YT/ATV Magyarország
Nem rosszak a számok ebben a költségvetésben, de a megvalósulás számos külső tényezőtől, világgazdasági hatásoktól függ – jelentette ki napokban beterjesztett büdzsét értékelve a Heteknek Lentner Csaba közgazdász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára.
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
„Bizonyos érzékenyítő programokra is szükség lesz a Tisza Párt részéről, hogy a vállalati szektor felé ez a költségvetés elfogadható legyen. Gondolok arra, hogy az ígéretekkel ellentétben – egyébként nagyon helyesen – a nemzetközi vállalatok és a bankoknak a teherviselésén nem változtatott érdemben. Tehát ezek a szektoriális különadók tovább élnek, ezeket megértetni a nemzetközi cégekkel, bankokkal, ezekhez bizonyos érzékenyítő programokra szükség lesz” – fejtette ki a közgazdász.
A multicégeknek emelkedő társasági adó kapcsán megjegyezte: az előző kormány arra építette a gazdaságpolitikát, hogy nagyon alacsony társasági adót hozott be, hogy ide települjenek, akár külföldről is vállalhatok. Nekik ez a lépés eléggé barátságtalanul hat.
„Mivel az állam valószínűleg nem folytatja az a letelepedést támogató adópolitikát, mint az elődje, ezért a nemzetközi cégek lehet, hogy változtatni fognak a piaci stratégiájukon és elmennek a következő években”
– jelentette ki a közgazdász. Nagy kérdés, hogy mi lesz az általuk létrehozott munkahelyekkel.
Kritizálta a vagyonadót is, szerinte az a része, ami a nemzeti tőkésosztálynak a felső kategóriájára – az úgynevezett oligarchákra – irányul, akik ezt az összeget könnyen ki tudják fizetni, helyes. „Akik extra vagyonokat halmoztak föl, négyszer gazdagabbak, mint az angol királyi család, azok álláspontja szerint járuljanak erősebben hozzá a költségvetés kiadásaihoz” – mondta.
Az, hogy egymilliárd forint fölött már kezdődik a vagyonadóztatás, véleménye szerint aggályos, hiszen vannak olyan, 20-30 éve vállalkozók, akik a piaci konjunktúrákat, állami támogatástokat jól meg tudták lovagolni. Ők nem az oligarcha kategóriában vannak, hanem mondhatni átlagos középvállalkozók. „Na most, aki 20-30 éve vállalkozik és megy az üzlet, ha nem tudott volna összehozni egy egymilliárdos vagyont, hát az ne vállalkozzon. Az esetükben bizonyos vállalkozói kedvet, polgárosodási folyamatokat ez a vagyonadó gátolni fog” – fogalmazta meg kritikáját a vagyonadóval kapcsolatban a közgazdász professzor.
Lentner Csaba ezért feljebb, 5-10 milliárdos vagyonnál húzta volna meg a vagyonadóval érintettek körének limitjét. Szerinte azonban egy ilyen lépés még megtehető a költségvetési vitában.
hetilap