hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2011. 08. 12. (XV/32) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Válságlázadások Manchestertől Maniláig

Nyári elégedetlenséghullám söpör végig a világon, felborítva a politikusok szabadságnaptárát. Nagy-Britanniában az egész kormányból egyedül a legfiatalabb miniszter tartózkodott az országban, amikor a hétvégén lángba borult London több - afrikai bevándorlók lakta - városrésze. David Cameron egy toscanai villából, helyettese Nick Clegg a spanyol Riviéráról, pénzügyminisztere egy kaliforniai szörfparadicsomból próbált „úrrá lenni" az anarchián, ami egy a rendőrség által tűzpár­bajban lelőtt bevándorló halála után tört ki Londonban. Napokig folyt a szabadrablás és a gyújtogatás - még nyolc-kilenc éves gyerekek is kivették a részüket a fosztogatásból. Másutt békésebbek a tömegtüntetések: Görögország a taxisok blokádja miatt állt le a turistaszezon közepén, tízezrek vertek sátrat előbb Madridban, majd Tel Avivban, míg a Fülöp-szigeteken a magas benzinárak és infláció miatt vonultak tömegek az utcákra.

Sátoros Tel Aviv

A kávéházakkal és felhőkarcolókkal tarkított Tel Avivban hetek óta színes sátrak tarkítják a Rothschild körút járdaszigeteit, és legalább ilyen sok­színű az emberkavalkád is körülöttük. Az utcákat diákok, fiatal családok és nyugdíjasok lakták be - ideiglenesen. A CNN tudósítása szerint az eredetileg a magas ingatlanárak elleni tüntetésből ad hoc közösség van születőben; az izraeli Cipi Hotoveli (kis képünkön) likudos képviselő úgy véli, hogy a tüntetők beleszerettek a tüntetésbe; Ehud Barak védelmi miniszter szerint sokat tanult a kormány; az aktivisták pedig szórakoztatják magukat, és ejtőznek. Mások azonban utcára hívnák a palesztinai arabokat is, és arra figyelmeztetnek, hogy ha a békés demonstráció nem ér célt, a következő körben már erőszakra is sor kerülhet.

Belföld

„Fenevadakká kell válnunk!”

A félrészegen karlendítő brit politikus leleplezése után úgy tűnt, hogy különösebb visszhang nélkül zajlik le a külföldi sajtó által csak neonáci találkozóként említett idei Magyar Sziget Fesztivál. Két előadás azonban váratlanul kicsapta a biztosítékot: a Jobbik szövetségese faji háborúról értekezett, míg a párt önkormányzati képviselője egy korábbi és a jelenlegi miniszterelnök agyon­lövéséről beszélt nagy nyilvánosság előtt.

Az értékválság és a köztársaság ellenségei

Értékválság van, amelyet az az egyébként sok tekintetben korábban érthető megközelítés okozott, mely szerint „józan ember nem vesz részt a politikában”. Azóta rendszerváltás volt, a megközelítés mégis maradt. Ez a mára már hagyománnyá vált értéktelenség azonban a legextrémebb ötleteket hozza fel az egymással szemben a felszínen minimális megértést sem tápláló két politikai oldalból. Most például az ellenzék erőiből a Jobbikkal való együttműködést. Ez is mutatja az értékválságot, ahol kimondhatjuk: semmiért nem ítélhetjük el a Fideszt, ha közben elfogadjuk a nácikkal kötött bármilyen koalíciót.

„Fenevadakká kell válnunk!”

A félrészegen karlendítő brit politikus leleplezése után úgy tűnt, hogy különösebb visszhang nélkül zajlik le a külföldi sajtó által csak neonáci találkozóként említett idei Magyar Sziget Fesztivál. Két előadás azonban váratlanul kicsapta a biztosítékot: a Jobbik szövetségese faji háborúról értekezett, míg a párt önkormányzati képviselője egy korábbi és a jelenlegi miniszterelnök agyon­lövéséről beszélt nagy nyilvánosság előtt.

Az értékválság és a köztársaság ellenségei

Értékválság van, amelyet az az egyébként sok tekintetben korábban érthető megközelítés okozott, mely szerint „józan ember nem vesz részt a politikában”. Azóta rendszerváltás volt, a megközelítés mégis maradt. Ez a mára már hagyománnyá vált értéktelenség azonban a legextrémebb ötleteket hozza fel az egymással szemben a felszínen minimális megértést sem tápláló két politikai oldalból. Most például az ellenzék erőiből a Jobbikkal való együttműködést. Ez is mutatja az értékválságot, ahol kimondhatjuk: semmiért nem ítélhetjük el a Fideszt, ha közben elfogadjuk a nácikkal kötött bármilyen koalíciót.

