Imrédy Béla miniszterelnök ugyan 1938. szeptember 6-án Kaposvárott mondott beszédében leszögezte, hogy az 1938. évi XV. törvénnyel „a zsidókérdés jogi szabályozása lezáródott", ennek ellenére karácsony szent estéjén benyújtotta a második zsidótörvényt. Így a törvényjavaslat ellenzőinek és híveinek meglepetésére történt, hogy 1939. február 16-án Magyarország Főméltóságú Kormányzója Imrédy Bélát - miként a kiadott hivatalos közlemény hangsúlyozta - „saját kérésére" felmentette hivatalából, és helyére Teleki Pált nevezte ki miniszterelnöknek. Imrédy azért „kérte" felmentését, mert Horthy elébe tárta azokat a dokumentumokat, amelyek bizonyították, hogy a miniszterelnök egyik őse ereiben bőségesen csordogált zsidó vér. Bár Imrédy még a nürnbergi fajvédelmi törvények értelmében sem minősült volna zsidónak, Horthy és tanácsadói ezzel kiváló okot találtak az ekkorra már szélsőségesen nácibaráttá és antiszemitává (vissza)fejlődő, hajdanán még liberálisnak, angolbarátnak és a nyilasok ellenfelének tartott Imrédy menesztésére.
Utóda, Teleki Pál a felsőház előtt 1939. február 23-án elmondott bemutatkozó beszédében téves statisztikai adatok alapján ismét előadta az antiszemiták egyik kedvelt legendáját a 19. század második felében Magyarországra özönlő zsidó tömegekről. Mit sem törődve azzal, hogy a szintén antiszemita Kovács Alajos akadémikus, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke már 1922-ben a nyilvánosság elé tárta: a hazánkba bevándorló zsidók számát a 19. század második felében jelentősen felülmúlta a tőlünk kivándorló zsidók száma. Teleki a zsidókat asszimilálhatatlan fajnak tartotta, és a dualista kor nagy hibájaként említette, hogy őket a „nyugati demokrácia" módszereivel kezelték. Teleki leszögezte, hogy hazánkra semmiféle külföldi hatalom sem gyakorolt nyomást a zsidótörvény-javaslat beterjesztése érdekében. Bezerédj István az Imrédy-kormányról azt állította, hogy a „jobboldali izgatás", az „utca hangulatának, a korszellemnek" a hatása alatt terjesztette elő a zsidótörvény-javaslatot. E szavak hallatán Meskó Zoltán szélsőjobboldali, antiszemita politikus közbekiabált: „Az egész ország kívánja!" Lehetséges, hogy ebben Imrédy Béla utóda is hitt. Teleki Pál, mint azt több beszédében is hangsúlyozta, a törvényjavaslatot nem az Imrédy-kormánytól kapott politikai örökségként, hanem meggyőződésből is képviselte. Mintegy mentegetőzve ehhez hozzáfűzte, hogy ha ő fogalmazhatta, szerkeszthette volna meg a törvényjavaslatot, akkor részleteiben mást, szigorúbbat terjesztett volna be. Teleki, ha nagyon finoman akarunk fogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy nem tárta föl teljes mértékben az igazságot. Ugyanis a törvényjavaslatot és annak indoklását még mint az Imrédy-kormány kultuszminisztere javarészt ő maga fogalmazta meg. Teleki most mint miniszterelnök büszkén vállalta rasszista és antiszemita meggyőződését és azt, hogy a magyar törvényhozásba beviszi a faj és a vér ideológiáját. Ezt az ideológiát pedig, mondta Teleki, nem „külső", értsd nyilas vagy náci hatásnak behódolva, hanem „tudományos" alapon ő már több mint húsz éve vallja, hirdeti. Teleki ehhez még hozzáfűzte, hogy őt sem gyűlölet, sem szadizmus nem vezeti, csak a nemzet iránt érzett „fájdalmas kötelesség", amikor ezt a törvényjavaslatot beterjeszti.
A törvényjavaslatot bíráló Hegedüs Lóránt megállapította: ha ez a törvényjavaslat nem 1939-ben, hanem 39-ben született volna meg, akkor megszűnt volna a kereszténység, „mert ez a törvény az emberiség legnagyobb hőseit, a 12 apostolt, mind visszadobta volna Ábrahám kebelébe". Az ekkor hatvanhét éves pénzügyminiszter kijelentette: az ő szervezete már nem elég rugalmas ahhoz, hogy alibit tudjon igazolni a saját lelkiismeretének. Hegedüs hiába idézte a magukat keresztény-nemzetinek valló felsőházi tagoknak Pál apostolt: Krisztus előtt többé nincs se zsidó, se görög, csak testvérek vannak...
2009. 05. 08. (XIII/19)
