hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Arany Alkony-ügy: tagság nélküli egyház hozta a fejkvótát
Otthon, borús kilátással

2012. 03. 30.
1200-1300 nyugdíjas pénze és sorsa forog kockán az úgynevezett Arany Alkony-ügyben, amely tavaly nyáron, az egyházügyi törvény átírása nyomán vált egyre élesed problémahalmazzá. A módosítás nyomán ugyanis az addigi egyházi fenntartó elveszítette egyházi státuszát és az azzal együtt járó, többmilliárdos kiegészít normatívát.

A magánidősotthonok között piacvezető Arany Alkony 8 otthonban mintegy 1200-1300 nyugdíjasnak nyújt ellátást, apartmanokban, egy-két ágyas szobákban, hangsúlyozottan minőségi egészségügyi szolgáltatásokkal. Az ingatlanok tulajdonosa a 15 éve a szociális szakmában tevékenykedő Medicatus cégcsoport, a fenntartó pedig 2006 óta tavaly nyárig a Kálvin János Presbiteri Misszió (KJPM) volt, amelyet a 2005-ben bejegyzett Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Magyarországi Egyházteste (HMRKE-ME) alapított. Az egyházügyi törvény módosításakor azonban a szervezet elvesztette egyházi státuszát, és így a szociális feladatok ellátása után járó egyházi kiegészítő normatívát is. Márpedig ez súlyos érvágás volt, ugyanis az egyházak csaknem kétszer annyi normatívát kapnak, mint az önkormányzatok ugyanarra a feladatra. Az Arany Alkony fenntartója így minden ellátott után 1,15 millió forintot „húzott”, és nem a települési intézményeknek járó 635 ezer forintot. Nem véletlen, hogy ezt követően a tulajdonos és a misszió között felbomlott a bérleti szerződés.
Már önmagában érdekes momentum, hogy a HMRKE-ME az alapítása után azonnal szociális intézményfenntartóvá lépett elő. Fülöp Róbert, a cégcsoport vezetője a Heteknek azt mondta, ő 2006-ban találkozott az egyház vezetőivel, ám hátterükről semmit nem tudott, mint mondta, azt sem, hogy a horvát anyaegyházzal az alapítás körülményeit illetően vitában állnak. Ami a volt egyház missziójának tevékenységét illeti, az igazgató azt mondta, tudomása szerint hitéleti tevékenységet jobbára csak az idősotthonokban fejtettek ki, helyi csoportjuk pedig – úgy tudja – kettő volt. Ennek ellenére mintegy 3 milliárd forintból gazdálkodtak évente, amiből ha csak néhány százalékot sikerült „lecsípniük”, már szép összeghez juthattak. Fülöp Róbert szerint az egyházi fenntartó hatalmas szociális ellátóvá akart fejlődni, ennek érdekében egy jelzőrendszeres házi segítségnyújtási rendszer üzemeltetését is át akarták venni, ám a projekt bedőlt. Az igazgató szerint a misszió a Medicatus felé mintegy 240-250 millió forint tartozást halmozott fel. Ugyanakkor az intézményfenntartást nem csak az emelt normatívából kellett fedezni: a lakók – akik sírig tartó ellátást, és egyben minőségi orvosi szolgáltatásokat vásárolnak – milliós kezdő befizetéseik mellett nyugdíjuk 80 százalékát is az otthonnak adják. Jelzésértékű, hogy a KJPM az egyházi státusz megvonása után sem akart megválni az idősotthon működtetésétől, előbb a görög katolikusok alá akarták magukat „beszervezni”, majd a misszió új vezetése már az egyházi normatíva nélkül is vállalta volna a feladatot.
De ragaszkodik a szociális ellátáshoz a Medicatus is. Fülöp Róbert tárgyalt az unitáriusokkal és az Egyesült Magyarországi Izraelita Hitközséggel is, ám egyik sem vállalta a működtetést. Időközben ráadásul – az ingatlanok bérleti szerződésének rendezetlensége miatt – a Fővárosi Szociális és Gyámhivatal visszavonta az Arany Alkony működtetési engedélyét, és az idősek ellátását a fővárosi önkormányzat „nyakába varrta”. A főváros azonban fellebbezett a döntés ellen, többek között azért, mert ellátórendszere nem tudta volna felszívni az Arany Alkony lakóit (bár 19 egyházi és civil fenntartó 500 férőhelyet ajánlott fel), valamint nem kívánta kockáztatni, hogy – egy jogszabály értelmében – vissza kelljen fizetnie 5 milliárd forint, korábban felvett egyházi normatívát. Közleményükben arra is kitérnek, hogy nem kívánnak fenntartói lenni egy „ismeretlen jogi és gazdasági háttérrel működő intézménynek”. Ezzel vélhetően azokra a sajtóban megjelent információkra utaltak, amelyek cégadatok alapján offshore cégekkel hozzák összefüggésbe a Medicatust, és megengedik azt a feltételezést, hogy maga a cég is jócskán haszonélvezője volt az ellátás minősége és megtévesztő reklámok miatt többször bepanaszolt Arany Alkony egyházi működtetésének. (Fülöp Róbert az offshore vádakat visszautasította.)
A főváros fellebbezését a héten elfogadta a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH), amely felfüggesztette az otthon működési engedélyének visszavonását. A Medicatus cégcsoport pedig bejelentette: az általa alapított nonprofit társaság működési engedélykérelmet adott be az eljáró hatóságoknál. Vagyis – amennyiben a kérelmet elfogadják – a jövőben az ingatlantulajdonos feladata lesz a lakók teljeskörű ellátása is – immár egyházi normatíva nélkül.
Az ügy külön érdekessége egyébként, hogy a másodfokon eljáró – Soltész Mikós szociális államtitkár által felügyelt – NRSZH főigazgatója az a Pósfai Gábor, aki az Arany Alkony Otthonok operatív ügyvezető igazgatója, később a Medicatus Kft. ügyvezetője és a Medicatus SPC Zrt. vezérigazgató-helyettese volt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!