A Legfelsőbb Bíróság a héten helybenhagyta a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság ítéletét,
amelyben a bíró, Magyarországon először, ténylegesen életfogytig tartó fegyházbüntetést
szabott ki a büntető törvénykönyv tavaly március 1-én hatályba lépett módosítása
értelmében.
|
Megmerevedni látszik az elmúlt kormányok tagjainak esetleges állambiztonsági múltját vizsgáló bizottság "frontvonala". A jobboldal a munka szüneteltetése, a kormánypártok pedig a gyorsítás mellett érvelnek. Az előbbiek ezért ideiglenesen nem vesznek részt a bizottság munkájában, az utóbbiak viszont alaposan ráhajtottak: már a Nemzetbiztonsági Hivatalban és a Történeti Hivatalban is jártak.
|
Gyökeresen eltérő véleményeket fogalmaznak meg a tüntetéssorozatról az
56-os halálraítéltek, azt követően, hogy többen az idén ötvenedik évfordulóját
ünneplő szabadságharccal állították párhuzamba például az MTV-székház ostromát.
Fotó: rev.hu
|
A franciák igazi életművészek: átlagosan napi 9 órát alszanak, és 2 órát fordítanak étkezésre, nem véletlen, hogy szinte a legtovább élnek - többek között ez derül ki a 28 OECD-tagállamot 2006-ban vizsgáló, a napokban közzétett Gallup-felmérésből. A magyarok a szlovákokkal együtt a legkevesebb szabadidővel rendelkező és a legboldogtalanabb nemzetek közé tartoznak, bár a tendenciák javulni látszottak 3 évvel ezelőtt.
|
Tímár György, a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselője Magyar
Almanach névvel mozgalmat indít el a nemzeti értékek diákok általi feltárására,
bemutatására. Tervei szerint a diákok három gépelt oldal terjedelm? dolgozatban jelölhetik
meg, hogy mi a legjellemzőbb magyar érték, és mire alapozzák ezt. E dolgozatban a
kultúra, a történelem, a tudomány, történelmi nagyságok, továbbá a legtágabb értelemben
vett egyéb tárgykörökből nyílik lehetőség a gondolatok kifejtésére.
|
A felmérések szerint Magyarországon az emberek leginkább nagyvárosokba akarnak
költözni – elsősorban a jobb egzisztenciális lehetőségek miatt –, de
kisvárosban szeretnének élni – mondta el lapunk kérdésére Kiss József, a
Jelenkutató Intézet vezetője egy Pakson végzett, nagy vihart kavart
közvélemény-kutatás kapcsán.
Az atomvárosban a két választási forduló között jártak a kérdezőbiztosok, nem
kis bonyodalmat okozva a helyi politikai közéletben.
|
Az elmúlt napokban több országos politikus, köztük Medgyessy Péter miniszterelnök is életveszélyes fenyegetéseket kapott. A kormányfő őrzését megerősítették, azonban a "szimpla" politikusoknak csak különleges esetekben jár személyi védelem. Ugyanakkor a fenyegetések túlnyomó része biztonsági szempontból "komolytalannak" mondható.
A kormányfő védelméről a Köztársasági Őrezred gondoskodik Fotó: MTI
|
„Nagy híve vagyok a sakknak, és azt vallom, hogy néha szükség van, mondjuk a bástya visszavonására, és a sorok újrarendezésére ahhoz, hogy stratégiailag egy újabb csapást lehessen mérni az ellenfélre” – ezekkel a szavakkal indokolta Gyöngyösi Márton országgyűlési képviselő Székesfehérváron, hogy miért kért bocsánatot a parlamentben zsidó állampolgárok listázására tett botrányos jav |
1999. január 15. a magyar rendőrség számára a diadal napját, a whiskys rabló néven
elhíresült Ambrus Attila számára pedig a végső bukás napját jelentette. Így végre
pont kerülhetett egy már 1993 óta tartó bankrablássorozat végére. Mind Ambrus baráti
körét, mind a Villányi út 113. lakóközösségét mélységesen megdöbbentette a már-már
túlzottan is joviális házmester és hokikapus "kétes másodállása".
|
Az Országgyűlés Alkotmány- és Igazságügyi Bizottsága tizenkét igen, négy nem
és tíz tartózkodás mellett elutasította az adatvédelmi biztos elmúlt évi beszámolóját.
Első ízben fordult elő, hogy az Országgyűlés valamely bizottsága elutasította egy
országgyűlési biztos beszámolóját. Lapunknak nyilatkozó ellenzéki képviselők a
kormánypártok politikai bosszújának tartják az esetet.
