Volt Google-mérnök: az emberek 2045-re halhatatlanokká válhatnak a mesterséges intelligencia segítségével
Volt Google-mérnök: az emberek 2045-re halhatatlanokká válhatnak a mesterséges intelligencia segítségével

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 03. 31.
Ray Kurzweil szerint a technlógia akkora fejlődésen fog keresztül menni az elkövetkező években, hogy emberszerű mesterséges intelligenciát (MI) is már létre fognak tudni hozni.

A Google volt mérnöke úgy gondolja, hogy a genetika, a nanotechnológia és a robotika óriási fejlődésére fog sor kerülni a jövőben, és az emberi agyat annyira részletesen fel fogják tudni a kutatók térképezni, hogy tényleg emberszerű mesterséges intelligenciát lehet majd alkotni.

Kurzweil szerint az MI nemcsak az emberek gondolkodási képességével fogja felvenni a versenyt, hanem érzelmei is lesznek. A technológiai fejlődés következtében az emberek biológiai felépítését meg lehet majd változtatni, így például olyan betegségek válnak gyógyíthatóvá, mint a rák vagy a szívroham.

A kutató olyan meghökkentő állítást is megfogalmazott, hogy az öregedés folyamatát is vissza lehet fordítani a jövőben a technológia eszközeivel, így gyakorlatilag halhatatlanná válnak az emberek, viszont nem lehet majd megkülönböztetni őket az MI-től.

Azoknak, akik félnek a mesterséges intelligenciától, azt üzente, hogy az emberek biztosítani fogják a saját fennmaradásukat, és el fogják fogadni, hogy az MI emberszerűvé válik, és egyre inkább hasonlítani fog rájuk.

(Jerusalem Post / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!