Óriásit tarolt vasárnap a Fidesz, és ezúttal már Budapesten is
Karácsony Gergely szerint csalódást keltő eredmények születtek
Óriásit tarolt vasárnap a Fidesz, és ezúttal már Budapesten is

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 06. 27.
Három kormánypárti és egy ellenzéki képviselő nyert vasárnap a budapesti kerületi időközi önkormányzati választásokon. Még a főpolgármester is arról írt a Facebookon, hogy csalódást keltő eredmények születtek. A fővároson kívül öt megyeszékhelyen és kilenc egyéb településen tartottak időközi önkormányzati választást. A Fidesz 18-ból 16 helyen indított jelöltet és 12-t megnyert.

Újabb mélyütést kapott az ellenzék az áprilisi országgyűlési választás után, ezúttal időközi szavazásokon tarolt a Fidesz, és nem csak vidéken. Budapesten a IV. kerület 2-es és a VIII. kerület 5-ös egyéni választókerületében a képviselő halála miatt kellett időközi választást tartani. Az V. kerület 3-as és a VII. kerület 4-es egyéni választókerületében lemondás miatt kellett időközi voksolást kiírni.

Budapest: 4-ből 3 kormánypárti győzelem 

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az V. kerületben Nagy Gergő, a Fidesz-KDNP jelöltje nyert a szavazatok több mint 70 százalékával. A második helyen a Momentum, a DK, az LMP és az MSZP közös jelöltje, Fábián Benjámin végzett több mint 27 százalékkal. A függetlenként induló Schmuck Andor kevesebb mint 2 százalékot ért el, míg Burián-Kozma Dávid, a Munkáspárt-ISZOMM jelöltje mindössze két szavazattal 1 százalékot sem ért el.

A VII. kerületben ugyancsak kormánypárti jelölt nyert. Ripka András, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok több mint 45 százalékát szerezte meg. Jenei Kevin Martin, aki a DK, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd támogatásával indult, valamivel több mint 28 százalékot kapott. Terdik Roland, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) jelöltje több mint 13 százalékos eredményt ért el. Sima Ákos József, az Élhető Erzsébetváros Egyesület jelöltje több mint 8, míg Olajos János a Megoldás Mozgalom (MEMO) támogatásával csaknem 4 százalékot ért el. Gál Péter, a Munkáspárt-ISZOMM támogatottja 3 szavazatot szerzett, ezzel félszázalékos eredményt sem ért el.

A VIII. kerületben Gondos Judit, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok több mint 63 százalékával nyert. Pityó László, aki a DK, a Jobbik, a Momentum, az MSZP és az LMP támogatásával indult, több mint 35 százalékos eredményt ért el. Simon György, a Munkáspárt-ISZOMM jelöltje 9 szavazattal alig több mint 1 százalékot szerzett.

A főváros IV. kerületében Vasvári László, a DK, az LMP, a Momentum, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje szerzett képviselői mandátumot, miután a szavazatok több mint 47 százalékát kapta. Néhány százalékkal lemaradva, több mint 40 százalékos eredménnyel Drabant Fruzsina, a Fidesz és az Újpestért Egyesület jelöltje végzett a második helyen. Mester János a Mi Hazánk támogatásával több mint 6, míg az MKKP jelöltje, Magyar Péter mintegy 4 százalékot szerzett. A független Jánvári-Halmai Józsefre 13 szavazat érkezett, ezzel alig több mint 1 százalékos eredményt ért el.

Karácsony csalódott

Csalódást keltő eredmények születtek az ellenzéki pártok számára Karácsony Gergely főpolgármester szerint a vasárnapi időközi önkormányzati választáson. A főpolgármester Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy két egyéni önkormányzati képviselői mandátumot elveszítettek az ellenzéki pártok, csak Újpesten sikerült győzni, a VII. és a VIII. kerületben a Fidesz elhódította a képviselői helyet a kerületi képviselő-testületben. És még Szegeden is fölényesen nyert a fideszes jelölt - tette hozzá.

"Csalódást keltő eredmény, kár lenne tagadni, nem is szabad és nincs is mit szépíteni ezen. A budapesti körzetekben a választói részvétel két helyen még a 20 százaléknak is alatta maradt, a másik két körzetben is csak leheletnyivel volt több. Így talán nem elhamarkodott elemzés kijelenteni: az ellenzéki szavazók távolmaradásukkal büntették az ellenzéki pártokat azért a teljesítményért, amit április 3-a óta produkálnak"

- fogalmazott Karácsony Gergely. Hozzátette: megüzenték, hogy ez az április 3-a óta bemutatott "melyikünk a legnagyobb kicsi" játék nem vezet sehova. Megüzenték, hogy nem vezet sehova az az ellenzéki hozzáállás, hogy "ha a Fideszt nem tudjuk legyőzni, hát győzzük le egymást". A választók megüzenték: ébresztő! Ideje hát felébredni és szembesülni az üzenettel, mert erre a politikai teljesítményre nem mehetnek rá a szabadság utolsó "kis körei", az önkormányzatok, a szabad városok, a szabad kerületek - írta bejegyzésében a főpolgármester.

A vidéki eredmények

  • Békéscsaba: Varga Tamás (Hajrá Békéscsaba), 56,35% (a Fidesz-KDNP által indított Alföldi Károly volt az egyetlen ellenfele);
  • Eger: Orosz Lászlóné (Fidesz-KDNP), 47,13% (három független és egy Mi Hazánk-os ellenfele volt);
  • Nyíregyháza: Halkóné Dr. Rudolf Éva (Fidesz-KDNP), 74,57% (két ellenzéki ellenfele 16 és 9 százalékot kapott);
  • Szeged: Ruzsa Roland (Fidesz-KDNP), 58,94% (egy kutyapárti, egy független és egy Összefogás Szegedért Egyesület által indított ellenfél, utóbbi lett a második 37,99 százalékkal);
  • Szolnok: Menkó Gyula (Szolnok Pletykafalu Közössége Egyesület), 73,09% (itt fideszes nem indult, a DK-Párbeszéd-MSZP-LMP és a Munkáspárt-ISZOMM jelöltje mellett kutyapárti induló volt).

 

A Telex összefoglalója szerint szintén mandátumot szerzett a fideszes jelölt Békésen, Keszthelyen, Kőszegen, Nagykőrösön, Sárváron és Szigetszentmiklóson. Közülük 80 százalék fölött végzett Sárváron Németh Róbert (82,93 százalék) és a nagykőrösi Holló Róbert kapott (80,83 százalék).

Az ellenzéknek vidéken egyetlen győzelme volt, Gyöngyösön Sári István Imre (MSZP-DK-JOBBIK-LMP-Momentum) 74,93 százalékot szerzett. Csak egy ellenfele volt, egy független jelölt.

Két helyen nyert független jelölt, Tökölön Kiss László (44,14%) mögött a szintén független Szabó Erzsébet végzett 31,03 százalékkal, utolsó lett a momentumos Litványi Károly (24,83 százalék). A kívülálló számára nagyobb meglepetésnek tűnik a másik független jelölt győzelme: Gmoser István ugyanis egy alapvetően fideszes településen, Kiskőrösön győzte le a Fidesz-KDNP színeiben induló Martinkó Zsoltot, méghozzá nem is kicsit: 56,53 százalékot kapott, míg Martinkó 34,71 százalékot (a harmadik jelölt Kudron-Tonigold Nándor volt a MEMO színeiben).

(Hetek / MTI / Telex)

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!