A klasszikus liberalizmus olyan ikonikus személyiségei, mint például a liberalizmus „atyjának” tartott John Locke (1632–1704), sőt Montesquieu (1689–1755), James Madison (1751–1836), Alexis de Tocqueville (1805–1859) is – akiket a liberalizmus elfajzása miatt ma már inkább konzervatívokként (egyeseket republikánusokként) illik számon tartani – a nézeteik ismeretében kérlelhetetlen ellenzéke lennének mindannak, amit ma liberalizmusnak neveznek. Ők ugyanis még bibliai világnézettel rendelkeztek és erkölcsileg eleve konzervatívok voltak. A szabadságot, törvény előtti egyenlőséget az ember istenképűségéből vezették le, amiből nemcsak az következik, hogy az emberek szabadnak és egyenlőnek lettek teremtve, hanem az is, hogy ezt a státuszt az Isten szabta igazságosság, az emberi magatartásnak kereteket szabó általános, objektív erkölcsi normák érvényesülése szavatolja, ezek keretein belül tud tartósan, torzulásmentesen fennmaradni, már csak az emberi természet eredendő bűnből származó romlottsága miatt is. A szabadság tehát nem abszolút, nem önmagában érték, hanem csak az igazságossággal, etikai dimenzióval összefüggésben. Ezekből fakadó kötelezettségekkel, megkerülhetetlen erkölcsi felelősséggel jár. (Lásd e témában Pátkai Mihály: Istentelen szabadság című írását a Hetek 2017. április 13-ai számában.)
A törvény eredete
Locke és eszmetársai – számos nem keresztény ókori bölcselővel (így Platónnal, Arisztotelésszel, Ciceróval) összhangban – a törvényeket nem puszta emberi belátáson alapuló alkotásnak tartották, hanem az emberektől függetlenül létező, fölöttünk álló örök rendből eredeztették, mely rend az igazságosság tükröződése. A törvény forrásának a teremtő Istent tartották, akinek normái az isteni kinyilatkoztatásból és a természeti törvényekből is megismerhetők. A klasszikus görög és római kultúra egyenesen „istenekkel” személyesítette meg és az „igazságosság istennőjétől” (Dikétől, illetve Iustitiától) eredeztette a jogot. Összhang volt tehát az igazságosság és a jog elválaszthatatlanságában és abban, hogy az ember alkotta jog fölött létezik egy objektív, magasabb rendű jog, aminek az előbbi mércéjéül kell szolgálnia. Úgy tartották, hogy a jó törvényeket nem kitalálni, hanem megtalálni kell.
2017. 06.23. (XXI/25)
