hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2006. 08. 19. (X/33) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Az ellenség köztünk lapul

Múlt hét végén nagyszabású terrorakciót hiúsított meg a brit rendőrség. Az elkövetők talán csak néhány napnyi távolságra voltak egy olyan merénylettől, amely mellett eltörpült volna a 2001. szeptember 11-én a World Trade Center ikertornyai ellen elkövetett támadás.

Kinek jó a tűzszünet?

Mind az izraeli, mind a libanoni kormány elfogadta a hét elején az 1701. számú ENSZ-határozatot az ellenségeskedések beszüntetéséről. Míg a dokumentumot Washingtontól kezdve Brüsszelen át Bejrútig és Jeruzsálemig mindenhol jónak kiáltották ki, a konzervatív elemzők arra figyelmeztetnek: korai még inni a medve bőrére. Figyelmeztetéseiket igazolni látszik, hogy a libanoni félnek látható módon esze ágában sincs betartani a „megállapodást”.

A Sátán anyja

A csütörtök éjszaka Nagy Britanniában meghiúsított terrorakció kivitelezői újdonsággal akarták meglepni a gyanútlan utazókat – és a kevésbé gyanútlan biztonsági szerveket: folyékony robbanóanyagot akartak feljuttatni a repülőgépek fedélzetére.

Szenzációs lopássorozat az Ermitázsban

„Mindig úgy gondoltam, hogy ilyesmi lehetetlen. Sokkolóak a napvilágot látott hírek, ez nemcsak az Ermitázs, hanem az egész múzeumi élet hátba döfése” – nyilatkozta sajtótájékoztatóján az Ermitázs igazgatója, Mihail Piotrovszkij (kis képünkön).

Román ügynökbotrány

Gondban van a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, hiszen egyfelől politikai ellenfele, a Magyar Polgári Szövetség, hamarosan befejezi a pártbejegyzéshez szükséges aláírásgyűjtést, megtörve ezáltal az RMDSZ által kialakított monopolhelyzetet, ám megosztva az erdélyi magyarságot, másrészt a koalíciós partnerektől olyan nagyon szükséges támogatás is elmarad, sőt innen is támadással kell szembenézniük. Mivel egy újabb politikai erő megjelenése a romániai magyarság körében az RMDSZ számára végzetes lehet, sőt a parlamenti helyek elvesztéséhez is vezethet, Markó Béla RMDSZ-elnök a koalíciós partnerektől próbált segítséget erőltetni, élesen bírálva őket, hogy cserbenhagyták a szövetséget a kisebbségügyi törvény elfogadásakor. Először a Tusványosi Szabadegyetemen, majd később a sajtónak több ízben is a következőket nyilatkozta: „Nem vagyunk hajlandóak egy ilyen koalícióval együttműködni, elemezni fogjuk helyzetünket, szerepünket, és más koalíciós partnereket keresünk, akik segítenek megvalósítani jogos kérelmünket: a kisebbségügyi jogszabályt és a székely területi autonómiát.” Az elnök szerint a koalíciós pártok már nem működnek együtt, a kormány a parlamenttel és az államfővel vitázik.

Háborúellenes közhangulat

November hetedikén időközi választások lesznek az Egyesült Államokban. A két nagy párt politikusai már aktívan készülnek a megmérettetésre. A tét nem is olyan kicsi – most dől el, hogy melyik párt kerül túlsúlyba a Kongresszusban.

Eltűntek a holdra szállás felvételei

A NASA dolgozói egy éven át keresték a modernizálásra szánt eredeti felvételeket Neil Armstrong és Edwin „Buzz” Aldrin első lépéseiről, amelyeket a Hold felszínén tettek. Grey Hautaloma NASA szóvivő szerint az anyag először a Nemzeti Archívumba került, majd visszajutott a NASA-hoz, de nincs információ arról, hogy melyik objektumba. Az eset azért kínos, mert az első holdra szállás körül újra és újra híresztelések kapnak szárnyra. A NASA azonban nem aggódik – rendelkezik tévéadások vagy rövidfilmek részleteivel, melyek az interneten is keringenek. Ezek minősége azonban kívánnivalót hagy maga után.

