hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vége a demokráciának?

2011. 01. 07.
Gyakran teszik fel a kérdést manapság, hogy leáldozott-e a demokrácia csillaga abban a formában, ahogy megismertük az elmúlt században, és vele együtt megbukott-e a szabadságra épülő piacgazdaság is? A válaszom egyértelműen: nem. Amikor Isten szabad akarattal ajándékozta meg az embert, akkor, abban a pillanatban megszületett a szabadság érzése is.

Filozófusok évezredek óta próbálják értelmezni és megérteni a „szabad akarat” fogalmát és az abból fakadó szabadságvágyat is. A tudósoknál azonban többet mondanak az egykori deportáltak és politikai foglyok, akik elmondják, hogy többek között úgy tudták túlélni a borzalmakat, hogy lélekben szárnyaltak, kiszakadtak a földi pokolból. A szabadon való gondolkodás nem luxus, hanem létszükséglet. A gondolkodás szabadságát pedig csak egy kis lépés választja el a cselekvési szabadság vágyától és kivívásától. Ezt a kis lépést gyakran nagyon hosszú idő alatt tudja csak megtenni az ember, de soha nem szűnik meg erre törekedni, a legcsikorgóbb diktatúrában is elmegy a lehetőségei és képességei maximumáig, vagyis addig tágítja mozgásterét, ameddig csak tudja. Semmi sem bizonyítja jobban, hogy a szabadság a legbecsesebb az ember számára, mint az, hogy annak elvételével lehet őt a leginkább büntetni és zsarolni.

A huhogókról

Mindebből az következik, hogy az olyan politikai rendszer a legmegfelelőbb a társadalmak számára, amelyben – a saját kultúrájuknak és történelmi hagyományaiknak megfelelően – a legteljesebb mértékben tudják megélni a szabadságot. Ma nem ismerünk jobb rendszert, mint a liberális demokráciát, amely azonban pontosan úgy fejlődik és változik, mint az ember, s éppen olyan sokszínű lehet, mint a különféle társadalmi közösségek a maguk egymástól eltérő hagyományaival és kultúrájával. Aki tehát a demokrácia, mint olyan hanyatlásáról vagy vé­géről beszél, az ezt a sokszínűséget hagyja figyelmen kívül.
A liberális demokrácia minden más rendszernél jobban támaszkodik az emberek tudására, világot megismerni akarására, arra a felismerésre, hogy sokfélék vagyunk. Ez a tudás és az annak megújítására való állandó törekvés táplálja leginkább a liberális demokráciák emberének egymás iránti felelősségérzetét és az ebből táplálkozó toleranciáját. A szabadság arra is módot ad nekünk, hogy felismerjük korlátainkat. Ez a felismerés fölszabadít bennünket, mert ha szembenézünk gyengeségeinkkel, akkor azok már nem irányítanak és nem tartanak fogva bennünket, hanem uralkodni tudunk rajtuk. A szabadon élő ember megélheti azt a hihetetlenül jó érzést, amelyet a tanulás, a gondolkodás, a megtanultakból és megtapasztaltakból való következtetések levonása adhat. Az sem véletlen, hogy az egymás iránti felelősségérzetre épülő szabadság, a liberális demokrácia politikai rendszere adhat leginkább teret az erkölcs legszélesebb körű érvényesítésének, illetve ebben a rendszerben áll módunkban a politika, a társadalomirányítás szintjén leginkább kijavítani az erkölcstelen vagy erkölcsileg vitatható cselekedeteket.
Ezen a ponton érkezünk el a legizgalmasabb kérdéshez, mindezen gondolatok gyakorlati alkalmazásához. Hogyan szervezzük úgy a társadalmat és a gazdaságot, hogy a szabadság is magas színvonalú legyen, de a közösség javaival is jól, a jövő nemzedékek iránti felelősséggel áthatva sáfárkodjunk? A legalkalmasabb választ véleményem szerint a liberális konzervativizmus adja meg. A liberális konzervativizmus úgy épít a múlt legnemesebb hagyományaira, hogy közben nem válik azok foglyává. Nem ellenségként tekint a változásra, sőt üdvözli azt, ám ügyel arra, hogy az egyik egyén szabadsága ne sértse, hanem növelje a másikét, és a változások a közösségen belüli kohéziót építsék és ne rombolják. Manapság, amikor az ideológiák konvergenciájának vagyunk tanúi a világban, a legfontosabb kérdés éppen az egyén-közösség, egyén-állam viszonyának milyensége és minősége. A legrégebbi demokráciák alaptörvényei, de a legújabb kori nagy gondolkodók John Stuart Milltől Bibó Istvánig ugyanarra a következtetésre jutottak: állami szinten égető szükség van gondosan megválasztott szabályokra, a szabadságot biztosító és teljessé tévő szabályozásra. Ám a liberális konzervatív számára az állam nem cél, hanem eszköz, s a középpontban az egyén és az egyéni kisközösségek állnak, s ebben különbözik minden más állam-egyén megközelítéstől.
A liberális demokráciák és a piacgazdaság végéről huhogók lendületet kaphattak a két évvel ezelőtti pénzügyi és világgazdasági válságtól. Holott 2008 őszén nem történt más, minthogy kiderült, hogy sok országban a „szabályozott szabadság” fogalmában a „szabályozás” volt éveken át elégtelen. Emiatt a legalapvetőbb emberi tulajdonságok, az önzés, a kapzsiság és a hazugság olyan mértékben elharapózhattak, hogy a válság végül elkerülhetetlenné vált. Nem a szabadságból volt sok, hanem a szabályozásból kevés. És mivel a szabályozás egyedül a demokráciákban valósulhat meg a társadalom legteljesebb felügyelete mellett, ezért az egyensúly visszaállítása nem a demokrácia rovására, hanem éppen ellenkezőleg: annak megerősítése révén lehetséges.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!