A testület ülésén a kormánypárti képviselők átpolitizáltsággal és törvénysértéssel
vádolták az adatvédelmi biztost.
|
Kétség nélkül előre megkomponált akció volt a budapesti Hit Parkban július 27-én okozott botrány. Ez derül ki az elmúlt hetekben lapunk birtokába került információkból.
Mint emlékezetes, július 27-én vasárnap a Hit Gyülekezete istentiszteletén egy férfi több ezer hívő között, a közös imát megszakítva hangosan ordítozni és fenyegetőzni kezdett, majd egy szirénázó, vijjogó személyvédelmi hangjelzőt hozott működésbe.
|
Markó utca 25., Fővárosi Bíróság. Az utca túloldalán százötven gárdista ázik
a tavaszi esőben. Ha nem tudnánk, hogy ők a magyar újnyilasság megtestesítői,
azt is hihetnénk, hogy világháborús filmforgatás közepébe csöppentünk.
Für Lajos és a Gárda-girls
Fotó: Vörös Szilárda
|
Múlt héten Lovass István jobboldali újságíró állításai gerjesztettek
indulatokat a magyar értelmiség körében, az "ünnepek" alatt a Fradi szurkolói és
a Magyar Népjóléti Szövetség (MNSZ) kopaszai ragadtatták magukat antiszemita színezet?
kijelentésekre. Ez utóbbi kapcsán vita is kialakult az ORFK és a pártok között. Az
utóbbiak szerint a rendőrségnek meg kellett volna akadályozni a MNSZ akcióját.
|
179 millió ausztrál dollár – mintegy 29-30 milliárd forint – kártérítést
kér a magyar állam a ciánszenynyezést okozó Aurul vállalat tulajdonos cégétől, az
Esmeraldától. A cég csődbiztosa értetlenül áll az igény előtt és pontosabb
adatokat követel. Magyarország nem perelheti a bányatársaságot, mivel csődeljárás
alatt áll, így csak fedezetlen hitelezőnek számít. A kárigény bejelentésével
egyidőben a budapesti székhely? Páneurópai Jogász Unió (PJU) precedens érték?
polgári pert indít az Aurul ellen.
|
"Wermer András nev? tanácsadót nem ismertem." E meglepő kijelentést Doncsev András, Orbán Viktor sajtótitkára tette az Index nev? internetes lap azon kérdésére, vajon nem érzi-e szükségét a volt miniszterelnök, hogy tisztázza a Happy End Kft. kapcsán megfogalmazott gyanúban a Miniszterelnöki Hivatal szerepét. A Hetek megbízható információi szerint a Fidesz felső vezetésében vannak, akik szeretnék hogy "András megszólaljon az ügyben".
Hepiend
|
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke egy héten belül kétszer "szólt be" az SZDSZ-nek. S mivel azt is jelezte: Kuncze Gábor pártelnök távozhatna a közéletből, mi sem volt természetesebb, hogy a liberálisok is hasonló jókat kívántak neki az idei esztendőre.
Orbán Viktor és Semjén Zsolt. Az SZDSZ-től óvnak Fotó: Vörös Szilárd
|
„Nem engedhetjük meg, hogy igaz legyen!” – hangsúlyozta a Hír TV Célpont című, egyik múlt heti adásában Szaniszló Sándor. A XVIII. kerületi MSZP-s alpolgármester fenti mondatai azt követően hangoztak el, hogy a műsort vezető riporter egy részben önkormányzati pénzből fenntartott hotelben – állítólagosan – üzemelő kuplerájról faggatta. A bizonyítékként közölt rejtett kamerás felvételen egy eltakart arcú „hölgy” beszélt a fogadóhelyen nyújtott „szeretetteljes” szolgáltatásairól.
|
Az önkormányzati választás valódi tétje, hogy a polgári erők beágyazódnak-e
a helyi társadalomba. Erre a polgári erőknek egyébként a stabil, hosszú távú társadalmi
támogatottság miatt is szükségük van, mivel mindez a nyugodt kormányzás feltétele
– mondotta Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatal minisztere Egerben, egy konferencián.
A politológus-miniszter a választási esélyekről szólva megjegyezte: a Fidesz tíz százalékos
előnye elég kell legyen a sikerhez.
|
Az állásából tavaly júliusban elbocsátott Kastyják János rendőr alezredes akár
újból elfoglalhatná Kiskunhalas város rendőrkapitányi székét. A Munkaügyi Bíróság
ítélete szerint ugyanis az exkapitányt jogellenesen bocsátották el állásából.
