hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2007. 09. 21. (XI/38) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Villámszövetség

Átviharzott Budapesten a Tornádó. Nicolas Sarkozy francia elnök igazolta az egyik életrajzírójától származó jelzőt: az itt töltött hét óra alatt találkozott az összes „fajsúlyos” magyar politikussal, parlamenti beszédében programot hirdetett Európának, bátor beruházásokra ösztönözte a francia befektetőket, vigasztalta egy kicsit a magyarokat Trianonért, és megnézte, hogyan is épül a budapesti metró.

Forrponton

Hetek óta folynak a viták és találgatások a Szíria elleni izraeli légitámadásról. Több amerikai napilap azt közölte, hogy F–16-os vadászbombázók támadást hajtottak végre egy szíriai létesítmény ellen, melyben észak-koreai segítséggel nukleáris tevékenységet folytattak. Szíria washingtoni nagykövete tagadta az atomprogrammal kapcsolatos értesüléseket, ugyanakkor kijelentette: „Izrael meg fog fizetni a hadműveletéért.” Időközben iráni hírforrások közölték, hogy hatszáz rakétát állítottak fel izraeli célpontok ellen, melyekkel támadni fognak, amennyiben katonai csapás éri Iránt vagy Szíriát.

Orosz köd

Oroszországban megkezdődött a parlamenti választási kampány. December 2-án döntenek a választók arról, hogy a következő négy évben kik képviseljék őket az alsóházban, az állami dumában. Pontosabban: egyéni jelöltekre az állampolgárok már nem, csupán pártlistára szavazhatnak. Mivel pedig az igazi hatalom alapvetően az elnöké, az orosz és a nemzetközi közvéleményt elsősorban az izgatja, kit választanak jövő márciusban államfővé Oroszországban. Az egyik jelölt a most kormányfővé kinevezett Viktor Zubkov (képünkön).

Putyin nem kér a Nyugat leckéztetéséből

Vlagyimir Putyin orosz elnök arra szólította fel a nyugati újságírókat, hogy hagyjanak fel az „ostoba atlanti szolidaritásukkal”, ha azt akarják, hogy a Nyugat kapcsolata javuljon Oroszországgal. Jövőbeni terveit illetően pedig sejtetni vélte, hogy a hatalom közelében kíván maradni.

Forrponton

Hetek óta folynak a viták és találgatások a Szíria elleni izraeli légitámadásról. Több amerikai napilap azt közölte, hogy F–16-os vadászbombázók támadást hajtottak végre egy szíriai létesítmény ellen, melyben észak-koreai segítséggel nukleáris tevékenységet folytattak. Szíria washingtoni nagykövete tagadta az atomprogrammal kapcsolatos értesüléseket, ugyanakkor kijelentette: „Izrael meg fog fizetni a hadműveletéért.” Időközben iráni hírforrások közölték, hogy hatszáz rakétát állítottak fel izraeli célpontok ellen, melyekkel támadni fognak, amennyiben katonai csapás éri Iránt vagy Szíriát.

Felkészülés a legrosszabbra

Látványos fordulatra került sor a francia külpolitikában azt követően, hogy a Bernard Kouchner francia külügyminiszter Irán nukleáris terveivel kapcsolatban kifejtette: a nemzetközi közösségnek „a legrosszabbra is fel kell készülnie”, történetesen egy Irán elleni háborúra, mivel ma a világon nincs más, ami ennél nagyobb válságot jelentene. Amerikában elégedettséggel, Európában nyugtalanul, Oroszországban viszont egyenesen felháborodva fogadták a párizsi nyilatkozatot.

Belföld

Küzdelem a hívekért

Az egyszázalékos felajánlásokból egyértelműen kitetszik, hogy a hazai felekezetek még nem bírtak felülkerekedni a szekularizáció hullámain, és bár valamennyien növekedést könyvelhetnek el a maguk oldalán, a rendszerváltás óta nyitva álló lehetőségeiket nem tudták kellőképpen kiaknázni. Ez nemcsak abban mutatkozik meg, hogy – az MTA Szociológiai Intézetének kutatása szerint – a kilencvenes évek eleje óta nem gyarapodott a templomba járók száma, hanem abban is, hogy példának okáért a Magyar Katolikus Egyház a héten zajló gigantikus méretű Városmisszió kereteiben nyúl először az evangélizáció modern eszközeihez.

Városmisszió 2007

A Szent István-bazilikában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek által bemutatott szentmisével vette kezdetét a Városmisszió Budapest 2007 rendezvénysorozat vasárnap. A ceremóniára elhozták Lisieux-i Kis Szent Teréz – a világmissziók védőszentjének – ereklyéjét is. Eddig négy fővárosban (Bécs, Párizs, Lisszabon, Brüsszel) került sor a mostani budapestihez hasonló rendezvényre, mióta az európai püspökök 2003-ban elindították a városmissziós mozgalmat.

Nem kötelező

Nem a pénzhiány az egészségügy legfőbb problémája, hanem az átláthatatlan szabályrendszer – állítja Váradi Péter, az AXA Egészségpénztár igazgatója, aki a biztosítók képviseletében vett részt a kormánnyal való tárgyalásokon.

Megbuktatnák Gyurcsányt

Gyurcsány Ferenc után Orbán Viktor is offenzívába kezdett. A taktikája egyértelmű: szociális kérdéseket tűz a zászlajára, hogy az MSZP szavazói közül is tömegével vándoroljanak át a Fidesz oldalára. Az elkövetkező hónapok első számú Fidesz-programja a népszavazás sikeres lemenedzselése lesz, mely által – mint Orbán szavaiból kiderült – megbuktatható Európa „leggyengébb kormánya”.