Videofelvételek a lábadozó Fidel Castróról

Videofelvételeket közölt a kubai televízió a betegeskedő Fidel Castro párt- és állami vezetőről, amint Hugo Chávez venezuelai elnök az előző nap meglátogatta őt betegágyánál. Eddig csak a sajtóban megjelent fényképek adták tanúbizonyságát annak, hogy a szigetország vezetője súlyos bélműtétjét követően gyógyulófélben van. A képsorokon feltűnik Raul Castro is, aki Fidel betegsége alatt a hatalmat gyakorolja. A kubai elnök két hete üzente meg az ország népének, hogy belső vérzése volt, súlyos műtétet végeztek el rajta, s emiatt ideiglenesen átadja megbízatásait öccsének, Raulnak. Azóta az első képek vasárnap jelentek meg róla a Juventud Rebelde című ifjúsági lap internetes változatában.

Pusztító árvizek Észak-Koreában

Észak-Koreában 54 700 ember halt meg vagy tűnt el a múlt havi áradásokban, további 2,5 millió pedig hajléktalan lett – vált ismertté szerdán a Good Friends dél-koreai emberjogi szervezet közleményéből. A hivatalos észak-koreai tájékoztatás azonban „csak” több száz eltűntről vagy halottról számolt be. Megfigyelők aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az árvíz tovább súlyosbítja a krónikus élelmiszerhiánytól szenvedő ország helyzetét. A 23 millió lakosú Észak-Korea ellátása nagyban függ a kínai és dél-koreai élelmiszersegélytől. Szöul a július 5-ei észak-koreai rakétakísérletek miatt viszont befagyasztotta a segélyezést.

Belföld

Kampánynyitó pofozkodás

Az önkormányzati választási kampány első pofonja a múlt héten csattant el. Molnár György, a Fidesz önkormányzati képviselője fényes nappal a nyílt utcán bántalmazta Árendás Mónika lokálpatrióta jelöltet. Az I. kerület egykor MIÉP-es harcosai kopogtatócédula gyűjtése közben találkoztak, ám a vitát állítólag nem politikai okok váltották ki.

Dolgozz otthon

Akár 1000 milliárd forintos nagyságrendű összeg is hazánk rendelkezésére állhat uniós forrásokból az emberi erőforrás – így a távmunka vagy az e-learning – fejlesztésére. Simon Gábor, az MSZP Munka Világa szakcsoportjának vezetője szerint a távmunka elterjedését Magyarországon nem a pénz vagy az infrastruktúra hiánya hátráltatja, hanem egy cserére váró rossz szemlélet.

Életveszélyes vállalkozás

Egy hete került a könyvesboltokba Sándor István, alias „Papa”, egykori fedett nyomozó hiteles története az olajmaffiába való beépüléséről, lebuktatásáról, az ellene folyó koncepciós eljárásokról és az olajos alvilággal összefonódott politika mocskáról. A könyv születéséről a szerzőt, Kármán Irént kérdeztük.

Nincs lehetőség visszaélésre

Az idei kisebbségi önkormányzati választásokon többen vesznek majd részt, mint négy éve. Bár a szavazókat etnikai alapon tartják nyilván, a kisebbségi választóknak mégsem kell félniük az esetleges visszaélésektől.

Cigánybiznisz

Országszerte több településen indult vizsgálat a romaholokauszt áldozatainak szánt kárpótlási lehetőséggel visszaélők ellen. A gyanú szerint ismeretlen tettesek jogosulatlanul vettek fel olyan összegeket, melyeket az Osztrák Megbékélési Alap az Ausztriába deportáltaknak és ott kényszermunkára kötelezetteknek szánt. A célra 672 millió osztrák schillinget különítettek el, hogy a károsultak egyénenként 1453 és 7630 euró közötti összeghez juthassanak.

Kampánynyitó pofozkodás

Az önkormányzati választási kampány első pofonja a múlt héten csattant el. Molnár György, a Fidesz önkormányzati képviselője fényes nappal a nyílt utcán bántalmazta Árendás Mónika lokálpatrióta jelöltet. Az I. kerület egykor MIÉP-es harcosai kopogtatócédula gyűjtése közben találkoztak, ám a vitát állítólag nem politikai okok váltották ki.

