Brutális leépítések a Snapchatnél: minden ötödik alkalmazottjától megválik a techvállalat, mert kevés a pénz
Ezen kívül több projektet is leállítanak
Brutális leépítések a Snapchatnél: minden ötödik alkalmazottjától megválik a techvállalat, mert kevés a pénz

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 09. 01.
A Snapchat vezetősége úgy döntött, hogy megválik alkalmazottainak 20 százalékától, és számos új projektet is leállít. A radikális lépés hátterében az elmúlt év rossz pénzügyi eredményei állnak. Körülbelül 1200 alkalmazottat érint a tömeges elbocsátás.

Egy évvel ezelőtt a cég értéke még 130 milliárd dollár volt, mostanra viszont 20 milliárd dollár alá zuhant be értéke.

Ez pedig arra szorította a cégvezetést, hogy gyökeres átalakításokat, leépítéseket hajtsanak végre. Mint azt a cég vezérigazgatója, Evan Spiegel megjegyezte, a változtatások „nehezek” lesznek.

A Snapchat becslései szerint a mostani megszorításoknak köszönhetően a vállalat 500 millió dollárt takaríthat meg éves szinten.

Annak ellenére, hogy a vállalat egyes területeken (így a futó projektek és a személyi állomány terén) csökkentette a kiadásokat, ezután is

„szembe kell néznie az alacsonyabb bevételnövekedés következményeivel, és alkalmazkodnia kell a piaci környezethez”

- mondta Spiegel.

A vezérigazgató arra is utalt, hogy a cég a fókuszt a reklámbevételekre szeretné helyezni.

A fókuszváltás pedig azzal jár, hogy le kellett állítaniuk olyan projekteket, mint például a mobiljátékok és a Pixy (szelfik készítésére tervezett kisméretű drón). Nem utolsósorban pedig meg kellett válniuk minden ötödik alkalmazottól.

(BBC/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!