Axios: A baloldal új normája az erőszak
Egymásra talál a Kneecap-féle radikalizmus és a woke-demokrata közönség
Axios: A baloldal új normája az erőszak

X/Kneekap

2025. 07. 10.
Mint arról beszámoltunk, a Szigetnek esze ágában sincs visszavonni a zsidógyűlölő és terroristákat éltető ír Kneecap zenekar meghívását. A fesztivál sajtóirodája a Hetek kérdésére közölte, hogy szerintük a rendezvényen mindenkinek joga van a szabad önkifejezéshez.

Többen szóvá tették, hogy ez „szembe megy a fesztivál hitvallásával”. Nekik üzente Robert C. Castel Facebook-posztjában azt, hogy ideje felébredni: az Izrael-gyalázás, és a terroristák „ellenállási hősként” való ünneplése rég nem elhajlás, hanem a norma a woke-baloldalon.

Hozzátehetjük, ezt az egyre radikálisabb hangvételt a zenekar közönsége is elvárja a tőlük, így eleve képmutató a Sziget érvelése, miszerint elvárják a Kneecaptől, hogy szigorúan tartsa be a magyarországi jogszabályokat.

A zenekar ugyanis előre megüzente, hogy nem érdeklik őket ezek a feltételek: „Minket az érdekel, hogy azoknak az országoknak a kormányai, ahol fellépünk, engedélyezik korunk legborzasztóbb bűneit − mi pedig nem hallgatunk. Ezen a média semmit sem változtathat. Egyetlen érdekünk a palesztin nép. A 20 ezer meggyilkolt gyerek. A koncertünkre eljövő fiatalok átlátnak a hazugságokon. Az emberség és az igazság oldalán állnak. Ez ad nekünk nagy reményt”.

Ennek a jelenségnek egy másik példáját mutatta ki az Axios új jelentése, amely szerint sok demokrata választó nyílt erőszakot akar, amivel zavarba hozzák az általuk választott kongresszusi képviselőket.

Az Axios jelentését szemléző The Western Journal szerint demokrata törvényhozók arról panaszkodtak, hogy választóik szerint nem elég jó, amit csinálnak, és „vérre van szükség, hogy felkeltsük a sajtó és a közvélemény figyelmét.”

A tudósítás felhívja a figyelmet arra, hogy egyre többen vannak a liberális-baloldalon, akik szerint az erőszak a megoldás az általuk Amerika politikai válságának tartott helyzetre, mert elegük van abból, amit ők ellenséges rendszernek tartanak.

Az Axios összegyűjtött több jellemző véleményt, amellyel a demokrata választók jelentős része egyetért. Ilyeneket mondtak az újságíróknak:

„[A polgári viselkedés] nem működik…”

„[Készüljünk fel az erőszakra] … hogy megvédjük demokráciánkat.”

„Olyan ez, mint... a római Colosseum. Az emberek csak egyre többet akarnak ebből a látványosságból.”

„Senki sem lepődhet meg azon, hogy az úgynevezett progresszív szavazók vérszomjasak”

– írja kommentárjában a The Western Journal (WJ).

A lap emlékeztet rá, hogy a demokraták közel egy évtizede folyamatosan világvége-retorikát terjesztenek Donald Trump elnökről és a konzervatív mozgalomról.

„Hitlerhez hasonlítják. Diktátornak nevezik. Bizonyítékok nélkül állítják, hogy az ország haláltusát vívja. Ezek az emberek nem egy, hanem két merényletet szítottak Trump ellen tavaly nyáron – amennyire tudjuk. Most a demokraták rájönnek, hogy a folyamatos riogatásuk és félelemkeltésük miatt a támogatóik nagy része komolyan veszi őket”- írja a WJ.

A szellem kiszabadult a palackból, hiába próbálják a demokrata törvényhozók csillapítani felhergelt, vérszagra vágyó táborukat. „A kár már megtörtént. Ez történik, amikor a pártfüggő média és a választott tisztviselők normalizálják a pánikot, és érzéketlenné teszik az egyensúlyhiányos embereket az erőszak iránt. A liberális szavazók, akiket évek óta apokaliptikus címlapok, nyílt hazugságok és vad vádak buzdítanak” – állapítja meg a WJ, amely ezzel a megállapítással zárja cikkét:

„A baloldal azt aratja, amit vetett, és választott tisztviselői félnek a saját maguk által teremtett szörnyetegtől”.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!