Tovább gyűrűzik a brit néma ima-botrány: Trump delegációt küldött a letartóztatott keresztényekhez
Az életpárti aktivistákat azért vitte el a rendőrség, mert abortuszklinikák közelében csendben, lehajtott fejjel álldogáltak
Tovább gyűrűzik a brit néma ima-botrány: Trump delegációt küldött a letartóztatott keresztényekhez

Forrás: ADF International

2025. 05. 26.
Ötfős delegációt küldött az amerikai külügyminisztérium az Egyesült Királyságba márciusban, hogy találkozzanak azokkal a brit keresztény életpárti aktivistákkal, akiket azért tartóztatott le a rendőrség több ízben is, mert magukban imádkoztak abortuszklinikák közelében, ahol a "zavaró tevékenység" tiltott - számolt be a Telegraph.

Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is adunk, amivel már csütörtökönként olvasható a friss újság és a teljes archívum is elérhető! Részletek: a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

A csoport, mely a szólásszabadsággal kapcsolatos tényfeltáró küldetéssel érkezett a szigetországba, öt személlyel beszélgetett el, akiket a brit pufferzóna törvények alapján vádoltak meg, és tisztviselőkkel is találkoztak, hogy a szólásszabadásggal és vallásszabadsággal kapcsolatos aggodalmaiknak hangot adjanak. 

A pufferzónák olyan területek az abortuszklinikák körül, ahol semmilyen "megfélemlítő", vagy "zavaró" tevékenység nem folytatható, mely a szolgáltatást igénybe vevő nőket célozza.

Az érintett életpárti aktivisták, Isabel Vaughan-Spruce, Rose Docherty, Adam Smith-Connor, Livia Tossici-Bolt, és Sean Gough atya szerint a csendes ima ezen kategóriákba nem tartozik bele.

Az év elején az Egyesült Királyság szólásszabadsággal kapcsolatos eljárása rengeteg kritikát váltott ki a Trump kormányzat részéről, olyannyira, hogy egy februári, az Ovális Irodában tartott találkozón Sir Keir Starmer brit miniszterelnök is foglalkozott a kérdéssel.

„Ami a szólásszabadságot illeti az Egyesült Királyságban, nagyon büszke vagyok az ottani történelmünkre”

- mondta.

Ez azonban szemmel láthatólag nem nyugtatta meg az amerikaiakat. J.D. Vance alelnök ugyanis később aggasztó példaként említette Smith-Connor és Tossici-Bolt esetét - aki kétéves feltételes felmentést kapott és 20026 font költség megfizetésére kötelezték.

A Külügyminisztérium által megkeresett összes érintettet az Alliance Defending Freedom (ADF), az Egyesült Királyság abortuszt tiltakozó törvényeit ellenző konzervatív keresztény jogi csoport képviselte.

Lorcan Price, az ADF International jogi tanácsadója, a következőket nyilatkozta a kérdésben: „Mivel ezek a békés egyének olyan gondolatokat és meggyőződéseket vallottak, amelyeket az állam helytelenített, most azon kapták magukat, hogy a szabad gondolkodáshoz való joguk védelmében harcolnak.

„Most a nyugati nemzetek is észreveszik a szabadságnak ezt a csorbulását - és nekünk is oda kellene figyelnünk.

„Reméljük, hogy saját törvényhozóink, akik látják ezt a polgárokat sújtó igazságtalanságot, fel fognak lépni, hogy tisztázzák, hogy a csendes ima és a konszenzusos beszélgetés törvényes tevékenység ebben az országban.”

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője hozzátette: „Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság kapcsolataiban közös az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok kölcsönös tisztelete. Azonban, ahogy Vance alelnök úr is mondta, aggódunk a véleménynyilvánítás szabadsága miatt az Egyesült Királyságban.

„Fontos, hogy az Egyesült Királyság tiszteletben tartsa és védje a véleménynyilvánítás szabadságát.”

(CN/Hetek)

.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!