hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Messiás körzete: Galilea
Milyen volt a világ Jézus születésekor?

2002. 01. 06.
Az ókori Izrael földrajzilag legészakibb területe, melynek neve egyszerűen "körzet", sohasem örvendett nagy népszerűségnek a vallásos zsidóság körében. Ézsaiás korában "pogányok körzetének" is nevezték az itteni lakosság vegyes etnikai összetétele miatt. Jézus korára a "vidéki" Galilea és a "fővárosi" Júdea között már pattanásig feszült a helyzet. A farizeus párt befolyása alatt álló júdeaiak mint a jeruzsálemi Templom és a köréje szerveződött "egyházállam" polgárai, mélyen megvetették a szellemi értelemben alacsonyabb rendűeknek, politikai szempontból pedig veszélyesnek tartott galileaiakat. 

Pedig Ézsaiás a "pogányok körzetéről" (galíl ha-gójim) szólva arról is beszélt, hogy a szellemi sötétség hazája egykor majd ragyogó fénybe borul: "A nép, amely sötétségben járt, látott nagy világosságot, akik a halál árnyékának földjén laktak, fény ragyogott fel fölöttük!" Ez a kijelentés Máté evangéliuma szerint akkor teljesedett be, amikor a júdeai Betlehemben született Jézus szüleivel együtt az eldugott galileai falucskába, Názáretbe költözött. A település annyira jelentéktelen volt, hogy neve irodalmi forrásokban nem is szerepel. Pedig a "názáreti" már Ézsaiásnál is felbukkant mint a majdan születendő Messiás egyik neve: "nécernek fogják őt hívni". A héber nécer szó – amelyből a Názáret elnevezés is ered – "sarjat, hajtást" jelent. A próféta kijelentését már az ókori írásmagyarázók is a Dávid házából származó Messiásra vonatkoztatták. Arra azonban gondolni sem mertek, hogy a nécer éppen Názáretből fog kisarjadni.



A körzet



A kopár, szegényes, pogánylakta vidékekkel körülbástyázott Galilea minden tekintetben eltért szomszédságától: "A föld itt olyan termékeny, hogy a leglustább földművest is munkára serkenti. Az egész ország földjét megművelik, egyetlen részecskéje sem hever ugaron" – írja róla Josephus Flavius, aki az első zsidó háborúban (i. sz. 66–74) az északi terület főparancsnoki tisztét töltötte be, így első kézből származó ismeretekkel rendelkezett a térséget illetően. Galilea fő kiviteli cikkét az olívaolaj jelentette, amit a diaszpóra zsidó közösségeibe is nagy mennyiségben exportáltak. Ezt egészítette ki a tavi halászat és az egyszer? kézm?ipar. 

A tartományt a tíz izraeli törzs fogságba hurcolása (i. e. 722) után jórészt Mezopotámiából betelepített idegen népelemekkel töltötték fel, akiknek beáramlása a Hasmoneus királyok idején is folytatódott. A tartományt északon a szíro–föníciai (kananeus) lakosságú Türosz és Szidón, keleten az ugyancsak pogány Gaulanitisz, Hipposz és Gadara határolta; délen pedig a hellenisztikus központnak számító Szküthopolisz (Bét Seán) és a zsidók számára "tiltott területnek" minősülő Szamária választotta el Júdeától. Észak-Galilea csak az i. e. 2. század legvégén került tartósan a Makkabeus–Hasmoneus dinasztia által vezetett zsidó állam fennhatósága alá. Galilea túlnyomó részét ugyan mindig is zsidók lakták, de a nagy számú pogány bevándorló miatt állandó atrocitások érték őket. Ezt a helyzetet számolta fel Makkabeus Simon, amikor a görögökkel szövetségre lépő pogányokat leverte, ám a területet nem foglalta el, hanem kitelepítette onnan a zsidó lakosságot. Galilea csak i. e. 104-ben került a zsidó állam fennhatósága alá. Arisztobulosz király ekkor elrendelte, hogy az összes itt lakó pogány metélkedjék körül és vegye fel a zsidó vallást. Ez volt a zsidó történelem első erőszakos térítő akciója. 

