Vallásos könnyűzenei pályázat indul félmilliárdos kerettel
Rendezvények szervezésére, kistelepüléseken megvalósuló fellépésekre, hangszerek vásárlására vagy orgonafelújításra lehet majd felhasználni
Vallásos könnyűzenei pályázat indul félmilliárdos kerettel

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2025. 11. 10.
Félmilliárd forint keretösszegű vallásos könnyűzenei pályázat indul útjára Katalin napján, november 25-én - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnepen mondott köszöntőjében.

Závogyán Magdolna az Eiffel Műhelyházban tartott eseményen kiemelte: a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, Soltész Miklóssal, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával szövetkezve elindítanak egy vallásos könnyűzenei pályázatot, 500 millió forintos keretösszeggel.

Sokan próbálják elhallgattatni közös értékeinket, ne hagyjuk! Kérjük, támogassa a munkánkat: hetek.hu/tamogatas

A támogatás lehetőséget ad rendezvények szervezésére, kistelepüléseken megvalósuló fellépésekre, hangszerek vásárlására vagy orgonafelújításra.

A pályázati lehetőség egy hónapig áll rendelkezésre, azért, hogy január végéig a pályázatokat elbírálhassák, és februárban már megkössék a szerződéseket.

Soltész Miklós államtitkár egyebek mellett arról beszélt, hogy hat éve van módjuk támogatni a dicsőítés misszióját, amiben "mindenkinek megvan a maga szerepe és felelőssége és feladata".

"3660 produkciót, együttest, programot tudtunk az elmúlt hat évben támogatni, ez nagyságrendileg 3 milliárd forintot jelent"

- mondta, hozzátéve, hogy még ennél is jóval nagyobb dolog az, hogy az elmúlt években bárhová is mentek a Kárpát-medencében, azt tapasztalták, hogy ez a támogatás beérett, sokan látják a jelentőségét.

Hozzátette: ezért is gondolták azt, hogy mindezt folytatni kell, a jövőben is támogatni kell a dicsőítő együtteseket abban, hogy az embereknek örömöt szerezhessenek.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!