Kilátás a Templom-hegyre. Merre fordul a világ szeme? Fotó: Reuters
Mikor a számítógépek káoszszal fenyegettek, az YK2 vírus kapcsán, valamint a kétezredik
év közeledtével sokan elgondolkodhattunk az időszámítás rejtelmein. Mi több,
relativitásán. Sokféle naptár, sokféle időszámítás létezett a régebbi korokban.
Mitől hát a nagy várakozás, mitől a nagy eufória, ha az évek számlálása minden
kultúrában más lehet, és nincsen kihatással történelmünkre? Ráadásul ez az év
kicsit az idő senkiföldje, az emberek egy része a régi, más része az új évezredhez
tartozónak véli
A kitüntetett idő fogalma ezúttal azért volt annyira zavarbaejtő,
mert alighanem először fordult elő, hogy a földkerekség lakosai együtt, egymás létezésének
tudatában léptek át egy időbeli vonalat. Ez a tény viszont már történelmet ír.
Napjainkban, amikor három és félmilliárd ember szemtanúja lehet egy és ugyanazon
eseménynek, az egypólusú világ pusztán a figyelem fókuszálásával is létrejön.
Érdekes módon két városon van a világ szeme. Sydneyre figyelünk, ahol a nemzetek ifjúságának
színe-java vonul fel, erejük teljében lévő fiatalok mérik össze tehetségüket, és
ez jó. A másik város Jeruzsálem. Erre a városra a hírműsoroknak köszönhetően
lassacskán úgy néz a világ, mint minden vita és feszültség forrására. Erre a városra
aggódással nézhetünk. Az olimpiai játékok véget érnek, s vele a kép, a nemzetek
testvériségének álma: a Föld egy olyan hely, ahol a nemzetek békében és nemes
versenyben küzdenek. Jeruzsálem ügyének vajúdása a zsidó újév küszöbén pedig
tovább folytatódik. Pedig a nemzetek testvériségének álma egy jobb világról Jeruzsálemben
öltött alakot. Egy talmudi mondás szerint, ha a nemzetek megértették volna, mit
jelentett Jeruzsálem pusztulása, jobban siratták volna, mint a zsidók. Most, hogy
Jeruzsálem újra úgy létezik, mint a zsidó nép államának fővárosa, ebbéli státusa
folyamatosan vita tárgya, joga a zsidó fővárosként való élethez kisebbségi vélemény.
Rós Hasaná, az újév előtti szombaton a zsinagógákban a héber prófétáktól azt
az ígéretet olvassák fel, amely kifejezetten Jeruzsálem megváltásának idejéről szól.
Jesájáhu (Ézsaiás) próféta kijelenti: "Nem hallgathatok Cion miatt, nem nyughatom
Jeruzsálem miatt, míg nem ragyog igazsága, mint a hajnalfény, és szabadulása, mint
az égő fáklya. (
) Nem mondanak többé elhagyottnak, országodat sem mondják
pusztaságnak
ahogy a vőlegény örül menyasszonyának, úgy örül majd neked
Istened." Jeruzsálem Istene? Igen, és a próféta folytatja: "
Megváltottaim
esztendeje eljött. Föltekintettem, de nem volt segítőm, csodálkoztam, mert nem volt támogatóm."
(Ézsaiás könyve 62,1-4; 63,4-5)
Rós Hasaná, mint a többi izraeli ünnep, a nép saját történelemértelmezésének
legközvetlenebb eszköze. A hónapok számlálása, a zsidó naptár a nép kivonulásának
havával, a március-áprilisra eső Niszán hónappal kezdődik ugyan, az őszi polgári
évkezdet viszont egy különleges, "kürtzengés napjának" nevezett munkaszüneti
naphoz kapcsolódik. Az egyetlen ünnep, amelynek legfőbb tartalma a kosszarvból készült
kürt megszólaltatása volt országszerte. A jeruzsálemi Szentély fennállásakor
nemcsak a sófár rekedtes, valahogyan mindig felkavaró hangjai szólaltak meg, hanem a
papok ezüst trombitáinak érces zúgása is. A sófár hívó, mozgósító szava a nép
összegyűjtését, harci mozgósítását jelentette, vagy a földbirtokok visszaadásának,
a szolgák felszabadulásának, az adósságok elengedésének éve vette kezdetét a kürt
megszólaltatásával. A megváltás Izrael népe esetében elválaszthatatlan attól,
hogy kiderül Jeruzsálem igazsága, és sorsa alakításában felszabadul más nemzetek
nyomásgyakorlása alól. Izrael Jeruzsálem nélkül csak Palesztina.
A kürt motívuma Izrael összegyűjtésének is jelképe. Újra benépesül az elhagyott
föld, újjáépül a szeretett város. Jeruzsálem pozíciójának megingásával párhuzamosan
a hazatelepedés lendülete is megtörni látszik, és a városból is nagy az elvándorlás.
A helyreállítás akkor lesz teljes, amikor a város a zsidóság szellemi központjává
tud válni. "És építsd meg Jeruzsálemet, a szent várost, még a mi időnkben" –
szállt fel az ima annyi nemzedéken át.
Most nem ezt látjuk még. Zecharjá (Zakariás) próféta Jeruzsálemnek két tulajdonságát
tárja elénk: keleti képes beszéddel szólva, a város olyan, mint a cséplőszánra
nehezéknek rárakott súlyos kő, amely alul összezúzza a szérüre hordott kalászokat,
és mint a bor, amelytől elveszíti a józanságát, aki hozzányúl. Rós Ha-saná üzenete
elválaszthatatlan azoktól a kijelentésektől, amelyek minden nemzet történelmi ítéletével
számolnak, beleértve Izraelt is. A kürt szava veszedelmes idők képét, a zűrzavart,
a nemzet puszta fennmaradásáért vívott küzdelem leírását is kíséri. E leírások
előrevetítik, ahogyan a nemzetek hadseregei "az utolsó napokban" Jeruzsálem ellen
törnek, nem tudni még, milyen indokkal. A nemzet a megpróbáltatások alatt csakis
hajdani segítőjében reménykedhet, mikor sok-sok izraeli őszintén segítségért kiált
az ősatyák Istenéhez. A nép valóságos szellemi újjászületésen megy keresztül,
mikor Izrael élethalálharcának legkritikusabb pontján "megjelenik felettük az Úr,
nyila repül, mint a villámlás. Az Úr Isten kürtöt fúj, és déli szelekben nyomul
előre." (Zakariás 9,14) Ezzel a konfliktus kimenetele eldől, Jeruzsálem szenvedései
véget érnek, a nemzetek között megdőlnek az előítéletek, sokáig sulykolt hamis
vallási teóriák arról, hogy Isten elutasította Izraelt. A hagyomány szerint a kürtszó
a régebbi korokban élt, már elhunyt igazak feltámadását is jelzi.
Mind a tradicionális zsidó, mind az ortodox keresztény álláspont szerint a testüket
romolhatatlan állapotban ekkor visszakapó emberek együtt uralkodnak a megújuló Földön.
Maga a Messiás szerez érvényt a ma még népszerűtlen nézetnek, mely szerint Jeruzsálem
Izrael örök, oszthatatlan fővárosa. Ma azonban még nyitott kérdés, melyik nemzet
hogyan szerepel ebben a "versenyben", melyik kinek ítéli Jeruzsálemet. Ahogyan a régi
történetben, kettévágatná-e a gyermeket, ha már az övé nem lehet, vagy inkább vetélytársának
adja, csak hadd éljen. Az igazi anya valószínűleg az utóbbit fogja tenni.
2000. 09. 30. (IV/40)
