Berlin ”Mamdanija”: a német fővárosban is megismétlődhet a New York-i fordulat?
A Die Linke esete a Hamásszal és az arab klánokkal
Berlin ”Mamdanija”: a német fővárosban is megismétlődhet a New York-i fordulat?

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2026. 09. 24.
Mamdani 2.0. Berlinben megismétlődhet az a fordulat, mely New Yorkban is: iszlamistákkal barátkozó szélsőbaloldali párt képviselője nyerheti el a város vezetését, mely az Európai Unió egyik legfontosabb központjaként is szolgál.

A napokban a 3,9 millió lakosú német fővárosban a Die Linke szélsőbaloldali párt nyerte a tartományi választást Berlinben, és esélyük van arra, hogy ők adják a főváros vezetőjét is. Így könnyen Elif Eralp lehet Berlin első török származású főpolgármestere, a tartományi választásokat követő koalíciós tárgyalások lezárultával, amelyre várhatóan október végén vagy novemberben kerül sor.

Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas

Radikális baloldali programja, megnyerő megjelenése és bevándorló háttere miatt Eralpot előszeretettel hasonlítják New York idén januárban megválasztott polgármesteréhez, az antiszemita botrányokról híres Zohran Mamdanihoz. Maga is elismerte, „rengeteg ötletet cserélt” Mamdani kampánystratégájával, aki tavasszal kifejezetten azért látogatott Berlinbe, hogy tanácsokkal lássa el a jelöltet és pártját.

A Die Linke felemelkedése

A párt gyökerei a keletnémet kommunista SED-ig nyúlnak vissza, amely a berlini fal 1989-es leomlásáig uralta Kelet-Németországot. A Die Linke volt NDK területén jelentős Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) nevű posztkommunista párt és a volt Nyugat-Németországban aprócska Munka és Szociális Igazság Párt (WASG) egyesüléséből jött létre 2007-ben.

Korábban elsősorban a vidéki, keletnémet nyugdíjasok szavazóbázisára támaszkodtak, ám az elmúlt években látványos generációváltás ment végbe a soraikban. A vezetést átvevő fiatalabb nemzedék a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) elleni határozott fellépésével és modern, karakteres stílusával a baloldal közösségimédia-sztárjává vált.

A párt tagsága egyetlen év alatt megduplázódott, tipikus szavazójává pedig a városi fiatal nők váltak.

Elif Eralp - az 1980-as törökországi katonai puccs elől menekülő baloldali szülők gyermeke – saját elmondása szerint akkor határozott úgy, hogy csatlakozik a Die Linkéhez, amikor a radikális jobboldali AfD 2017-ben először mandátumot szerzett a német szövetségi parlamentben. Ő és párttársai markáns, könnyen azonosítható megjelenést képviselnek: védjegyük a karakteres frufru, a különféle tetoválások, a karikafülbevalók és a vörös ajkak.

Vörös-zöld szövetség?

A kimagasló eredmények az elemzők szerint nagyrészt a muszlim szavazók támogatásának köszönhetőek. A kutatási adatok szerint míg a Die Linke a teljes lakosság körében 25,7 százalékot ért el, addig a muszlim választók körében kiemelkedő, 51 százalékos többséget szerzett, ami 36 százalékpontos növekedést jelentett az előző választáshoz képest. Ez mindenbizonnyal annak is köszönhető, hogy a szélsőbaloldali párt kiterjedt migrációs és honosítási programot képvisel:

szövetségi szinten öt év után alanyi jogon biztosítaná az állampolgárságot - anélkül, hogy ellenőriznék, az illető antiszemita-e vagy iszlamista-e, illetve képes-e beilleszkedni, valamint tartományi befogadási programokat követel többek között Szíriából, Irakból, Afganisztánból, Szudánból, Gázából és Libanonból érkezők számára.

Stefan Luft bremeni politológus arra figyelmeztet, hogy az ellenőrizetlen bevándorlás szorgalmazása és a kettős állampolgárság megkönnyítése révén a származási országok belső konfliktusai mind jobban begyűrűznek a német belpolitikába. Még élesebb kritikát fogalmazott meg Günter Krings, a CDU/CSU szövetségi parlamenti frakciójának helyettes vezetője, aki azzal vádolja a baloldalt, hogy elvárások és integráció nélkül adna állampolgárságot, és pusztán hatalmi érdekekből spekulál az új, hálás szavazói rétegek kiépítésére.

A berlini választásokat követően súlyos botrány robbant ki a Die Linke párt és az arab bűnözői klánok feltételezett kapcsolatai miatt.

Issa Remmo hírhedt arab maffiaklánfőnök személyesen vett részt a párt neuköllni szervezetének választási rendezvényén, ahol újságíróknak nyilatkozva leszögezte, „először érzi úgy, hogy egy párt igazán támogatja őt”.