Kastyják szerint az ítélet a jogbiztonság győzelme volt.
Kastyjáknak tavaly azért kellett távoznia, mert – a hivatalos indoklás szerint
– "több alkalommal alaptalanul vádolta a rendőrség vezetőségét, és a rendőri
hivatással összeegyeztethetetlenül politizált".
|
Miután a Legfőbb Ügyészség elutasította a szabaddemokrata Magyar Bálint panaszát a Fidesz-közeli fantomcégek ügyében, úgy tűnik, végleg a feledés homályába vész a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legpofátlanabb, ugyanakkor talán legzseniálisabb gazdasági bűnténye, amelyet a sajtó Schlecht Csaba Fidesz-stróman, és Simicska Lajos volt APEH-elnök nevével hozott összefüggésbe.
Az SZDSZ-es honatya először azután tett feljelentést az ügyészségen, hogy a hatalmas tartozásokat kitermelő Fidesz-közeli, deficites cégeket egy bizon
|
Bár Kövér László, a Fidesz-MPSZ választmányi elnöke ritkábban mond botrányosat, mint ahányszor abból a baloldali sajtó országos ügyet fabrikál, ezúttal mégis valami érdekesnek mondható akadt horogra. Mondatai utóélete egészen a nemzettudat és a kormányhűség összeférhetőségének kérdésköréig kalauzolta a témát figyelemmel kísérőket.
A Vasárnapi Hírek cím? hetilap jótékony homályba rejtett forrásokra hivatkozva szivárogtatta ki Kövér Lászlónak az Információs Hivatal (IH) zártkör?
|
Ismét van egy „hungarikumunk”, bár erre nem biztos, hogy az egész ország büszke lehet. Az Ezo.tv egy budai villából sugároz 14 országba éjjel-nappal élő tévéjós-, tévésámán-, tévéasztrológus,- és tévévarázsló-programokat. Igény pedig van rá, hiszen a felmérések szerint a kilencvenes évek közepe óta megduplázódott a maguk módján vallásosak száma, akik elutasítják az egyházakat, viszont erősen vonzódnak az ezotériához.
|
Mesterházy Attilának sikerült pár hónappal előrébb hoznia az MSZP tisztújító kongresszusát, azonban azt nem sikerült elérnie, hogy ne legyen riválisa a pártelnöki tisztségért. Igaz, kihívóját, Szanyi Tibort senki sem tartja komoly ellenfelének, de Botka László választmányi elnöki megmérettetésével mégis ellensúlyt kaphat. Több, korábban jelentős szerepet játszó politikus háttérbe szorul, a kritikus hangok szerint az MSZP akár a néhai MDF sorsára is juthat.
|
Két ember életét követelő, halálos közúti baleset; miniszterek és főtanácsadók jogszabályokat sajátosan értelmező kérelmei; egy magát lelkiismeretes rendőrnek tartó, felháborodott tisztviselő, akit hirtelen nyugdíjaznak. Mindezek a közúton elsőbbséget jelentő, kis kék lámpácska használatáról folyó vita alcímei.
Újabb fordulatot vett – az azóta már lemondott – Nógrádi László közlekedési és vízügyi miniszter balesete miatt a kék lámpa használatának jogosultságáról kirobbant vita.
|
Tizenkétmillió forint értékű, védett madarakból álló szállítmányt csíptek
meg a rédicsi határőrök vasárnap, a lenti bíróság pedig már szerdán ítéletet
hozott az olasz csempész ügyében. Az orvvadász-zsákmány utolsó útja Itáliába
vezetett volna. A tiltott madárátléptetés célja ezúttal is a talján ínyencek
étvágyának kielégítése volt. Az ügy egy olyan nagyságrend? üzleti vállalkozás
része, amelybe állítólag a maffiának is megérte pénzt fektetni.
|
A magyarországi kábítószerhelyzetről adott közre jelentést a héten az Ifjúsági
és Sportminisztérium. A közel kétszáz oldalas füzetből kiderül, hogy a rendszerváltást
követő években mind a drogfogyasztás módja, mind a beszerzési források és ezek büntetőjogi
megítélése átrendeződött hazánkban. Az illegális kábítószer-kereskedelem
szempontjából a kilencvenes évekre tranzitországból célországgá váltunk, szélesebb
lett a beszerezhető drogok választéka, és kialakult egy stabil belső piac is.