Hit és értékek

Hármas halálugrás a semmibe

Amikor Európában nyilvánvalóvá vált a hagyományos „történelmi" kereszténység csődje a 19. században, három rendkívül radikális gondolkodó kísérelte meg szinte egyszerre a végleges és teljes szakítást a zsidó-keresztény kinyilatkoztatással: Marx, Nietzsche és Freud. Követőik egy évszázaddal később a kinyilatkoztatás két népe, a zsidók és a keresztények üldözésének soha nem látott szellemi, intellektuális és politikai mélységeit érték el.

HÁTTÉR

Óvodás tinédzserek

Újabb kutatások láttak napvilágot arról, hogy a közösségi portálok, mint a Facebook vagy a Twitter, nemcsak azért veszélyesek, mert felváltják a valós kommunikációt a könnyebben kontrollálható online chateléssel, hanem hosszú távon átalakíthatják a fiatalok agyműködését is. A vibráló, állandóan áradó információ elsorvasztja a kon­cent­rá­ciós képességet, és az állandó megfelelési kényszer arra ösztönzi a fiatalokat, hogy „úgy árusítsák magukat a Facebookon, mintha árucikkek volnának" - figyelmeztet egy brit fiziológus.

Bedőlt a jóléti piramisjáték

A nemzetközi helyzet egyre csak fokozódik. Az utca embere pedig lassan azt sem tudja, melyik válság miatt nyög éppen. Mi köze egymáshoz az EU-nak, az USA-nak és a svájci franknak? Miért bolondultak meg a tőzsdék? Mi az a W alakú válság? Többek között ezekről is beszélgettünk Sarkadi Szabó Kornél elemzővel.

„Magyarba’ is elromlott a menet”

A magyar politikáról mit sem tudnak, a nyelven kívül szinte semmi sem köti ket a magyar kultúrához-közélethez. Nem sokan ismerik errefelé a magyar miniszterelnököt sem, Orbán és Gyurcsány neve nem hordoz kibékíthetetlen ellentétet, mert jórészt ismeretlenül cseng. Az ezer kilométer, ami elválasztja a moldvai csángókat Budapesttl, nem fejezi ki azt a távolságot, amely elválasztja az anyaországtól ezt a különös népcsoportot.

Boncasztal a számítógépen

Forradalmi változásokat hozhat az oktatásban az az új technológia, amelynek segítségével a számítógép virtuális terében megjelenített tárgyakat nemcsak három dimenzióban vizsgálhatjuk, hanem akár darabjaira szedhetjük, vagy mélyebb rétegeibe is behatolhatunk. Ez az új elem adja a negyedik di­men­ziót, mely azt is lehetvé teszi, hogy a me­di­kus hallgatók a virtuális térben boncolhassanak, vagy mŐ­té­te­ket hajtsanak végre. A hamarosan elkészül 4D ana­tó­miai atlasz az egész emberi testet áb­rá­zol­ja majd fotografikus részletességgel.