Dolgozz otthon

Akár 1000 milliárd forintos nagyságrendű összeg is hazánk rendelkezésére állhat uniós forrásokból az emberi erőforrás – így a távmunka vagy az e-learning – fejlesztésére. Simon Gábor, az MSZP Munka Világa szakcsoportjának vezetője szerint a távmunka elterjedését Magyarországon nem a pénz vagy az infrastruktúra hiánya hátráltatja, hanem egy cserére váró rossz szemlélet.

Életveszélyes vállalkozás

Egy hete került a könyvesboltokba Sándor István, alias „Papa”, egykori fedett nyomozó hiteles története az olajmaffiába való beépüléséről, lebuktatásáról, az ellene folyó koncepciós eljárásokról és az olajos alvilággal összefonódott politika mocskáról. A könyv születéséről a szerzőt, Kármán Irént kérdeztük.

Nincs lehetőség visszaélésre

Az idei kisebbségi önkormányzati választásokon többen vesznek majd részt, mint négy éve. Bár a szavazókat etnikai alapon tartják nyilván, a kisebbségi választóknak mégsem kell félniük az esetleges visszaélésektől.

Hit és értékek

Ezeréves császárság

Kereken két évszázada, 1806. augusztus 6-án szűnt meg a szent Német-római Birodalom. Az ezer éven át fennállt középkori impérium kincseit bemutató bécsi kiállítás érdekes adalékokkal szolgál a magyar államalapítás előzményeihez is. A tárlatot összeállító osztrák történészek a birodalom fénykorának kezdetét I. (Nagy) Ottó császárnak a magyar honfoglaló vezérek elleni augsburgi győzelmétől számítják. A Hofburgban látható relikviák között ott található a legendás Longinus-lándzsa is, amellyel Ottó a magyarok elleni győztes csatába vonult. A fegyverről Konstantin római császár óta azt tartották, hogy akinek a szent ereklye a birtokában van, az a világ legyőzhetetlen uralkodója. Tény: a Német-római Birodalom uralkodói jelvényei közül ezt a relikviát ezer éven keresztül nagyobb becsben tartották, mint magát a császári koronát.

Ki a Völgy Ura?

A valaha szebb napokat megélt libanoni turizmus első számú célpontja a Beqa-völgyben fekvő Baalbek templomóriása volt. Az ókori Közel-Kelet legnagyobb pogány szentélyének oszlopain ma „Halál Amerikára!” felirattal díszített hatalmas drapériák lobognak. A „Völgy Urának” nevezett templom – bár rómaiak emelték – nem véletlenül visel föníciai nevet, mint ahogy az sem véletlen, hogy az Izrael eltörlésére felesküdött Hezbollah itt rendezte be egyik főhadiszállását.

Ezeréves császárság

Kereken két évszázada, 1806. augusztus 6-án szűnt meg a szent Német-római Birodalom. Az ezer éven át fennállt középkori impérium kincseit bemutató bécsi kiállítás érdekes adalékokkal szolgál a magyar államalapítás előzményeihez is. A tárlatot összeállító osztrák történészek a birodalom fénykorának kezdetét I. (Nagy) Ottó császárnak a magyar honfoglaló vezérek elleni augsburgi győzelmétől számítják. A Hofburgban látható relikviák között ott található a legendás Longinus-lándzsa is, amellyel Ottó a magyarok elleni győztes csatába vonult. A fegyverről Konstantin római császár óta azt tartották, hogy akinek a szent ereklye a birtokában van, az a világ legyőzhetetlen uralkodója. Tény: a Német-római Birodalom uralkodói jelvényei közül ezt a relikviát ezer éven keresztül nagyobb becsben tartották, mint magát a császári koronát.

Ki a Völgy Ura?

A valaha szebb napokat megélt libanoni turizmus első számú célpontja a Beqa-völgyben fekvő Baalbek templomóriása volt. Az ókori Közel-Kelet legnagyobb pogány szentélyének oszlopain ma „Halál Amerikára!” felirattal díszített hatalmas drapériák lobognak. A „Völgy Urának” nevezett templom – bár rómaiak emelték – nem véletlenül visel föníciai nevet, mint ahogy az sem véletlen, hogy az Izrael eltörlésére felesküdött Hezbollah itt rendezte be egyik főhadiszállását.

HÁTTÉR

Közszolgálati lyukas vödör

A következő hetekben fog eldőlni, hogy a kormányzat kíván-e a jelenlegi költségvetési helyzetben további milliárdokat szórni az MTV működtetéséhez, vagy egy gyors húzással egybeolvasztja azt a Duna TV-vel. A két intézmény egyelőre hallani sem akar a kényszerházasságról.

