hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2005. 02. 25. (IX/8) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Fagyos mosolyok

Oroszországban az elmúlt 15 évben nem volt példa olyan mértékű feszültségre külpolitikai körökben, olyan aktivitásra a politológusok, politikusok között, és olyan ellentétes véleményekre a médiában, mint amilyet Vlagyimir Putyin és George W. Bush szlovákiai találkozójának előestéjén tapasztalhattunk. Nincs igazuk azoknak, akik szerint az idei amerikai–orosz csúcstalálkozó egyenesen stratégiai jelleget hordoz annak ellenére, hogy a formáját tekintve átlagosnak számít – amolyan munkamegbeszélés két nagyhatalom vezetői között. 

Egy cél, két út

"Nem fogadjuk el azt a hamis képet, amely a nyugati világot az idealista Egyesült Államokra és a cinikus Európára osztja fel" – ezzel a békéltető kijelentéssel indult el George W. Bush amerikai elnök három országot érintő európai útjára. Bár vannak, akik egyfajta Canossa-járásként igyekeznek beállítani Bush tárgyalásait a Donald Rumsfeld által nemrég még "a régi Európa" országai közé sorolt államok vezetőivel, az engesztelő hangvétel és a barátságos gesztusok kölcsönösek voltak. Javier Solana, az unió külpolitikai biztosa szerint a "feszültségek elmúltak", és ideje "a jövő felé fordulni". A mosolydiplomácia ellenére a vitatott kérdések többségében továbbra is szakadék választja el az amerikai és az európai álláspontot. A kontinens lakóit is hidegen hagyják a "transzatlanti egység új korszakáról" szóló hangzatos mondatok: egy felmérés szerint az európaiak 76 százaléka elutasítja azt, ahogy szerintük Bush a nemzetközi kapcsolatokat kezeli.

Szlovákia jelest kapott Bushtól

Szlovákiában nagy várakozás és készülődés előzte meg a Bush–Putyin csúcstalálkozót, amelyet az ország önálló történetének egyik legnagyobb súlyú eseményeként értékelnek nemcsak a politikusok, de a közvélemény is. Az orosz–amerikai elnöki tárgyalásnak helyszínt adó pozsonyi várat és környékét lényegében lezárták, még az ott lakók is inkább elköltöztek erre az időre. Hatalmas érdeklődés előzi meg Bushnak a Hviezdoslav téren mondandó beszédét, amelyre, bár szigorú ellenőrzések árán, de mindenki eljuthat. Bush a Putyinnal való tárgyalás előtt – amelynek tervezett hosszát az utolsó nap az eredeti négy óráról kettő és félre csökkentették – találkozik Dzurinda kormányfővel és Gasparovic elnökkel. 

Elítélte ügynökeit a szlovák püspöki kar

A szlovák egyház elnézést kért egykori ügynök-papjai bűneiért. A szlovák katolikus püspöki kar állandó konferenciája nem tagadta, hogy a csehszlovák kommunista rendszer rettegett államrendőrségének, az StB-nek az egyház egyes papjai és magas rangú méltóságai is ügynöki szolgálatokat tettek, amiért a testület elnézést kért a sértettektől, számítva megbocsátásukra.

A terroristák elérték céljukat

Közel ötszázezer ember gyűlt össze a múlt szombaton Rómában, követelve egy Irakban elrabolt olasz újságírónő, Giuliana Sgrena szabadon bocsátását. Mindennek oka az az olasz sajtóhoz eljuttatott videofelvétel, amelyen az újságírónő minden emberi méltóságától megfosztva szabadon bocsátásáért, valamint az olasz csapatok kivonásáért könyörög. Mind a videofelvétel, mind az annak következményeként létrejött tüntetés a terroristák céltudatos és precíz tervezése eredményének tűnik, s azt mutatja, hogy ha akarják, képesek bármelyik európai ország közéletébe aktívan beavatkozni.

Hit és értékek

A lába sérült, a hite egészséges

A harminckét éves David Rozelle kapitány napokon belül útra kel, hogy részt vegyen második iraki bevetésén. A harmadik fegyveres lovasezred parancsnokaként már minden szükséges előkészületet megtett, csak személyes poggyászát kell becsomagolnia. Rozelle azonban eggyel több bőrönddel érkezik majd Irakba, mint első küldetésekor: a pluszcsomagban három műlábat visz magával. A kapitányról, aki az első olyan katona az amerikai hadtörténelemben, aki visszatér arra a harcmezőre, ahol elvesztette egyik végtagját, a CBN televízió 700-as Klub cím? műsora készített összeállítást.

Nem bűncselekmény a melegkritika

Egy svéd fellebbviteli bíróság hatályon kívül helyezte annak a lelkésznek az első fokú elítélését, aki istentisztelete alkalmával "rákos daganatnak" nevezte a homoszexuálisokat. 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!