Az American Papal Foundation (Amerikai Pápai Alapítvány) mintegy 80 tagja, akik közül sokan Donald Trumphoz és az elnököt támogató mozgalmakhoz kapcsolódnak, jelenleg Rómában tartózkodik az éves America Week zarándoklat keretében, amely idén egybeesik a konklávé előtti időszakkal.
Az alapítványt Timothy Dolan, New York érseke vezeti, aki a Daily Mailnek azt nyilatkozta, hogy Trump „komolyan veszi keresztény hitét”.
Egy zártkörű rendezvényen néhány tag reményét fejezte ki, hogy jelenlétük és nagylelkűségük befolyásolhatja az eredményt. Az egyik adományozó állítólag azt mondta:
„Ebben a teremben lévők egymilliárd dollárt gyűjthetnének az egyház számára, ha megfelelő pápát választunk.”
Arról nincs hír, hogy a felajánlás megtörtént volna, amit egyébként tiltanak az egyházi törvények. Ugyanakkor meglepő módon a pápaválasztást részletesen szabályozó apostoli konstitúció szerint nem érvénytelen az a pápaválasztás, amelynél felmerül az anyagi érdekeltség, teológiai fogalommal a simónia, de az elkövetőket automatikus kiközösítéssel sújtják.
(CN/Hetek)