Akinek nem elég a 99 százalék

Csaknem egy éve próbáljuk elkészíteni az interjút, végre sikerül…– Most jövök Szentpétervárról, előtte Olaszországban tartottam mesterkurzust, nagyon sűrű a programom.Mit jelent az, hogy szólónagybőgős?– Én vagyok az első bőgős (tizenhárman vagyunk a szólamban), én játszom el az összes szólót minden operában és a szimfonikus zenei koncerteken. Ez nagy felelősség, hiszen a világ egyik leghíresebb és legnívósabb operaháza a Bécsi Állami Operaház, emellett a Bécsi Filharmonikusok már többször megkapta az Európa legjobb zenekarának járó elismerést. Ez előtt a százharminc fős zenekar előtt is meg kell felelni. Ha hibáznék, azt a közönség megjegyezné, és az egész zenekar nívójának árthat. Ezért soha nem hibázhatok, mert rajtam van a szólam felelőssége. Ha például elszámolnám magam, nem biztos, hogy a nagybőgő szólam a többi szólammal együtt pontosan játszana tovább, hiszen a szólam a zenei dinamikákban, tempókban, ritmusban legfőképpen a szóló nagybőgősre hagyatkozik.Honnan indultál?– A Podmaniczky utcából… Komolyra fordítva a szót: zenészcsaládból származom. Teljes gyermekkoromat a zene töltötte ki. Előfordult, hogy kimentem a többiekkel a Ligetbe focizni, de nem szerettem futni, és sírtam, hogy inkább hazamehessek gyakorolni.Mindkét ágon a dédnagypapáim bőgőztek, apám is, öcsém is. Ha nem én, az öcsém vagy az apám gyakorolt éppen, akkor valamilyen nagybőgős lemez szólt otthon. Nyolc­évesen kezdtem el játszani, először egy feles bőgőn. Ez hiába kisebb a normál bőgőnél, egy sámlira kellett állnom, hogy rendesen elérjem.Mikor léptél fel először?– Ez egy nevezetes emlékem. Az 1996-os Ki mit tud?-on mutatkoztam be. Az Antal Imre vezette műsorban a klasszikus kategóriát nyertem meg az ötezer jelentkezőből. Ez hírnevet szerzett nekem. Első CD-met tizenhét évesen, 1997-ben készítettem. Érdekesség, hogy Japánból a napokban kerestek meg menedzserek, mert hallották ezt a lemezt, és rendelnének belőle többet. Pedig a lemez elkészülte óta már tizenhárom év telt el! Nem véletlen a lelkesedés, azt tudni kell, hogy a japánok nagyon szeretik a klasszikus európai komolyzenét élőben hallgatni, koncertre járni.A Ki mit tud? után egy évig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, majd a Bécsi Zeneakadémia növendéke voltam. Ott meghirdettek egy szólistaversenyt, amelyben bármilyen hangszerrel részt lehetett venni. A verseny győztese különböző, az ottani Zeneakadémia által szervezett koncer­teken léphetett fel. Nagybőgős győzelmem híre gyorsan eljutott a bécsi operaház nagybőgőszólamához is, elkezdtek rólam beszélni, majd hívtak „kisegíteni”. Akkor már egy ideje Bécsben élsz, nem?– Igen, már nyolc évvel ezelőtt tutti nagybőgős voltam a bécsi operaházban. Két év a próbaidő, míg az ember a zenekar tagjává válik. A szólóbőgős nagyon fontos titulus. Három éve történt, hogy elment a szólóbőgős, és nemzetközi álláshirdetést írtak ki a helyére. Az elvárások magasak voltak: versenygyőztesnek vagy „A” kategóriás állásban dolgozó muzsikusnak kellett lennie. A világ szinte összes nagynevű együttesének bőgőse részt vett a felvételin, de senki nem felelt meg.Neked hogyan sikerült?– Ez is egy érdekes történet. A próbajátékot kétszer meghirdették, de én egyszer sem mentem el. Túl fiatalnak éreztem magam a huszonhat évemmel. A feleségem azt mondta, Ödi, ha másodszorra sem vesznek föl senkit, akkor neked is meg kell próbálnod, így a harmadik jelentkezési körben már én is ott voltam. A legmagasabb pontszámot kaptam, így egyértelmű volt a döntés. A zenekar huszonöt topvezetőjéből huszonnégy támogatta „kinevezésemet”, és csak egy tartózkodott. Annak ellenére, hogy akkorra már öt éve voltam a zenekar tagja, újabb két év próbaidő következett, ezúttal szólóbőgősként, míg végül megkaptam a szólóbőgős kinevezésemet.A te szinteden egy zenész még fejlődhet?– Persze! Egy zenész akkor tud fejlődni, ha soha nem épít maga köré kerítést, hanem mindenre nyitott. Ezenkívül nagyon sokat lehet tanulni mások hibájából, én is így tettem. Ha lehet, akkor minél több zenét hallgatok, például román, albán, orosz, cigány népzenét, valamint klezmert is, mert ezekben a népzenékben máshogy kell szólnia a bőgőnek, mint a klasszikus zenében, és ezt nagyon érdekesnek találom. Olyan szerencsére nincs a zenében, hogy valaki a legjobb lenne – nem a legjobb, hanem más. Nagyon sok jó zenész van, irtózatos a konkurencia. Az internet miatt minden technikai bravúrt le lehet utánozni, nagy az online repertoár, amelyből meríteni tud, aki tanulni szeretne. Ráadásul így minden zenészt lehet ismerni, nincsen senki elzárva.Könnyű annak, aki tehetséges.