A Luther Márton fellépése nyomán kibontakozó hitújítás az egyház romlásának alapvető okát az Isten beszédétől való eltérésben látta, éppen ezért a bajok orvoslásának legfőbb eszközét a Szentíráshoz történő visszatérésben jelölte meg. Róma először hatalmi szóval, haragos indulattal igyekezett elnémítani az ébredési mozgalom üzenetét. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a hagyományos eszközökkel a pápák nem tudják felszámolni a katolikus egyházzal szemben vonzó alternatívát jelentő megújulási mozgalmat. A reformáció Európa-szerte feltartóztathatatlanul terjedt, és egyre szélesebb tömegeket nyert meg magának.
Ebben a válságos helyzetben jelent meg 1537-ben egy kis csoport Rómában, akiknek legfőbb céljuk a katolikus hit védelme és terjesztése volt, és ezért egy új szerzetesrendet kívántak alkotni. III. Pál pápa tanácsadói hatására végül 1540-ben engedélyezte a Jézus Társaság, azaz a jezsuita rend megalakítását.
A rendalapító Loyolai Ignác (1491–1556) eredetileg egyáltalán nem készült egyházi pályára. Baszk nemesi családból származott, és apródként nevelkedett a navarrai udvarban. Loyola számára egészen harmincéves koráig a lovagi életforma volt az ideál.
2013. 03. 22. (XVII/12)
