Az ausztrál rögbi liga több játékosa is nemet mondott a szivárványos mezre
A klub bocsánatot kért a LMBT-közösségtől a kialakult helyzetért
Az ausztrál rögbi liga több játékosa is nemet mondott a szivárványos mezre

Facebook/Manly Warringah Sea Eagles

2022. 07. 26.
Az ausztrál Nemzeti Rögbi Liga hét játékosa bojkottálja a csütörtöki mérkőzést, amiért a csapatuk tagjainak szivárványos mezt kell hordania. A Manly Warringah Sea Eagles lesz az első csapat a bajnokságon, amely LMBT-párti öltözettel áll ki a homoszexuális emberek sportágban való részvétele mellett.

A játékosokkal viszont nem konzultáltak erről, így néhányan közülük vallási, illetve kulturális okokra hivatkozva kifogásolták a lépést.

A klub elnézést kért amiatt, hogy ilyen helyzetet teremtett.

Des Hasler edző szerint a klub "súlyos hibát" követett el, ami "sok ember számára zavart, kényelmetlenséget és fájdalmat okozott, különösen azoknak a csoportoknak, akiknek az emberi jogait igazából támogatni akartuk".

Keddi sajtótájékoztatóján a vezetés bocsánatot kért az LMBT-közösségtől, valamint az érintett szereplőktől.

"Nem vettek részt egyetlen megbeszélésben sem, legalább azért konzultálni kellett volna velük"

- mondta Hasler.

A ligában érvényes szabályok szerint egy adott csapat játékosai nem viselhetnek különböző mezeket.

A helyi média értesülései szerint a hét játékos: Josh Aloiai, Jason Saab, Christian Tuipulotu, Josh Schuster, Haumole Olakau'atu, Tolu Koula és Toafofoa Sipley.

(BBC/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!