|
"Esik eső karikára, Orbán Viktor kalapjára" – bömböli operaénekesi hangján a mikrofonba Bede Fazekas Csaba győri bonviván a Széchenyi téren, ahol 1848-ban toborzó útján Kossuth Lajos szólt a nemzethez. Az először nevető, majd vele éneklő tízezres tömeg szerda délután már nem látja a színpadról távozó magyar miniszterelnököt, csak Helmut Kohl robusztus alakja magasodik ki a zászlóerdő mögül. Vidéki focidrukker kinézet? legénykék és szolid eleganciájú bencésdiákok lobogtatják a trikolórt.
|
Lapunk is felkereste a Klub Rádióba múlt héten betelefonáló Kovács Gyulánét,
aki arról mesélt a hallgatóknak, hogy a budapesti vízivárosi Szent Anna-templom
plébánosa miért is tagadta meg tőle a bűnbocsánatot.
|
Ügy-e a Lázár-ügy, és valóban fontos-e, hogy Schmitt Pál szállodaigazgató-helyettesként titkosszolgákkal konspirálhatott, illetve hogy az államfőt 1964-ben gázolás miatt ítélték felfüggesztett büntetésre? Nem is beszélve az államfő helyesírási hibáiról. Szóval valóban erről kell-e szólniuk a híreknek, miközben a kormánypárt éppen alkotmányoz, megbolygatja a nagy ellátórendszereket, illetve rendet vág az erőszakszervezetek között?
|
Feltehetőleg a Nemzetbiztonsági Hivatal hiúsította meg a nemzetközi Blood &
Honour (B&H – Vér és Becsület) nev? neonáci csoport magyar társszervezete által
a múlt hét végére szervezett szekszárdi skinhead koncertet. Az 1998-ban alakult
B&H Hungáriának ez nem az első hasonló jelleg? rendezvénye lett volna: egyebek
mellett például rendeztek már militáns jelleg? nyári táborokat is. Kétéves tevékenységük
"eredményeként" a csoportot az NBH-évkönyv a legjelentősebb és legveszélyesebb
újfasiszta szervezetként tünteti fel.
|
Figyelmeztető és intő jelnek nevezték a lapunknak nyilatkozó politikusok és
gazdasági szakemberek Mátyás László felmentését és az általa vezetett, a Gazdasági
Minisztérium által fenntartott Gazdaságelemző Intézet megszüntetését.
Mátyás egy napilapnak ugyanis úgy nyilatkozott: mintegy 50 milliárdos megszorító
intézkedésre van szükség ahhoz, hogy tartható legyen az éves tervezett államháztartás-hiány.
Az elemző megjegyezte: ha a kormány nem hozza meg a szükséges lépést az első félévben,
az már nem a higgadtság, hane
|
"Amikor elvállaltam a legnagyobb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltségét, számítottam arra, hogy személyemet támadások fogják érni. Jól számítottam, meglepetést legfeljebb a módszerek okoznak. Most érzem csak, milyen fontos lett személyem, hogy ilyen módszereket kellett bevetni ellenem" – olvasható
Medgyessy Péter lapunkhoz is eljuttatott keddi közleményében.
|
Befejeződtek a főváros legnagyobb templomának, a pesti Szent István-bazilikának a felújítási munkálatai. Szebb, mint új korában – hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón. A húsz évig tartó helyreállítás összesen négymilliárd forintba került, a munkálatok költségeit és
a templom állagmegőrzésének további kiadásait egyaránt az állam állja.
A felújítás közben tíz kilogramm féldrágakövet építettek be Fotó: Somorjai L.
|
Nyomokban konkrétumokat tartalmazhat – egy tisztességes gyártó ilyen vagy ehhez hasonló figyelmeztetést írna rá a csomagolásra, amennyiben a pártok egészségügyről szóló, általánosságokban és mellébeszélésekben nem szűkölködő elképzeléseit értékesíteni próbálná. Néhány héttel a választások első fordulója előtt a Literatura Medica orvosi szaklapkiadó az országos listát állító pártok képviselőit hívta meg egy szakmai vitára.
|
Amennyiben a jövő évre szóló bértárgyalások a költségvetés benyújtásáig
nem vezetnek eredményre, a választmány soron kívül fog dönteni egy országos nyomásgyakorló
akció szervezéséről – hangzott el a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak
Szakszervezetének (MKKSZ) keddi konferenciáján.
|
Nehéz heteket él át a politikai jobboldal. Nem elég, hogy a pártállami titkosszolgálatokkal együttműködött kormánytagok versenyében 8:2 arányú vesztésre állnak a baloldallal szemben, rövid időn belül két meghatározó publicistájukról is kiderült, nem egészen azok, akiknek eddig látszottak. Két héttel azután, hogy Tasnádi Pétertől ország-világ megtudhatta, hogy Bencsik András, a szélsőjobboldali Demokrata cím?
