Az óceánba engednék a megrongálódott fukusimai erőmű radioaktív vizét
Előtte természetesen kiszűrnék belőle a káros izotópokat
Az óceánba engednék a megrongálódott fukusimai erőmű radioaktív vizét

shutterstock/PuzzlePix

2021. 04. 13.
Japán több mint 1 millió tonnányi szennyezett víz kibocsátását tervezi az óceánba a megsemmisült fukusimai atomerőműből - közölte a kormány kedden. Mindezt természetesen a káros izotópok kiszűrése után. A lépés ellen a helyi halászok és Kína is hevesen tiltakoznak.

A kínai külügyminisztérium a napokban "elképesztően felelőtlennek" nevezte a lépést, és felszólította Japánt, hogy a végleges döntés előtt konzultáljon és egyezzen meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség minden országával. Hozzátették, amennyiben a szennyezett víz mégis az óceánba kerül, Kína további válaszlépésekkel is élhet.

A helyi halászok már tíz éve, a nukleáris katasztrófa óta ellenzik a dolgot, féltve az iparágukat.

Japán úgy érvelt, hogy a víz kiengedése szükséges az üzem bonyolult leszerelésének előmozdításához, miután a 2011-es földrengés és cunami súlyosan megrongálta azt. 

A vízből kiszűrnék a káros izotópokat, és minden kibocsátás előtt a nemzetközi előírásoknak megfelelően hígítanák azt.

Állítása szerint a hasonlóan szűrt vizet rutinszerűen engednek ki az atomerőművekből szerte a világon.

A közel 1,3 millió tonnányi szennyezett vizet hatalmas tartályokban tárolják az üzemben, évente mintegy 100 milliárd jen (912,66 millió dolláros) költséggel.

A döntés körülbelül három hónappal a Tokió által rendezett elhalasztott olimpiai játékok előtt született meg, melynek egyes eseményeit a megrongálódott nukleáris üzemtől mindössze 60 km-re (35 mérföldre) rendezik meg.

(Reuters/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!