A déli szomszédot, Júdeát, i. sz. 6-ban a rómaiak annektálták. Galilea egy ideig megmenekült ettől a megalázó helyzettől. Nagy Heródes halála (i. e. 4) után egészen i. sz. 39-ig – vagyis Jézus teljes életében – Galilea Heródes Antipasz negyedes fejedelem (tetrarcha) irányítása alatt állt, majd ennek halála után I. Agrippa király (i. sz. 39–44) vette át irányítását. Ez után a római fennhatóság rövid időszaka következett (i. sz. 44–66), de a Genezáreti-tó vidéke még ekkor is II. Agrippa király (i. sz. 54–66) fennhatósága alá tartozott. Galileában a helyi arisztokráciát a Heródes-ház leszármazottai alkották, de Felső- és Alsó-Galilea mintegy kétszáz falvának és városának kormányhivatalnokai és az adószedők is galileai őslakosok voltak. Ezek közé tartozott Jairus arkhón és zsinagógafő, Lévi Máté (görög nevén Alphaiosz) adószedő és Khuza, Heródes Antipasz gazdasági minisztere is, akik valamennyien szerepelnek az evangéliumokban. Az alattvalói körében nem túl népszerű Heródes-klán támogatói külön csoportot alkottak, amelyet az evangéliumok Heródiánusok néven említenek. Ezek a farizeusokkal együtt áskálódtak Jézus ellen, amiben az a furcsa, hogy elvileg a farizeusok nem tarthatták legitimnek a Heródes-dinasztia uralmát. Lehetséges persze, hogy a két csoport között az "ellenségem ellensége a barátom" alapon jött létre együttműködés, valahogy úgy, ahogy Pilátus és Heródes is kibékült egymással, mikor Jézus kivégeztetéséről volt szó.



A lázadók



A galileaiak messze földön híres szabadságszeretete oda vezetett, hogy a római korban szinte valamennyi felkelés a körzetből indult ki. Már az i. e. 1. század közepén egy bizonyos Ezékiás szervezett felkelést, amelyet i. e. 47-ben a terület akkori kormányzója, Heródes vert le. A forrásokban "legfőbb útonállónak" nevezett Ezékiás örökébe Júdás nev? fia lépett, aki még a királyi trónra is szemet vetett. Heródes halálakor (i. e. 4) betört a szepphóriszi királyi fegyvertárba, és az egész országrészt rettegésben tartotta. Elképzelhető, hogy a tíz évvel később kirobbant Róma-ellenes felkelés kirobbantása is ugyanennek a galileai Júdásnak köszönhető. Júdea római annektálásának és a népszámlálás elrendelésének idején (i. sz. 6-ban) arra biztatta honfitársait, hogy ne fizessenek adót Rómának, s ne ismerjenek el maguk felett semmiféle idegen hatalmat. Egy Cádóq nev? farizeussal külön vallási–politikai csoportosulást hozott létre, amelynek tagjait a kortársak "rajongóknak": zélótáknak nevezték. Az idegen uralom ellen minden eszközzel küzdő fanatikus mozgalom nem sokban különbözött a mai vallási, etnikai, vagy más ideológiai alapokon szerveződő terrorszervezetektől. A zélótizmus előbb polgárháborúba, majd egy általános Róma-ellenes felkelésbe sodorta az országot, amely eleve bukásra ítéltetett. A győztes rómaiak i. sz. 70-ben földig rombolták a zélóták fészkévé – Jézus szavait idézve: "rablók barlangjává" – vált jeruzsálemi Templomot. A galileai Júdás egyik utolsó leszármazottja, Menáhem a háború kirobbanásakor úgy próbált a felkelők között vezető szerepre szert tenni, hogy királyi pompával vonult be a jeruzsálemi Templomba. Legtöbb követőjével együtt azonban ő is a pártharcoknak esett áldozatul. Júdás másik leszármazottja volt Elázár, Maszada legendás parancsnoka, aki Jeruzsálem eleste után még négy évig állt ellen a római ostromnak. Ugyancsak Galileából származott az első zsidó háború egyik vérszomjas parancsnoka, a Giszkalai (Gus Halav-i) János. Követői "a galileai osztag" néven váltak hírhedtté Jeruzsálem ostroma idején. Mindezek után aligha meglepő, Jézus korában a "galileai" egyet jelentett a lázadóval. Azt azonban még bírálóik is elismerték velük kapcsolatban, hogy a júdeaiakkal ellentétben, "akik többet törődnek vagyonukkal, mint a dicsőséggel", a galileaiak a becsületet többre tartották a haszonszerzésnél.

A Josephus Flavius által rettenthetetlen szabadságharcosokként jellemzett galileaiak eszményi képe és a rabbinikus irodalomban szereplő nevetséges, tudatlan (vagy mindkettő) "északiak" portréjában alig fedezhetünk fel közös elemet. A júdeaiak szemében leggyakrabban azért váltak a gúnyolódás céltáblájává a galileaiak, mert helytelenül (nem irodalmiasan) beszélték az arámi nyelvet. Egy talmudi anekdota szerint egyszer egy galileai férfi elment a jeruzsálemi piacra, hogy beszerezzen valamit, amit ő amárnak nevezett. A kereskedők így gúnyolódtak vele: "Te ostoba galileai, olyasmit akarsz, amit meg lehet ülni (szamár = hamár)? Vagy talán innivalót (bor = hamar)? Esetleg valami ruhának való kelmét (gyapjú = \'amar)? Vagy netán áldozatot akarsz bemutatni (bárány = immar)?" A különböző torokhangok közti különbségek ugyanis teljesen eltűntek a galileai arámiban. Egyes északi városok lakói olyan hírhedtek voltak rossz kiejtésükről, hogy a zsinagógákban sohasem hívták fel őket Tórát olvasni. Valószínű, hogy Jézus és a kis galileai falvakból származó követői is ezt a rossz arámit beszélték. Máté evangélista feljegyezte, hogy Pétert is erről ismerték fel a főpap udvarában: "Bizony te is közülük való vagy, hiszen a te beszéded is elárul téged!". Jézus számos arám nyelv? mondását őrizték meg az evangéliumok, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy a galileai tájszólást beszélte. Még a kereszten elhangzott szavait – "Éli, Éli, lammá sabahtání?!" – is félreértették a jeruzsálemiek: "Ez Illést hívja!"

A júdeaiak, illetve a farizeusok bírálata azonban nem csupán a galileaiak nyelvére korlátozódott. Súlyos bírálatok érték őket a tisztasági rendszabályok és a kötelező fogadalmak be nem tartása, illetve pontatlan elvégzése miatt. A júdeaiak még istenfélő "jámborokat" (haszidim) is említenek, akik járatlanok a rituális tisztasági kérdésekben. Röviden szólva: a Jézus-korabeli rabbik szemében a galileaiak nemcsak műveletlen bugrisok, hanem a Törvény és a hagyományok dolgában tudatlanok, vagyis tisztátalanok voltak. A farizeusok az ám ha-arec ("paraszt") megjelölést is leginkább a galileaiakra alkalmazták. Hogy milyen éles ellentét volt a két társadalmi réteg között, mutatja a Talmudból vett idézet: "Egyetlen férfi sem veheti feleségül az ám ha-arec lányát, hiszen olyanok ők, mint a tisztátalan állatok, és feleségeik, mint a csúszómászók, és az ő leányaikról mondja az Írás: »Átkozott, aki valamely barommal közösül.«"



Galilea és az evangélium



A júdeaiak és a galileaiak, illetve a farizeusok és az ám ha-arec közötti szinte kibékíthetetlen ellentétet Máté és János evangéliuma tükrözi viszsza legtisztábban. Az sem lehet kétséges, hogy Jézus és a farizeusok elmérgesedett viszonyában igen fontos szerepet játszottak ezek az ősi ellentétek. Amikor Fülöp hírül adta Natanaélnek, hogy megtalálta a Messiást – aki a Názáretben lakó József fia –, az rögtön visszakérdezett: "Származhat-e Názáretből valami jó?" Semmi kétség: a Jézus által is "igaz izraelitának" elismert Natanaélben a régi farizeus-reflex lépett működésbe a Názáret szó hallatán, de miután megismerte Jézust, igazat adott Fülöpnek. A jeruzsálemi Templomban a vízmerítés ünnepén a tömeg egy része már kikiáltotta Jézust Messiásnak, mikor néhányan – írásmagyarázati problémának álcázva – ismét bedobták a "Galilea-kérdést": "Talán Galileából jön el a Krisztus?" Amikor Nikodémus, aki maga is farizeus volt, pártfogásába vette a Főtanács előtt Jézus ügyét, ezzel a megalázó kérdéssel fojtották belé a szót: "Csak nem vagy te is galileai?" – Nézz utána, és meglátod, hogy Galileából nem származik próféta!" A farizeusok hivatkozása egyébiránt nem volt korrekt, mivel Jónás próféta – akit maga Jézus is előképének tartott – a galileai Gát-Héferből származott. A rabbinikus szövegekhez hasonlóan tehát János evangéliuma is bizonyítja, hogy Jézus korában a farizeusok számára a "galileai" az elátkozott, Törvényt nem tisztelő csőcselék szinonimája volt. 

De vizsgáljuk meg az ellenkező oldalt is: a galileaiak véleményét a júdeai farizeizmusról. Lévi Máté, az egykori kapernaumi vámszedő erre vonatkozóan is bőséges adalékkal szolgál. Az evangélista szinte kifogyhatatlan a farizeusok bírálatából, látható élvezettel veszi sorra Jézus ellenük szóló kijelentéseit: a farizeusok olyan emberek, akik elhagyták a Törvény legfontosabb parancsait: "az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hitet"; tanításaik zömmel "emberi rendelések", amelyek elerőtlenítik (szó szerint: eltörlik) az Isten parancsolatait; elhordozhatatlan terheket raknak a hívek nyakába, miközben ők egy ujjal sem nyúlnak azokhoz; képmutató öltözködés és magatartás jellemzi őket; a válásról vallott liberális felfogásukkal is csak erkölcstelen életmódjukat igyekeznek leplezni. Ők a mindenkori próféták gyilkosai, s a Messiás haláláért is elsősorban őket terheli a felelősség. 

Mégsem állíthatjuk, hogy Jézus és tanítványai valamiféle farizeusellenes mozgalom alapítását tűzték volna ki célul. Jézus kritikája a zsidóság vallási vezetői ellen sohasem volt öncélú, s legkevésbé sem a sértettség vagy a személyes bosszú motiválta. Sőt, a Megváltó több olyan kijelentést is tett, amely a farizeusok teológiájával egybeesett: ilyen a Törvény legkisebb betűjéről adott tanítás; a legkisebb parancsok és a "nagy parancs" közötti különbségtétel; valamint a farizeusok tanítói hivatalának tiszteletben tartása: "Mózes székébe beleültek az írástudók és a farizeusok. Mindazt tehát, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg, az ő cselekedeteik szerint azonban ne tegyetek semmit; ők ugyanis csak mondják, de nem csinálják." Jézus nem a Törvénnyel való foglalkozástól és az igazság keresésétől óvta tanítványait, hanem a "farizeusok kovászától", amely a hazug képmutatás. A farizeusok ugyanis nemcsak a prófétai kijelentéseket ismerték, hanem bizonyos mértékig a Szent Szellem erejével és működésével is tisztában voltak. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – minden olyan karizmatikus jelleg? szellemi mozgalmat, amely ellenőrzésükön kívül, vagy éppen annak ellenében keletkezett, csírájában igyekeztek elfojtani. 

(a szerző történész)

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!