Tűzben edzett férfiak

Augusztus 8-a, este fél tizenegy. A mentőcsapat földön fekvő emberekbe botlott, akiket a kijárat felé segített. Később újabb eszméletlen társukra találtak, majd pár másodperc múlva a „füstpokol” legbelső bugyrában három fiatalemberre bukkantak, akiknek az életét már a mentőautókban sem tudták visszahozni. Kiss László – akit utoljára hoztak ki eszméletlen állapotban a túlélők közül – lapunknak adott interjújában elmondta: „Miután megszólaltak sorra az oxigén közelgő elfogyását jelző vészcsipogók, pánikba estünk. Nekem is elfogyott a levegőm. Térdre estem. Tudtam, hogy ha a földön maradok, meghalok. Minden erőmmel fölkeltem, léptem még kettőt, majd hirtelen valami fényeset láttam az ajtóban, ami mintha felém mozdult volna. Elájultam.” Az alezredes rádióján ez volt az utolsó mondat: „Gyertek már, vagy itt pusztulunk!” Hibázott-e az a tűzoltó, aki azon az áron, hogy valakit kimentsen, ő veszett oda?! Riportalanyunk szerint nem. Kiss László ma is mindent ugyanígy csinálna. A tragédiát így magyarázza: ez is benne van a pakliban.

Hatvan év kínos hallgatás

Múlt péntek óta a futball-világbajnokság izgalmait idéző heves megnyilvánulások kavarják folyamatosan a német közélet nyárvégi csendes állóvizét. Történt ugyanis – amint arról a világsajtó nagy érdeklődéssel számolt be –, hogy élete alkonyán, a nyolcvan felé közeledve, Németország világhírű Nobel-díjas regényírója, Günter Grass, széles nyilvánosság előtt vallott életének leginkább féltve őrzött titkáról.

Koldusopera

Budapest igazán európai város lett az utóbbi évtizedben. Párizs, London, Bécs, Róma, Brüsszel – mindenütt zajlik a koldusélet, hiába a törvény szigora, a koldulásból élők köszönik, jól vannak. Két szociológushallgató gondolt egy nagyot, és szakmai gyakorlat szerzése céljából hajléktalannak állt egy-két délutánra a fővárosban. Zoli és Józsi kalandjai széles skálán mozogtak: a kedves, idős néni vigasztaló szavaitól, a balkáni torokhangon fülbe suttogott fenyegetésig mindenben volt részük.

Euró csak 2013-ban?

Rendkívül rossz struktúrájú a kormányzat által bejelentett kiigazító csomag, amely – ha nem lesz szerkezeti változtatás – oda vezet, hogy a magyar gazdaság eddigi 3,5-4,0 százalékos potenciális növekedési üteme le fog csökkenni – jelentette ki Heim Péter. Az Aegon Befektetési Alapkezelő Rt. vezérigazgatója felhívta a figyelmet, hogy a bejelentett intézkedésekben minimális a valódi kiadáscsökkentés, az inkább csak az ártámogatások (gáz és gyógyszer) visszafogásából jön össze.

Fronthatások

Kisebb vihart kavart az az időjárás- jelentés, amely azt állította, hogy júliusban átlag alatti hideg lesz hazánkban. Németh Lajos, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa végül nyilvánosan bocsánatot kért, amiért „hűvös, esős nyarat” jósolt. Bár a botrány gyorsan elcsendesedett, mégis ráirányította a figyelmet erre a közhasznú, de mégsem közismert piacra.

Jelentősen lelassult a gazdaság

A 4,2 százalékos elemzői konszenzushoz képest hirtelen megtorpanást mutatnak a friss GDP-adatok: a második negyedévben mindössze 3,6 százalékkal, a naptári hatást figyelembe véve 3,9 százalékkal nőtt a gazdaság az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes gyorsjelentésében. A tavalyi évhez képest a mezőgazdaság gyengébb teljesítményt mutat, ezenkívül pedig lassult az ipar és az építőipar termelésének bővülése is.

