Birkák, marhák és tevék tájékozódását segíti a műholdas navigáció Hszincsiangban (x)
Birkák, marhák és tevék tájékozódását segíti a műholdas navigáció Hszincsiangban (x)

Forrás: Xinhua hírügynökség

A hagyományos pásztorélet jellemző képe, amikor a füvet legelő, vizet követő tehéncsorda, vagy birkanyáj mellett vándorol a pásztor, vagy éppen a juhász. Ám ma már a Hszincsiang Altay megyében a pásztorok és a juhászok sok helyütt otthon tevékenykednek, tévét néznek és pihennek, miközben az állatok a mezőn legelnek.  

Ez egy PR cikk.

Vajon miért nem aggódnak a marháik és a juhaik miatt? Mert az állattartók immár széles körben használják a Beidou műholdas navigáció legeltetési rendszerét. Minden egyes állat fülébe helymeghatározó chipet ültettek, így a pásztorok a mobiltelefonjuk segítségével megtekinthetik az állatok aktuális elhelyezkedését, sőt azt is láthatják, hogy éppen milyen fűfajtát esznek. 

Tavaly októberben az Altayhoz tartozó Csingho megye vezette be elsőként a Beidou műholdas legeltetési rendszert, amit ingyenesen adtak a helyi gazdáknak. Ez jelentősen megváltoztatta a hagyományos legeltetés gyakorlatát és nagy érdekelődést váltott ki az állattartók körében. 

„A telefonon megnyomok egy gombot és máris megtudom, hogy hol vannak a marháim”- mondta a 40 éves Tumensang. Az állatok füleibe ültett chipek fogadják a földrajzi szélesség és hosszúság koordinátáit és a jellegzetes domborzati elemek  földrajzi fekvéséről szóló információkat. Ennek köszönhetően a pásztorok otthon is pontosan bemérhetik az állatok tartózkodási helyét. 

Kína
Forrás: cfp.cn

Régen előfordult, hogy a pásztorok több tíz kilométeren át autót vezetve keresték a marhákat és a juhokat. A benzinköltség egy évben több mint tízezer jüant tett ki. 

A Beidou műholdas legeltetési rendszeren keresztül az állatállomány elhelyezkedése bármikor látható a telefonon. Emellett a rendszerben még megtalálható az úgynevezett „egykattintásos keresés” funkciója, ami hathatósan megváltoztatta a hagyományos legeltetési módszert. Tumensang errő így nyilatkozott: „Régen előfordult, hogy több mint tíz napig kerestük a marhákat. A Beidou rendszer használata ebben is rendkívüli módon megkönnyíti az életünket. A legeltetés, vagy az állatok keresése helyett más dolgokat csinálhatunk és több pénzt kereshetünk. Ráadásul régen igazán bonyolult volt eladni a marhákat és a juhokat, de most a WeChat-csoportba feltöltjük az állatok videóit, utána beszélünk az érdeklődőkkel telefonon. Ha megfelel az ár, akkor a vevők vihetik is az állatokat.” 

Nemcsak a marhák és a juhok, hanem a tevék legeltetéséhez is felhasználják a Beidou műholdas navigációs rendszert. A hszincsiangi Bayingol mongol autonóm megyéhez tartozó Bohu megyében több mint ezer teve viseli a Beidou nyakörvét.

Badumala a Bohu megyei tevetenyésztési szövetkezet tagja körülbelül 300 tevével foglalkozik. Mint mondta: „A tevék általában egy-két nap alatt érkeztek meg a célhoz, s mi is követtük őket. Volt, hogy nem volt elég vizünk, élelmünk, s a tetejébe néha a motorok is lerobbantak a sivatagban. Nem volt könnyű a pásztorélet. Most nem kell kísérnünk az állatokat, hanem otthon a mobilkészülékről megnézzük a tevecsorda helyzetét és hogy mit esznek, mit isznak.”

kína
Forrás: cfp.cn

A tevelegeltető azt is tervezi, hogy a jövőben kihasználja a navigációs rendszerhez tartozó lépésszám számítással és a testhőmérséklet ellenőrzésével kapcsolatos funkciókat.

A Beidou műholdas legeltetési rendszert már széles körben hasznosítják a hszincsiangi Nanshan legelőn, Iliben, és Altayban. 

Valójában a Beidou nem csupán a navigációról és az elhelyezkedés megállapításáról szól. Vannak olyan pásztorok is akik a Beidou videós funkcióját is használják. A legelő magasabb pontján kamerákat szerelnek fel, amelyek akár 7,5 kilométer távolságot is befognak. Amikor a pásztorok megnyomják a videó gombját, a rendszer közvetíti a marhák és a juhok élő képét. 

Beszámolók szerint a Beidou legeltetési rendszer még rendelkezik egy úgynevezett „villanypásztor” funkcióval is. A pásztorok a rendszerben körülhatárolhatják az állatok mozgási területének határait, azaz digitális kerítést húzhatnak. A rendszer riasztást küld, ha az állatok átlépik a kerítés határait.   

Összeállította: An Xin

(Fizetett cikk)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!