|
Sorra érkeznek a döbbenetes hírek. A törökbálinti petárdaraktár kigyulladásánál derült ki, hogy az egyik közeli házban illegális fegyverarzenált gyűjtögetett egy család. Kecskemétnél fegyverkereskedőket tartóztattak fel a rendőrök. Az egyik fővárosi bevásárlóközpont mellett egy pénzszállító autóra kézigránátot dobtak, és géppisztolyból lőttek.
|
A témában elhangzó nyilatkozatokat figyelve úgy tűnik, nem túl meggyőző az érvelésük, hogy a Jobbikkal kötött megállapodásuk pusztán szakmai együttműködésről szól. Mit gondol erről?
|
Jézus már kétezer évvel ezelőtt a Sátán fiainak nevezte azokat, akiknek mai örökösei uralják a világot, de korunk nemzetiszocialistái hamarosan fegyvert fognak a fehér faj védelmében - efféle szellemi és intellektuális sötétség árasztotta el a budai hegyeket a Jobbik-közeli szervezetek hétvégi összejövetelén, melyhez a rendőrség nagy erőkkel asszisztált.
|
Apja előtt akarta bizonyítani életrevalóságát az a 24 éves fiatalember, akit két héttel ezelőtt tartóztattak le Floridában kábítószer-csempészet miatt – értesült lapunk a férfi itthoni ismeretségi köréből.
A fiatalember Egerből utazott az Egyesült Államokba élettársával, kislányukkal és élettársa barátnőjével fél évvel ezelőtt.
|
Miközben megfeszített tempóban folynak a koalíciós tárgyalások az MSZP és az SZDSZ politikusai között, újabb és újabb összesküvés-elméletek látnak napvilágot arról, hogy a Fidesz vezetői miként akarják meghiúsítani a kormányváltást. Lapzártánkkor Kovács László pártelnök az egyik tévéadón a nyilvánosságot kihasználva tartotta fontosnak megjegyezni: megtette azokat az óvintézkedéseket, amelyek lehetetlenné teszik, hogy a Fidesz szocialista országgyűlési képviselőket "vásároljon meg".
|
A múlt héten az MSZP és az MDF is bejelentette a nyári európai parlamenti választásokra állítandó lista vezetőit, ezzel az Országgyűlés mind a négy pártja nekivágott a kampánynak. A kisebbik ellenzéki párt Dávid Ibolya pártelnököt, az ország legnépszerűbb politikusát állította a lista élére.
|
Medgyessy Péter, Doszpot Péter, Illés Zoltán, Tölgyessy Péter - néhány
ismertebb név azok közül, akik az elmúlt ciklusban parlamenti képviselők voltak,
ám a mostani választások után kénytelenek búcsút inteni az országos
politizálásnak. Az MSZP 44, a Fidesz 45 új arccal gazdagítja a megalakuló
országgyűlést.
|
Orbán Viktor rendkívül élesen bírálta Oroszországot a grúz beavatkozás
miatt, de a budapesti orosz nagykövet válasza sem késlekedett: súlyos kritikával
illette az oroszokat már hosszú ideje támadó pártelnököt. De vajon mi a helyes
hozzáállás?
Oroszország elismeri Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét.
|
Miközben a Fidesz ellenzéki időszakában „Egy a zászló, egy a tábor” elve alapján igyekezett minél több politikai csoportosulást magába olvasztani az exkisgazdáktól kezdve az MDF maradékáig, addig a baloldalon ennek éppen az ellenkezője zajlik. |
Idén májusban akkreditálták az első, nem történelmi egyház által alapított
hittudományi főiskolát, a Szent Pál Akadémiát. Mészáros István László, az intézet
főigazgató-helyettese történelmi jelentőségűnek nevezte az eseményt, hiszen –
mint mondta – Magyarország ezeréves történetében most először kap állam által
elismert főiskolai rangot teljes evangéliumi, pünkösdi-karizmatikus teológia.
1993 óta tart Magyarországon a több mint száz felsőoktatási intézmény állami
elismertetése.
|
Mintegy 30 ezer fővel bővült az elmúlt egy évben a költségvetési szektorban dolgozók száma hazánkban. A növekvő tendencia az unió tagországai közül többre is jellemző, ugyanakkor – legalábbis egy OECD-tanulmány szerint – a kontinensen a magyarországi az egyik legméretesebb állami szféra. Tény: a közszférában dolgozók bére a 2003-as évben járulékokkal együtt 2200 milliárd forintra rúg.
|