Hármas csúcstalálkozó készül Kínában

Marco Rubio amerikai külügyminiszter az atlantai G20-as találkozót követően röviden egyeztetett orosz kollégájával, Szergej Lavrovval egy esetleges csúcstalálkozóról Donald Trump és Vlagyimir Putyin között. A két diplomata az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) november 18–19-i, a kínai Sencsenben rendezendő csúcstalálkozóját jelölte meg lehetséges helyszínként. Ezen a fórumon az amerikai elnök szándékai szerint nemcsak az orosz, hanem a kínai elnökkel, Hszi Csin-pinggel is tárgyalóasztalhoz ülne, megteremtve egy ritka, háromoldalú szuperhatalmi egyeztetés lehetőségét.

Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas

A tervezett sencseni találkozó nem csupán egy szokásos diplomáciai fotózás, hanem a világ három legbefolyásosabb vezetőjének stratégiai alkukísérlete lehet, ahol mindhárom főszereplő komoly diplomáciai sikerként könyvelhetne el egy ilyen találkozót – írja elemzésében az Axios.

Moszkva számára a csúcs megerősítené azt a képet, hogy az országot a nyugati szankciók és az elszigetelési kísérletek ellenére továbbra is az Egyesült Államokkal és Kínával egy súlycsoportban lévő, elkerülhetetlen nagyhatalomként kezelik. Ráadásul Putyin célja a Washingtonhoz fűződő viszony javítása, biztosítva, hogy az amerikai félidős választások után se térjen vissza az ukrajnai katonai segítségnyújtás korábbi, Biden-éra alatti szintje.

Kína házigazdaként ugyan növelheti globális súlyát, ám külpolitikai doktrínájába nehezen illeszkedik a nyugati sajtó által lebegtetett „új Jalta” narratívája, amely a világ szuperhatalmi felosztását sugallja, bizonytalansága pedig főként a fegyverkezési és nukleáris kérdésekben rejlő elvárásoknak szól.

Donald Trump célja ezzel szemben az, hogy előrelépést érjen el az ukrajnai háború lezárásában, miközben próbálja megőrizni Moszkva és Peking semlegességét az alakuló iráni konfliktusban. Trump korábban utalt rá, hogy a két országgal kötött energetikai és gazdasági megállapodások – mint az amerikai-orosz dízelalku – közvetve azt szolgálják, hogy meggátolják Moszkva közvetlen katonai segítségnyújtását Teherán számára egy esetleges amerikai csapásmérés esetén.

A tárgyalóasztalnál az ukrajnai rendezés mellett a nukleáris fegyverkorlátozás is helyet kaphat, mivel Trump szeretné bevonni Kínát az orosz-amerikai atomfegyver-korlátozási egyezményekbe. Mivel azonban Peking arzenálja jóval kisebb, Kína eddig elzárkózott ettől. Cserébe

Oroszország azzal segíthet Washingtonnak, hogy tárgyalóasztalhoz ülteti a kínaiakat a nukleáris kérdésekben, amit Kína azzal kompenzálhat, hogy nyomást gyakorol Moszkvára az amerikai békekekompromisszumok elfogadása érdekében.

Bár a sencseni csúcs adhatja meg a globális politikai keretet, a konkrét áttörés az ukrajnai háborúban az ezzel párhuzamosan futó, közvetlen tárgyalásokon születhet meg. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy november első felében Abu-Dzabiban újabb háromoldalú, amerikai–orosz–ukrán egyeztetést tartanak. A tárgyalások központi elemei a Donbasz még ukrán kézen lévő területeinek státuszát, a tűzszünet pontos feltételeit, az Oroszországgal szembeni szankciók feloldásának ütemezését, valamint az Ukrajnának nyújtandó posztháborús biztonsági garanciákat érintik. A tavalyi anchorage-i találkozó tapasztalataiból kiindulva nyilvánvalóvá vált, hogy egy amerikai–orosz bilaterális paktum önmagában kevés a békéhez, ha abba Kijev nem egyezik bele.

A rendezési folyamat egyik legszembetűnőbb vonása Európa teljes marginalizálódása, miután Jurij Usakov, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadója kíméletlenül fogalmazott a háromoldalú tárgyalások kapcsán, leszögezve, hogy Európa képviselőit nem hívják meg a tárgyalóasztalhoz. Ahogy fogalmazott: ők ott lehetnek, ha jegyet vásárolnak, de senki sem szándékozik őket a tárgyalóasztalhoz meghívni. Ennek a kirekesztésnek az egyik fő oka az Európai Unió tagállamai közötti mély megosztottság, hiszen míg egyes vezető politikusok élesen bírálják az amerikai békekísérleteket, addig mások – mint Jonas Gahr Støre norvég miniszterelnök vagy Alexander Stubb finn elnök – részt vettek az oslói előkészítő egyeztetéseken és nyitottak az amerikai kezdeményezésekre.

Egyre inkább érzékelhető a stratégiai súlytalanság is, ugyanis sem Washington, sem Moszkva nem tekinti az EU-t olyan katonai vagy politikai tényezőnek, amely érdemben garantálni tudna egy békealkut, az amerikai–orosz megállapodásokat pedig közvetlenül a felek között akarják átverni, elkerülve a brüsszeli bürokráciából fakadó időhúzást.