Szigorú költségvetés

Gyurcsány Ferenc szerint 2008 és 2010 között helyreáll a gazdasági egyensúly, az eurót ezután két éven belül lehet bevezetni. A 2007-es költségvetés ennek ellenére rendkívül szigorú lesz. A miniszterelnök erről azután tájékoztatta a sajtót Kuncze Gáborral közösen, hogy az SZDSZ frakciójával a konvergenciaprogramról egyeztetett kedden Budapesten. A kormányfő szerint 2008 és 2010 között három százalék alatt lesz a hiány, csökkenő tendenciát mutat az államadósság, alacsony lesz az infláció, és ehhez képest alacsonyak a kamatok. Ezután kitért arra, hogy az eurót „ehhez képest plusz két éven belül realitás bevezetni”. A miniszterelnök ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a konvergenciaprogram nem az euró bevezetésének időpontjáról szól.

KÁVÉSZÜNET

A gyermek mint melléktermék

„A maga gyereke és az én gyerekem veri a mi gyerekünket” – szól Karinthy Frigyes örökbecsű mondata. Az egykor viccesnek ható helyzet ma már mindennapinak mondható. A mind gyakrabban váltakozó párkapcsolatok során egyre több gyermeknek kell új családi viszonyokhoz alkalmazkodnia, merőben újfajta szerepeket megtanulnia. Mindezt úgy, hogy az új házasságok és együttélések eredményeképp nem is világos, hogy az illető gyereknek éppen hány apja, nagyszülője vagy testvére van.

Beckham: game over

Minden jel arra mutat, hogy David Beckham válogatottbeli pályafutása búcsú nélkül véget ért. A világbajnokság után leköszönő Eriksson szövetségi kapitányi pozícióját ugyanis Steve McLaren (lenti képünkön) fogja betölteni, aki nem tudja elképzelni Beckhamet a megújuló háromoroszlános csapatban.

Parányi vérszívók

Nemrégiben fejeződött be a kullancsok idei második rajzása. A nyaralók fokozott veszélynek vannak kitéve, mert elképesztően megszaporodtak a parányi vérszívók, köztük a kórokozókat hordozó példányok is.

Posztszovjet uralom nehézsúlyban

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az Egyesült Államokban lassan csak a pénz és a show miatt lesz érdemes nehézsúlyú bokszgálát szervezni, mert pár napja az utolsó amerikait, Hasim Rahmant is megfosztották az övétől. Így teljessé vált a posztszovjet uralom a boksz királykategóriájában.

Őrségben

Vas megye déli szögletében a rétek üde zöld színükkel, a lankák gyümölcseikkel, a falvak „szeres” településeikkel övezik az őrségi emberek szívélyességét. A századforduló elején az Őrséget „gyántás országnak” nevezték, miután finom gyantás illata van itt a levegőnek. A mélységes csend és nyugalom után vágyóknak nyújt igazi pihenést, regenerálódást e gyönyörű, természeti kincsekben bővölködő vidék.

Programok

A „Nagy Ízutazás 2006” egyes programjai augusztus 18-20. között:

Recept

Szilvával sült csirkecombok

Független tudósítás

A síita Hezbollah Helyi barátaink jóvoltából Dél-Libanonban járunk, hogy a helyi terroristák szabadságharcosok sikereiről beszámoljunk. Ezek a cinikus gyilkosok rettenthetetlen harcosok éjjel-nappal azon munkálkodnak, hogy háborút zúdítsanak a térség csaknem valamennyi országába békét teremtsenek a térségben. Nem akarják abbahagyni a harcot bántani az ártatlanokat, és nagyon sajnálják hogy még nem nyertek a polgári áldozatokat. Céljuk mindössze annyi: meggyilkolni kiűzni a cionista megszállókat. Mindent Iránból és Szíriából importálnak a maguk erejéből érnek el. Semmi bajuk az iszlámra áttért nyugatiakkal, csak a cionisták szövetségeseivel akad nézeteltérésük. Az elnyomott, szegény, szabadságra vágyó emberek támogatják céljaikat, mint például a milliárdos családból származó Oszama bin Laden Szaúd-Arábiából Juszuf Dél-Jemenből. Remélik, hogy mielőbb eltűnik az utolsó keresztes és zsidó egységes kalifátus béke lesz a Közel-Kelet sok szenvedést megért részein. A tudósítást a Le Amerikával Sajtószabadságért Alapítványkényszerítette ki támogatta.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!