Kereső toggle

A szentek tábora - Jean Raspail látomása Európa bukásáról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egy francia író 45 évvel ezelőtt döbbenetes regényt írt arról, hogyan fogja egymillió bevándorló romba dönteni a nyugati civilizációt. A művet már a korában is óriási felháborodás kísérte, holott üzenete ma még aktuálisabb, mint valaha.

Jean Raspail francia író és felfedező 1973-ban vetette papírra vízióját az európai civilizáció majdani pusztulásáról. Raspail épp a Földközi-tenger partján időzött, amikor hirtelen megrohanta egy látomás egy Európa felé közeledő bevándorlókról. Minden előzetes tervezés és jegyzetek nélkül, szerinte „különös”, de egyben „magától értetődő” módon „folyt ki” belőle a mű.

Egymillióan útban Nyugatra

A disztópikus regényben egymillió migráns indul útnak Kalkutta nyomornegyedeiből az ígéret földje, a Nyugat felé. A harmadik világ nincstelenjeiből verbuválódott „haderő” száz hajóra zsúfolódik fel. A heteken keresztül tartó, lassú tengeri út során a flottilla fegyverek nélkül is képes felőrölni a bűntudatos és identitási krízisben levő Európa minden ellenállását, hogy az végül önként ossza meg földjeit és javait velük.

De a „beteg Nyugaton” túl már nem mindenki ilyen befogadó. A nemzetközi szállítmányozó vállalatok – a profitjukat féltve, szépen csendben – a flottillától jó messzire vezényelik hatalmas hajóikat. A világ nemzetei eleinte együttérzésükről biztosítják a nyomorultakat, de azok befogadásáról hallani sem akarnak. Amikor a nyomorultak először dél felé veszik az irányt, Ausztrália visszautasítja, hogy befogadja őket. Erre az európai nagyvárosokban az ausztrál nagykövetségek előtt tömegek gyűlnek össze és skandálják, hogy „Rasszisták! Fasiszták!”

A fegyvertelen, ám lényegében hódító tömeg az európai támogatásról értesülve dönti el, hogy nyugat felé fordul, hogy a Szuezi-csatornán keresztül Európába jusson. De az egyiptomi hadihajók útjukat állják, mivel rettegnek attól, hogy az ő országukban akarnak majd partra szállni. Így végül, Afrikát megkerülve a Jóreménység foknál, a Gibraltári-szoroson át Franciaország felé veszik az irányt.

A hajókon az út során embertelen körülmények uralkodnak. A betegség és erőszak miatt az emberek ezerszámra halnak meg, a halottakat a tengerbe dobálják. Mire megérkeznek Európába, az egymillió főből már csak 800 ezren maradnak életben. A hajók emberi ürüléktől és hányástól bűzlenek, és ezt már kilométerekről érezni lehet. Az egymás hegyén-hátán élő szerencsétlenek közül sokan szexuális állatokként viselkednek. Az emberi életnek szinte semmilyen értéke sincs, a személytelen tömeg úgy viselkedik, mintha egyetlen élő organizmus, egy szörny lenne.

A csapat vezetője egy szörnyszülött gyermek, aki egyfajta orákulumként gubbaszt egy tagbaszakadt férfi nyakában. Akire fanyalog, azt a felajzott tömeg kivégzi. Amikor valahova vágyakozva tekint, mindenki előtt világos: arra kell menniük tovább. 

Wilkommenskultur

Az európaiak többsége nem érzékeli mindezt. A romantikus univerzalizmus, a civilizációs különbségeket relativizáló globalizmus szellemében várják „testvéreik” megérkezését. A média a keresztényi együttérzést hangsúlyozza, a liberálisok és hippik együtt ünnepelnek és várják az „Utolsó Esély Flottán” közeledő tömeget. „Egymillió Krisztus” közeledik a hajókon, hogy „egy igaz, új nap hajnalát” hozzák el Európa számára – vallják a liberális újságírók, akik szerint a bevándorlók „gazdagítani, megtisztítani és megváltani” fogják a „kapitalista Nyugatot”.

Aki nem akarja befogadni a „reménytelen helyzetű” migránsokat, aki felszólal az európai kultúra védelmében, aki figyelmeztet a precedens értékű lépés következményeire – azt a média „kegyetlennek” és „rasszistának” bélyegzi. „Elpusztítjátok a világunkat, az életünket!” – fakad ki az egyik szereplő egy aktivistának, aki a nyílt határok politikáját képviseli, számon kérve, hogy az aktivisták miért nem büszkék kultúrájukra és mindarra, amit az képvisel. „Nem vagyunk büszkék” – válaszol a multikulturalizmus képviselője. „Ez az ár, amelyet ki kell fizetnünk a globális testvériség megteremtéséért. És örömmel kifizetjük!”

Az állam, mint rendfenntartó erőszakszervezet, elveszíti a baloldali propagandával agymosott polgárok erkölcsi támogatását. „Kinek is lehetne joga erőszakkal visszatartani ezeket a szerencsétlen embereket Európa partjaitól? Hiszen a legkevesebb, amit tehetünk az, hogy befogadjuk őket!”

Európa elesik

Európa fanatikusan ragaszkodik ehhez az ideológiához, még akkor is, amikor már egyértelmű jelzések érkeznek arra vonatkozóan, hogy az érkezők nemcsak intoleránsak, de ádáz gyűlöletet is táplálnak az európai kultúrával szemben. 

A pápa és a Protestáns Egyházak Világtanácsa egymással versenyezve, hatalmas felhajtás közepette küldenek segélyt a közeledő flottának. De az élelmiszer- és gyógyszercsomagokat az úton levők nem fogadják el, behajigálják a tengerbe. Az európaiak erre sem józanodnak ki, hanem azt a következtetést vonják le, hogy „bizonyára félreértenek bennünket” és „a mi feladatunk az, hogy elnyerjük a bizalmukat”.

Pedig a mindent átható gyűlölet kezd egyre nyilvánvalóbbá válni – „a fehér embertől semmilyen segítség nem kell, hiszen nemsokára úgyis mindenük a miénk lesz. Eljött a harmadik világ igazságtételének pillanata, a globális szocialista forradalom a kizsákmányoló Nyugattal szemben”.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: