hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Élni tudni kell
Izrael: építkezés vérfürdőben

2001. 12. 09.
Nem könny? feladat a hétvégi újabb palesztin vérfürdő után riportot írni Izraelről. Igaz, nem lett volna könnyebb az elmúlt tizennégy hónap során egyetlen nap sem, hiszen nem volt olyan hét, hogy ne folytatódott volna a válogatás nélküli, cinikus, a náci genocídium eszmei-gyakorlati folytatásának számító mészárlás. Külföldről érkezett látogatóként már-már felfoghatatlan az az elszánt, szenvedélyes élni- és tenniakarás, amely az ellenség szóban és tettekben megnyilvánuló, pusztító gyűlölete ellenére ezekben a napokban (valójában több mint ötven éve) jellemzi az izraelieket. Különösen, amikor sokadszor fordul elő, hogy a világ által Nobel-békedíjjal ünnepelt Jasszer Arafat rendőrségének és karhatalmi osztagainak tagjai indulnak az emberirtásra, és a televízióban bemutatott pusztítás felett a palesztinok jelentős része örömünnepet ül. 



A nemrég megnyitott Ofel-park a Templom-hegy déli lábánál. Nincs lezárva a történelem Fotó: Morvay Péter

"A kőfalon munkálkodók közül a tehernek hordói egyik kezükkel, amely a munkát végezte, rakodtak, másik kezükkel a fegyvert tartották. Akik pedig építettek, azoknak a fegyverük
a derekukra volt felkötve, és így építettek… 

Ekképpen munkálkodtunk, és legényeimnek fele dárdákat tartott hajnalhasadtától mind a csillagok feltámadásáig." (Nehémiás könyve 4,17–21)

Az oslói békeszerződés óta eltelt nyolc évben ötször anynyi izraelit kellett eltemetni (csak tavaly október óta 231-et, nagy többségében civileket, csecsemőket, tinédzsereket, apákat és anyákat), mint az 1993-at megelőző hasonló időszakban. Ennél is többen vannak, akik kezüket, lábukat, szemük világát vagy éppen emberi arcvonásaikat veszítették el a plasztikbombák tüzében, a szétfröcskölő fémszilánkok, rozsdás szögek záporában. Ki gondolhatja komolyan a nemzeti létért folytatott szabadságharcról szóló palesztin propagandát, amikor iskolásokat szállító autóbuszok, önfeledten szórakozó fiatalok, hat-hétgyermekes apák és anyák a hol tudatosan, hol pedig a "pusztuljon, bárki is legyen" alapon kiválasztott célpontok? Hogyan magyarázza el gyermekeinek az izraeliek ellen hangoztatott "túlzott erő" alkalmazásának vádját az a szülő (CNN-újbeszéd szerint: telepes, értsd: szélsőséges zsidó nacionalista, aki magának keresi a bajt), akinek gyermekei az egyik terrortámadás után úgy sérültek meg, hogy hármójuknak az amputációkat követően összesen két ép végtagja maradt? 

A modern, al-Kaida–Hamasz típusú terroristákat elsősorban a minél nagyobb emberáldozat elérésének szatanikus és perverz vágya energizálja. Az öngyilkos merénylők, amikor felkötözik magukra a bombatekercseket, hogy zsúfolt bevásárlóközpontokat, éttermeket, autóbuszokat keressenek maguknak, kiiratkoznak az emberi közösségből, és létüket, szellemüket átadják a legsötétebb pusztító erőknek eszközül. A terrortámadások kitervelőinek azonban más céljaik is vannak. 

A kiszámíthatatlanul lecsapó pusztítással az izraeli társadalom alapjait, a rendíthetetlen építést, tenniakarást és összetartást akarják szétbomlasztani. Néhány hete keresztül-kasul utaztam Izraelt, a negyed Magyarországnyi területen több mint ezerhatszáz kilométert autózva. Néhány programot leszámítva nem turistaúton vettem részt: az északi, libanoni határtól a tankok által védett utakon át egészen a frontvonalnak számító dél-jeruzsálemi külvárosokig végigjártam a gyakran híradó-tudósítások szalagcímeiben szereplő vidékeket. Beszélgettem a terror áldozatainak hozzátartozóival, gyermekeiket naponta aggodalommal iskolába küldő jeruzsálemiekkel, elmentem a Tel Aviv-i diszkórobbantás helyszínére és a jeruzsálemi, néhány hónapja szintén bombaszaggatta (ám azóta helyreállított és újra megnyitott) pizzériához. Izraeli kísérőimmel végigjártuk a környező palesztin falvakból mesterlövészek és gránátvetők által több mint egy éve ostromlott dél-jeruzsálemi városnegyedeket, Gilót és Talpiotot. Az ott élők realizmussal párosult humorérzékére jellemző, hogy a jeruzsálemi körgyűr? egyes szakaszait védő háromméteres betonkerítés belső oldalára gondos és tehetséges kezek felfestették a falon túli, láthatatlanná vált dombok és völgyek látképét. "Húsz évig ezt láttam reggel a lakásom ablakából, így legalább az emlékeimet fel tudom idézni az ostrom előtti időkből" – mondta az egyik gilói lakos, aki a Betlehem és Beit Dzsala felé eső ablakait homokzsákokkal is körberakja, mióta az egyik reggel lövésnyomokat talált a háza falán. Az iskolákat a dupla magas, erődszer? kerítésekről lehet felismerni, ám a viszontagságos körülmények ellenére sem lehet azt mondani, hogy gettóélet folyna a frontvonalon lévő negyedekben.

Nehéz a budapesti szerkesztőség biztonságából, miközben a televízióban a mentőautókban a sebesültek életéért küzdő orvosok képeit mutatják Jeruzsálemből és Haifából, visszaadni az izraeli hétköznapok hangulatát. Kevés olyan társadalom van a földön, ahol az emberek annyira szabadon és sokszínűen fejeznék ki az érzéseiket, mint Izraelben. Az emberektől itt nagyon is távol áll az élet kíméletlenségébe, a megváltoztathatatlan veszteségekbe való sztoikus belenyugvás. Mégis, a szünet nélküli terror árnyékában bámulatra méltó, ahogy mindent megtesznek azért, hogy – amint a beszélgetések során visszatérően többen is megfogalmazták – "az élet mehessen tovább". E szenvedélyes élniakarásra talán az egyik magyarázat az, hogy a zsidóságnak – rövid időszakokat leszámítva – évezredek óta ellenséges környezetben kellett léteznie és alkotnia. Ennek egyik mementója a fent idézett néhány mondat a bibliai Nehémiás könyvéből, abból a korból, amikor a fogságból visszatért zsidók a távollétük alatt betelepültek megfélemlítése és zaklatása közepette igyekeztek helyreállítani Jeruzsálem lerombolt falait.

A kilencvenes évek elején alkalmam volt jó néhányszor ellátogatni Izraelbe, az elmúlt öt évben azonban nem jártam ott. Meglepetésemre nem csak azokon a helyszíneken láttam újat, ahol korábban még nem voltam. Tel Aviv látképét a tucatnyi új (és továbbra is rendületlenül épített) felhőkarcoló formálja át, a tengerparttól a főváros, Jeruzsálem felé új autópálya épült, mellette egy sor korábban nem létező településsel. Csak a Holt-tenger partján öt vadonatúj luxusszálló nyílt a millenniumra érkező turistasereg kiszolgálására (a hoteleket most belföldi vendégekkel igyekeznek fenntartani, soha nem hallott kedvezményeket kínálva).

A palesztin propaganda hatására sokan azzal vádolják Izraelt, hogy faji-kulturális felsőbbrendűségre hivatkozva kirekesztő politikát folytat más nemzetiség? állampolgárai, illetve a palesztin területeken élő arabok felé. Ismerősek a képek a terrorcselekmények után elrendelt útzárlatokról, ahol békés, munkaszerető palesztinokat fordítanak vissza a katonák. A zárlatok szüneteiben ugyanitt bombával megrakott autókkal áthaladó fanatikusokról nem készül felvétel, az ő nyomaikat csak később mutatják be a híradók.

A terrorfenyegetések ellenére azonban Izrael továbbra is befogadó, nemcsak a látogatók, hanem az itt élő más nyelvű, más vallású emberek felé is. Egy estét a Haifa közelében fekvő Daliat el Karmel nev? drúz faluban töltöttem el. Vendéglátóm, Hasszun Ramzi, a település drúz önkormányzatának vezetője elmondta: annak ellenére, hogy vallásuk kívülállók számára hagyományosan megismerhetetlen (a drúz vallás titkos könyveit csak egy beavatottakból álló szűk kör ismerheti), az izraeli állam biztosítja számukra a teljes vallásszabadságot. A Saron-kormány a modern Izrael történetében először egy drúz nemzetiség? minisztert is soraiba választott. A drúzok elítélik a terrorizmust, így önkéntesként az izraeli hadseregben is szolgálhatnak, többen közülük életüket adták Izrael védelmében.

Szintén Haifán található a bahai vallás híveinek világközpontja. A kultuszhely nemcsak vallási szempontból számít kuriózumnak, hanem abban is, hogy éves váltásban a világ közel százötven országából érkeznek ide önkéntes szolgálatra a bahai hívők. Ottjártamkor többek 

között a muszlim többség? közép-ázsiai Tádzsikisztánból és a szintén félig muszlim államnak számító Nigériából érkezett bahai vezetők kalauzoltak körbe a világhír? díszkertben. Ők szintén azt állították, hogy a palesztin terror ellenére sem korlátozták az izraeli hatóságok a vallásgyakorlatukat, és továbbra is szabadon fogadhatják híveiket az iszlám világ országaiból is. Ehhez nyilván hozzájárul, hogy a bahai vallást a síita többség? iszlám országokban, így Iránban is ugyanúgy üldözik, mint a kereszténységet. Ez az ellenséges viszony régről ered: a bahai vallás alapítója, Bahaullah Perzsiában a 19. században azzal lépett fel, hogy Mohamed után ő hivatott a prófétai szolgálat folytatására. A bahai hit a világbékét hirdeti, így az izraeliek a vallási különbözőségek ellenére sem látnak fenyegetést a kultusz működésében.

Ha a vallásnál tartunk, feltétlenül változás az elmúlt években, hogy Jeruzsálemben nemcsak a messiásváró hászidok körében, de államilag támogatott kiállításokon és régészeti bemutatókon is egyre nagyobb szerepet kap a hajdani zsidó szentély története és maradványai. Az idei év régészeti szenzációja a jeruzsálemi Templom-hegy déli oldala mellett megnyitott Ofel archeológiai park. Az Al-Aksza-mecset és a ma földalatti óriásmecsetként használt Salamon istállói tőszomszédságában most először nyílik lehetőség arra, hogy a látogatók végighaladjanak a hajdani templom támfalai mentén húzódó, Heródes korabeli utcán, és fellépdeljenek a szentély egykori legszélesebb bejáratához vezető Hulda-lépcsőn. Miközben a muszlim vallási hatóság, a Wakf utasítására a Templom-hegyen évek óta módszeresen pusztítják a zsidó múlt emlékeit, a mecsetfalak tövében egyre-másra kerülnek elő a Heródes kori zsidó templom, sőt az azt megelőző korok maradványai. Ezen a helyen a régészek minden ásónyomának politikai jelentősége van. Talán emiatt is kísérnek az Aksza-mecset korániskolájának diákjai komor tekintetekkel minden látogatót, aki az ablakaik alatt végigsétál a Mohamed születése előtt hétszáz évvel lefektetett utcaköveken. A bemutató további szenzációja, hogy a föld alatti bemutatóteremben egy szuperkomputer segítségével háromdimenziós virtuális bemutatót tartanak a hajdani szentélyről és azt ott rendezett szertartásokról. A park igazgatója a látványos bemutatót követően mindenesetre hangsúlyozta, hogy csupán a jobb szemléltetés végett helyezték el a számítógépprogram tervezői az ősi templomot a mai Jeruzsálem madártávlati képére. Néhány száz méterrel odébb, az Óváros zsidó negyedében álló Templom Intézetben már nem fogalmaznak ennyire visszafogottan. A korábban a Heteknek már nyilatkozó Haim Richman rabbi, az intézet igazgatója büszkén újságolja: a befejezéséhez közeledik a jövőben felépítendő zsidó templomba szánt áldozati tárgyak és papi ruhák pontos másainak elkészítése. A többi a messiás dolga – teszi hozzá Richman.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!