Tíz éves a Kína-Európa Expressz (x)
Tíz éves a Kína-Európa Expressz (x)

Forrás: icphoto.cn

Március 19-én a China Post kiadta 2021 első emlékképes képeslapjait, melyek a Kína-Európa Expressz képét ábrázolják a járatok elindításának tizedik évfordulójára emlékezve.

Ez egy PR cikk.

2011 márciusában hivatalosan megnyílt az első Kína-Európa Expressz-útvonal a kínai Chongqingból a németországi Duisburgba. Két évvel később, 2013-ban az Övezet és Út kezdeményezés előterjesztése után az expressz rohamos fejlődésnek indult. A tavalyi év végéig a keleti országból húsznál több európai ország több mint kilencven városába érkezett a gyorsvonat, a közép- és kelet-európai országok nagy részét érintve.

Az expresszjáratok az Övezet és Út mentén fekvő országokat keresztezve járnak fix vonatszámmal, meghatározott útvonalat és menetrendet követve megállás nélkül. A vonatok az elmúlt évtized első évében kevesebb, mint hússzor, 2020-ban azonban már több mint 12 ezerszer, és eddig 33 600 alkalommal közel hárommillió konténert szállítottak hozzávetőlegesen 160 milliárd amerikai dollár értékben Kína és Európa városai között.

Kína
Forrás: icphoto.cn

Nemrégiben a vasúthálózat új útvonalat nyitott a Nanning és a kazahsztáni Nur-Sultan között. A vonat nehézgépekkel volt megrakva, tizenhárom nap alatt érkezett a rendeltetési helyére. A szállítmány tulajdonosa, Liang Fashen, egy építőipari gépgyártó vállalat elnöke tájékoztatott arról, hogy másfél hónapba telt volna ezeket a gépeket hagyományosan, közúton szállítani. Az expressz révén azonban sikerült időben teljesíteni a megrendelést, mondta a cég vezetője.

A gyorsvonat fuvardíja a légi fuvarozásénak negyede-ötöde, a szállítási ideje a tengeriének fele-harmada. A viszonylag stabil idő és költség miatt számos olyan áru kerül az expresszhez, amelyet eredetileg tengeren és légi úton szállítottak volna. Különösen 2020-ban, a járvány idején a vonaton szállított áruk volumene jelentősen megnőtt az alacsony költségek, a nagy kapacitás, valamint a légi és tengeri szállításnál egyszerűbb ellenőrzés miatt.

2020-ban a Kína-Európa Expressz 9,31 millió darab, kb. 76 ezer tonna járvány visszaszorítási anyagot szállított Európába, például Olaszországba, Magyarországra, Németországba, Spanyolországba, Csehországba, Oroszországba, Lengyelországba, Hollandiába, Litvániába, Belgiumba és más országokba is.

A vasúti technológiai fejlődéssel a Kína-Európa Expressznél fokozatosan hűtő-, kocsi-, gyümölcs-, bor- és élelmiszervonatok jelentek meg. Az exportált áruk főleg járványkezelési termékek, elektronikai, gépi, vegyipari és fatermékek, textíliák stb. Visszaúton a vonat különféle árukat szállít az Övezet és Út mentén fekvő országokból: élelmiszereket, elektronikai termékeket, autóalkatrészeket, bort, faárut stb. Manapság a kínai fogyasztók alacsonyabb áron vásárolhatnak európai vörösbort és Európában készült ruhákat is, a jövőben pedig egyszerűbben hozzájuthatnak az importált autókhoz.

A „világgyár” néven ismert Zhejiang tartományi Yiwunál az expresszjáratokra már nehéz helyet találni. Nemcsak sorba kell érte állni, hanem csak sorsolás révén lehet is a helyeket lefoglalni.

Összeállította: Hao Yue

(A CHINA MEDIA GROUP fizetett cikke)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!