– Ha valaki nem elég tehetséges, ne csinálja! Ezt nem lehet elkezdeni az érettségi után vagy mondjuk húsz­évesen; az első diploma környékén már művészi szinten kell tudni. Ez a gyerekkorba is belenyúlik. Sokat kell gyakorolni, nem lehet csak kilencvenkilenc százalékosnak lenni, mert majd jön valaki, aki azt a hiányzó egy százalékot is behozza. És rengeteget kell dolgozni. A szó­lóbőgősi felvételire én például mindennap hajnali fél hattól kilencig gyakoroltam, tíztől tizenhárom óráig próba volt, tizenháromtól tizennyolc óráig (ha épp nem volt próba) gyakoroltam, vagy próbáltam aludni, aztán késő estig koncerteztünk. Ezt három hónapig csináltam, nagyon kemény időszak volt. Mennyire foglal le titeket a zenélés?– Az egy hónapnyi munkánk általában tizennyolc-húsz operaestet, tíz-tizenkét filharmonikus koncertet és az ezekhez tartozó próbákat öleli fel. Emellett több kamaraegyüttesben játszom, és tanítványaim is vannak. Egész évben három hét szabadságot tudok kivenni, de például a természetesnek mondható szilveszter mellett karácsonykor, december 25-én is fellépünk a Diótörővel.Te egy igazi sikeres ember vagy. Hogyan éled meg, hogy Magyarországon egyre erősebb a cigányozás?– Magyarországon a legnagyobb hiba, hogy általánosítunk. Én nem tudok egyetlen felmenőmről, rokonomról és roma barátomról sem, akinek valaha is rendőrségi ügye lett volna, ennek ellenére én is meg vagyok bélyegezve. Inkább arról kellene beszélni, mi lett azzal a több száz éttermi cigányzenésszel, akik mondjuk még tizenöt évvel ezelőtt is el tudták vinni Magyarország hírét akár a tengerentúlra is. Körülbelül a nyolcvan százalékuk elment biztonsági őrnek vagy piacra árusnak. Nem a szociális segélyből meg a gyesből élnek! Az ő nevükben senki nem beszél, nem képviselik az érdekeiket. Nem hiszek abban, hogy a romák nem szeretnek dolgozni, igenis, ők is szeretnének pénzt keresni. Ha megnézzük a legtöbb közhasznú munkát, a romák is kiveszik a részüket (például az építkezéseken). Maradjunk annyiban, hogy minden társadalmi rétegben vannak jó és rossz emberek egyaránt.Bécsbe is elérnek a hazai hírek?– Igen. Nagyon szégyelltem, hogy amikor egyszer kijöttem a próbáról, a bécsi Wiener Heute újság címlapján a Hősök terén felvonuló gárdisták képe fogadott. A másnapi próbán szinte másról se volt szó, hiába próbáltam megvédeni Magyarországot.Van még magyar tagja a társulatnak?– Rajtam kívül két másik magyar zenél a társulatban.Meddig lehet ezt még csinálni?– Amíg ki nem ég az ember, akkor azután elmegy tanítani vagy karmesternek. Apropó: hála Istennek, a világ összes nagynevű karmesterével játszhattam már – például Zubin Mehtával, Riccardo Mutival, Daniel Barenboimmal – és mindegyikük elfogadott, és szeretetéről biztosított. Sőt, Zubin Mehta meg is je­gyez­te pár évvel ezelőtt, hogy annak ellenére, hogy először játszunk együtt, számára mégis olyan érzés, mintha már évek óta együtt koncerteznénk. Ez egyébként olyan, mint egy labdajáték: a jó karmester feldobja a labdát a zenekarnak, hogy az visszaüsse.A komolyzenére mennyire van hatással a popkultúra?– Sajnos nagyon. A mai kor a komolyzenében is egyre inkább a kinézetről szól, egy hosszú comb vagy a jóképűség lassan többet számít, mint a tudás. Egyre meghatározóbb, hogy hogyan adod el magad.Hogyan viseled a negatív kritikákat?– Az első pillanatban rosszul, két napig is eltart, míg leszűröm a tanulságokat. De igyekszem nem haragudni, és távol tartani magamtól a negatív indulatokat. Én ugyanis tizennégy éves korom óta keresztény vagyok. Kérlek, azt mindenképpen írd bele az interjúba, hogy nagyon büszke vagyok a Hit Gyülekezetére, amelynek tagja vagyok, mert én a világ rengeteg táján jártam, számos gyülekezetet láttam, és külföldről nézve, amit Isten ebben a kicsiny országban végez, erre nincs szó. Nagyra becsülöm az istentiszteletek zenészeit is, mert fantasztikus az egység köztük, látszik, hogy jó a személyes kapcsolatuk, és hogy szeretnek egymással zenélni.Ha valaki a profánabb zenei világgal barátkozna, mondjuk pont a komolyzenével, milyen zeneműveket ajánlanál neki?– Az operák világával történő ismerkedéshez Verdi és Puccini ideális lehet. Menj el, nézd meg mondjuk a Rigolettót, és többé nem mondod azt, hogy nem mész operába.