Mindeközben fia, Firas kompromittáló üzenetváltásokat tett közzé Ferat Koçak szövetségi parlamenti képviselővel, melyben a politikus „testvérnek” nevezi, illetve tisztelettel köszönti apját is, és a Bundestagban tartott, a klánok veszélyességét relativizáló beszédének videóját is elküldi neki, azzal a kéréssel, hogy utasítsa „az összes emberét”, terjesszék a kampányvideóit az interneten. A fiú válaszában kijelenti: „együtt harcolunk a céljainkért”.

Emellett Ibrahim Ibrahim, egy terrorszervezeteket támogató radikális palesztin aktivista is megjelent a bulin. Ibrahim az Egyesült Palesztin Nemzeti Bizottság (EPNB) nevű szervezet európai képviselője, akit a Palesztin Népi Felszabadítási Front (PFLP) terrorszervezet egyik legfőbb németországi támogatójaként tartanak számon. Az EPNB-t és a PFLP-t mind a német alkotmányvédelmi hatóság, mind az Európai Unió és az Egyesült Államok szélsőséges terrorszervezetként tartja nyilván.

Ibrahim emellett nyilvánosan „hős mártírnak” és kitartó vezetőnek nevezte a Hamász 2024-ben megölt vezetőjét, Jahja Szinvart, aki az október 7-i izraeli mészárlások főszervezője volt.

Ibrahim a választási bulin közös fotókon is pózolt a megválasztott Linke-politikusokkal, illetve a jelenlevőkkel arab zenére táncoltak.

A Linke illetékesei igyekeztek gyorsan elhatárolódni a fent említett vendégeiktől: Elif Eralp kijelentette, hogy a pártnak semmi köze a maffiához, Remmo nem volt meghívva, és a helyszínről kiküldték. Ezzel szemben a terrorszervezetekkel kapcsolatba hozott Ibrahim jelenléte ellen nem léptek fel hivatalosan a pártvezetők;

a vele fotózkodó Ferat Koçak csupán annyit reagált, hogy a hozzá odalépőktől nem tagadja meg a közös képet, de elhatárolódik a terrorizmust dicsőítő kijelentésektől.

Ahmad Mansour iszlamizmus-szakértő a Weltnek nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy az arab klánok ideológiai és stratégiai okokból keresik a kapcsolatot a pártpolitikai szférával. A szakértő rámutatott, hogy a klánok tudatosan használják ki a Die Linke azon megközelítését, amely a migráns hátterű bűnözés elleni hatósági fellépést gyakran rasszizmusként értelmezi. Ez a politikai környezet védőpajzsot nyújthat a bűnszervezetek számára, miközben a rendőrség tagjai tartanak attól, hogy intézkedéseik miatt rasszizmussal bélyegzik meg őket.

A bevándorlókból álló bűnszervezetek és a politikai szereplők közötti másik összekötő kapocs a Közel-Kelettel kapcsolatos álláspontban és az Izrael-ellenes fellépésben rejlik. Az arab klántagok és a Die Linke szimpatizánsai vagy politikusai gyakran közösen vettek részt Izrael-ellenes demonstrációkon.

A politikai baloldal egyes részei a fundamentalista iszlamizmust a nyugati kapitalizmus elleni küzdelem eszközének tekintik.

A Welt elemzése rámutat, hogy az Izrael és a „cionisták” iránti gyűlölet messze túlmutat a Die Linke berlini állami szervezetén. Alsó-Szászországban például a párt elfogadott egy indítványt, amely elutasítja a cionizmust, illetve Izraelt „népirtással” és „faji szegregációval” vádolják. A tagok büszkén ünnepelték a köztársaság „első cionistaellenes tartományi szervezetét”.

A Welt emlékeztet, olyan jelöltek, mint Martha Kleedörfer, palesztin jelszavakkal viszik át a közel-keleti konfliktust Berlinbe, Basem Said pedig a választási vasárnapra még „választási intifádára” (Wahlintifada) is felszólított. Az intifáda szó történelmileg két brutális terrorhullámot jelöl a zsidók és Izrael Állam ellen. A civilek szisztematikus meggyilkolását, a kávézókban és diszkókban elkövetett vérengzéseket jelenti. Összesen több mint ezer izraelit öltek meg a két erőszakos kitörés során, 1987 és 1993, valamint 2000 és 2005 között.

A botrányos választási buli és a szélsőbaloldali pártban tapasztalható radikális összefonódások miatt németországi zsidó szervezetek erélyes tiltakozást fogalmaztak meg. Josef Schuster, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke követelte, hogy a Linkét zárják ki a berlini kormányalakításból, mivel

a párt hatalomba emelése a zsidógyűlölet normalizálását jelentené.

Schuster rámutatott, hogy a Linke kampányrendezvényein korábban nyíltan intifádára és izraeli katonák halálára szólítottak fel, így a párt elveszítette minden hitelességét az antiszemitizmus elleni küzdelemben, a vezetőik ígéretei pedig csupán üres szavak.

Mansour szerint, ha az SPD és a Zöldek valóban koalíciót kötnek a Die Linkével, ahogyan azt jelenleg tervezik, akkor „bűnrészesek lesznek Berlin bukásában és olyan környezetet hoznak majd létre, ami kikényszeríti a zsidók Berlinből való elvándorlását is.”

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!