Messziről indult: a Pázmányon végzett magyar-latin szakos középiskolai tanár 1945-től az MKP tagja, majd a Szabad Nép újságírója, később észak-koreai, majd berlini tudósítója lett. 1955-től azonban Nagy Imre oldalán áll, a forradalomban is.
„Eszembe jutottak a régi márciusok. A Horthy-rendszerben nőttem föl, amelyik igen nemzetinek mondta magát, de ezt a nagy nemzeti ünnepet nem nyilvánította hivatalossá, csak iskolai ünnep volt. Mégis sokat jelentett nekünk, csakúgy, mint később, 1942-43 táján, amikor március 15-e a népi írók mozgalmának és a szociáldemokrata mozgalomnak az ünnepnapja volt.
A tüntetéseken egy Petőfi-jelvényt hordtunk, ami akkoriban nem volt ajánlatos, ebből ismertünk egymásra.”
– így emlékezett vissza diákkorára a Hetekben.
Méray a mártír miniszterelnökhöz az emigrációban is hű maradt, akinek élettörténetét nem sokkal a kivégzése után megírta. A Nagy Imre élete és halála című könyv természetesen csak Párizsban jelenhetett meg, itthon a nyolcvanas években szamizdatban bukkant fel először.
Bár pályatársai közül sokan megkötötték a maguk kiegyezését a Kádár-rezsimmel, Méray Tibor nem alkudott meg barátja hóhérjával: „Ezt az országot Kádár János tette tönkre. Nagyon elrontotta a magyarságot azzal, hogy '56-ról nem volt szabad beszélni, illetve a hivatalos nótát kellett fújni. Az emberek, akik gondolkoztak, tudták, hogy nem így van, de kimondani nem volt szabad. Egész nemzedékek nőttek fel hamis és hazug tanítások, ideológiák alapján.”
1989-ben Nagy Imréről írt könyve volt az első, amely szabadon megjelenhetett a mártír miniszterelnökről. A kiadás ötlete a rendszerváltás hajnala bátor könyvkiadójának, Nagy Lászlónak az érdeme volt, aki még szamizdatban olvasta és terjesztette a művet. Ő kért meg, hogy kérdezzem meg az írót Párizsban, hozzájárul-e a kiadáshoz.
Méray Tibor azonnal igent mondott, és a könyv első magyar kiadásához ezt az előszót küldte:
Sohasem kételkedtem abban, hogy ez a könyv egyszer magyar földön is megjelenik.
Legfeljebb azt nem tudtam, hogy megérem-e.
Megértem.
Több mint harminc évet kellett rá várnom.
Megérte.
A mag, amit 56 ültetett el, fává növekedett. Ágain gyümölcs van.
Le kell szakítani.
Megérett.
Párizs, 1989. március, Méray Tibor
Amikor ezeket a sorokat írta, még élt Kádár János.
Méray Tibor azonban nem csak az 56-os eszmék életben tartásában szerzett érdemeket. Jó néhány évvel az Európát 2015-ben elárasztó migráns invázió előtt pontosan látta Párizsból a kontinensünkre és civilizációnkra leselkedő fenyegetést.
„Amennyire én látom, a legnagyobb veszélyt a vallási fanatizmus jelenti, mégpedig a muzulmán fanatizmus. Ma nincs egyetlen olyan keresztény felekezet sem, akár katolikus, akár protestáns vagy más, amelyik hódítani akar. A kereszténység túllépett ezen, és ma majdhogynem defenzívában van. A radikális iszlám azonban éppúgy meg akarja dönteni a mérsékelt muzulmán országokat is, mert neki azok se elég jó muzulmánok. Ez a vallás az, amely világhatalomra tör, és elhivatottnak érzi magát, hogy uralja a világot. Ez iszonyú veszély. Bizonyos muzulmán vezetők, fanatikusok meg vannak győződve arról, amit mi a török megszállás alatt úgy tapasztaltunk, hogy kétféle ember van, a hívő és a gyaur. A szemükben mindenki gyaur, aki nem hívő. Ahogy Arany János írta a Szondi két apródjában, ’eb a hite kölykei, meddig daloljátok dicséretét a gyaurnak?’ Ez a vallás már akkor is kettéválasztotta az emberiséget hívőre és hitetlenre. A keresztény vallás azt mondta: hívő és nem hívő, keresztény és nem keresztény, de ők kimondják: a hitetlen, aki nem velük van, az ellenük van. Ez sajnos erősödő és terjeszkedő vallás, és amint láttuk az al-Kaida merényleteiből, nem riad vissza jóformán semmitől. Ez a szörny fenyegeti Izraelt, a nyugati és a zsidó-keresztény civilizációt, és nem tudni, mi lesz a csata kimenetele.”
hetilap
