elvű demokráciának” nevezte, amelyben az állam az élet minden – erkölcsi, politikai és gazdasági – vetületét teljes ellenőrzése alatt tartja. „Minden az államon belül, semmi az állam ellenében, semmi az államon kívül” – hirdette a Duce, aki az IRI létrehozásával keresett kiutat az ország lakosságát megnyomorító válságból. Az intézménynek ipari vállalatok feltőkésítése volt a feladata a gazdasági növekedés ösztönzése érdekében: a nagyüzemek megegyezésre jutottak, hogy egy lírát fizetnek a magánszektorból megkeresett minden két líra profit után. A befektetések biztonságát a kormány szavatolta. Ezzel a megállapodással a Banca di Roma devalválódott értékpapírjai visszanyerték eredeti értéküket, és a Vatikán – mint a legnagyobb részvényes – 632 millió dollár összegű vagyonnal gyarapodott.
A Banca di Roma-ügyleten realizált nyereségből Nogara IRI-részvényeket vásárolt a tőzsdén, így a Vatikán 1935-re a részvények többségével az ország állami garanciákkal biztosított tran­zakcióinak legjelentősebb szereplőjévé vált és részvényei sokmilliós hozamot termeltek. A Vatikán tulajdonába jutott egyik vállalat, az Italgas az olasz városok kizárólagos földgázszolgáltatója lett. Egy másik megvásárolt cég, a Società Generale Immobiliare pedig a félsziget egyik legrégibb ingatlankereskedelmi és építőipari vállalata volt. Vatikáni irányítás alatt a cég nemzetközi vállalatbirodalommá fejlődött, mígnem a nyolcvanas években belebukott a Banco Ambrosiano (Szentlélek Bank) botrányos csődjébe.
Nogara a Banca di Roma mellé egy sor közepes és kis forgalmú vidéki bank, köztük a Banca Commerciale Italiana, a Credito Italiano, a Banca Provinciale Lombarda és a Banco Ambrosiano tulajdonjogát is megszerezte a Vatikán részére. Laikus hívők egy bizalmi csoportját választotta ki, hogy a vatikáni pénzzel megerősített bankok és vállalatok vezető testületeibe ültesse őket. Az úgynevezett „fekete nemesség” tagjai (akiket a támogatásukat élvező szentszéki tisztviselők fekete reverendája után jelöltek meg így) olyan arisztokrata családok sarjai voltak, akik az olasz egység megteremtésének éveiben ellenezték, hogy Olaszország magába olvassza a pápai állam területét. Az uomini di fiducia (bizalmi em­berek) kinevezésével Nogara mindegyik vállalatot saját, egyszemélyi irányítása alatt tudhatta, anélkül, hogy neve felbukkant volna a cégjegyzékben. A válságot kihasználva Nogara hatalmas ingatlanokat vásárolt fel Rómában és vidékén. 1935-re az olasz államon kívül a pápa lett a legnagyobb olaszországi földbirtokos.
Az extrabevételeket az adómentességet élvező és a könyvvizsgálatok alól mentesített egyházi társaságokon keresztül svájci bankszámlákra utalta, így a római egyház valós vagyona ettől kezdve csak a pápa és tanácsadóinak bizalmas köre előtt volt ismeretes, bárki más számára csak a találgatások maradtak.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!