Halat és hálót is kaptak

Véget ért a háromszáz településen jótékonykodó Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány idei akciója. Az értékel zárótalálkozón a vet­mag- és kisállatosztásban részt vev száznegyven önkéntes odaadó munkáját névre szóló oklevéllel jutalmazta az alapítvány elnök asszonya, HegedŐs Zsuzsa, amelyet az önkéntes csoportok vezeti a parlamentben vehettek át.

A holland boldogság titka

A hollandok a nemzetközi boldogságranglista élbolyában szerepelnek, és toronymagasan vezetnek a részmunkaidős foglalkoztatásban is. Az ok egyszerű: az egyéni szabadságot fontosabbnak tartják a karriernél.

Egy olvasói levélre

Kaptunk egy jó, meg egy rossz hírt. A jó az, hogy Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár olvassa a Financial Timesot. A rossz pedig: hogy olvasói levelet ír a lapnak, ha nézete szerint a Financial Times bírálja a magyar kormányt. Persze, nem feltétlenül magának a levélírásnak a ténye hiba, bár erősen kétséges, vajon kell-e a politikai folyamatokat, avagy helyzeteket ismertető, azokat netán kommentáló újságcikkekre az érintett kormányoknak válaszdolgozatokban reagálniuk.

KÁVÉSZÜNET

Végvárak hadszíntere

Évszázados tradíció halványulhat el a magyar futballban. A labdarúgó els osztály 110 éves történetét jellemz fvárosi dominancia az utóbbi években teljesen háttérbe szorult, és a budapesti klubok eddigi szereplését látva kijelenthet: idén is vidéki alakulat szerezheti meg a magyar bajnoki címet.

Ahol a mesés kelet találkozik a mediterrán déllel

Hagyományos újítás – ezt választotta filozófiájának a Dohány utcai zsinagóga szomszédságában nemrégiben megnyílt különleges étterem tulajdonosa és séfje, Salai Ferenc. Amint belépünk a helyiségbe, azonnal megérezzük, hogy ez nemcsak egy „vendéglátó-ipari egység”, hanem igazi vendéglátóhely, ahol a legfontosabb: a vendég. A neve sem mindennapi. Figyelemfelkelt, egyedi és rendkívül vidám.

Informálódás QR módra

A QR (Quick Response, azaz „gyors válasz”)-kód egy kétdimenziós vonal- vagy mobilkód, amelyet 1994-ben Japánban fejlesztettek ki a Denso Corporation autóalkatrész-gyártó vállalat számára termékei automatikus azonosí­tá­sá­nak érdekében. Elnevezéséhez hŐen az intelligens kód titka a sebességében rejlik, lévén, hogy egy okostelefon segítségével azonnal megfejthet az átalakított információ. Elször csak Japánban, Koreában és persze Amerikában örvendett igen nagy népszerŐségnek, ám az elmúlt idszakban már egyre több hazai terméken, illetve annak csomagolásán találhattunk QR-kódot. Mégis, a magyar emberek többsége nem tudja, hogy mire valók, és hogyan használhatók ezek a különleges ábrák.

Gyógyítás ma

Az egészséget az emberek mindig nagy értéknek tartották. Ki ne hallott volna ilyen mondatokat, hogy „csak egészség legyen, a többi nem számít”. Az emberek egészségmegrzésre, gyógyulásra irányuló tömeges igényét egyre többen akarják kiszolgálni. Így felmerül a kérdés, kihez forduljunk? A hagyományos orvoslást mostanában komoly kihívás érte az úgynevezett alternatív medicina gyakorlói részérl.

Az ismeretlen „Napkirálynő”

A napenergia-hasznosítás 2500 éves története során töretlen ívet írt le. Energiaválságok jöttek és mentek, de az égbl jöv áldás kézenfekvnek és olcsónak bizonyult. Már csak azt kellett kitalálni, hogyan lehet a meleget raktározni.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!