Hit és értékek

Megoldás a Messiás kezében

Theodor Herzl, a politikai cionizmus atyja, Budapesten látta meg a napvilágot. Ám nemcsak a cionizmusnak, hanem a zsidó anticionizmusnak is vannak magyarországi gyökerei: az Izrael államát mindmáig radikálisan elutasító szatmári hászidok mozgalma is a történelmi Magyarország területén bontott szárnyat. 2006-ban néhányuk részt vett az Ahmadinezsád iráni elnök által rendezett Izrael-ellenes konferencián is. A mintegy 20 ezer családot számláló közösség a holokauszt óta főként New Yorkban, Antwerpenben, Londonban és Jeruzsálemben él. Magyarországon csak két-három szatmári hászid él, egyikük Fényes Balázs tanár és kósersági felügyelő, aki már az e hét szombatjára eső Jóm Kippurra készül.

HÁTTÉR

Boldogságkeresők

„Tetszened kell a színpadon, a kamerák előtt, különben nem kapsz szerepet, vagy nem fogad el a közönség. Ez egy folyamatos nyomás az emberen. Aki ezt a hivatást választja, annak szembe kell néznie a kiszolgáltatottsággal. Egy színész vagy egy művész sokkal érzékenyebb, idealistább, mint az átlagember, és fontos számára, hogy meg is tudja őrizni a különleges érzékenységét. Másfelől viszont fel kell vérteznie magát a kudarcok ellen. Amíg egy üzletembernek van egy portékája, amivel kereskedik, addig egy színésznél ő maga az »áru« és az ő lelke” – vélekedik Détár Enikő színművésznő.

A Bős–Nagymaros-sztori

A rendszerváltás hajnalán az ország szinte egy emberként támadt a Dunaszaurusznak elnevezett bős– nagymarosi vízlépcsőre. A kommunista rendszert nem sokan merték nyíltan támadni, viszont százezrek vonultak az utcára a hatalom szimbólumává vált erőmű ellen, rázúdítva minden dühüket és fájdalmukat. Ahogyan egy általunk megkérdezett szakember fogalmazott: a létesítmény „áldozat lett a rendszerváltás oltárán”. Azóta a kommunizmus összedőlt, ám ahogyan a rendszerváltás folyamata is felemásra sikerült, a Dunaszaurusz feletti győzelemnek sem örülhetünk maradéktalanul, hiszen a Magyarországot ért hatalmas anyagi kár mellett a szlovákok „elrabolták” a Dunát, a Szigetköz pedig a mai napig nyögi a döntések következményeit.

Csak egy dolog biztos: az, hogy eltűnt

Bár már négy és fél hónapja, hogy Madeleine McCann négyéves brit kislány eltűnt a portugáliai Praia da Luz üdülőhely egyik apartmanjából, továbbra is csak ez az egy tény biztos. Minden más – hol van most, mi történt, és ki tette vele – csak merő találgatás. A legutóbbi törvényszéki vizsgálatok eredményei ugyan Maddie szüleire terelték a gyanút, a megválaszolatlan kérdések száma ennek ellenére nem csökkent, hanem csak még tovább gyarapodott.

Ellenőrzések ellenőrzések hátán

Szegény embert az ág is húzza, vagy inkább a munkaügyi ellenőrök – mondják a gazdák, akiket meglepetésként értek a betakarítás idején indított munkaügyi razziák. A feketemunka visszaszorítása ugyan nemzeti érdek – ezt a termelők is elismerik –, ám a harcot meghirdető kormány döntéshozói mintha a gyereket is kiöntenék a fürdővízzel együtt. A témáról Balázs Mihályt, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség Dél-Alföldi Munkaügyi Felügyelőségének igazgatóját kérdeztük.

A hét eseményei

Távozott SvábySváby András lemondott a TV2-nek több műsort beszállító Interaktív Kft. ügyvezető igazgatói posztjáró, bár az Index.hu úgy tudja, hogy nem önszántából távozik. Mint írják, a TV2 és az Interaktív között nem volt felhőtlen a viszony az utóbbi időben. A TV2 több műsor gyártását megpróbálta visszaszerezni, mivel az Interaktív a hírek szerint esetenként túl drágán készített műsorokat. Sváby helyzete augusztusban rendült meg, amikor Kereszty Gábor korábbi vezérigazgató távozott a TV2-től.

Egy politikus végjátéka

Információink szerint az a videofelvétel is közrejátszhat Zuschlag János szocialista politikus előzetes letartóztatásában, amelyen egyik munkatársa egy vállalkozót igyekezett meggyőzni, osszon vissza a számára kijárt pályázati támogatásból.

Megállt az idő

A hetven éve, 1937-ben kezdődött Nagy Tisztogatásban résztvevő hóhérok, hamis vádlók zömét nem vonták felelősségre. Az összes felelősséget a belügyi szervek legfelső vezetésének nyakába varrták, a többiek büntetlenek maradtak. A vérpad, kínpad mesterei megbecsült veteránként vonultak nyugdíjba az MVD és a KGB soraiból. Még most sem mernek beszélni róluk, amikor többségük már meghalt. A mai Oroszország továbbra is hallgat a történelem sötét oldaláról. Szinte minden orosz városban megtalálható Lenin köztéri emlékműve, de nehezen találunk a politikai megtorlások áldozataira emlékeztető szobrot, táblát. Annak ellenére, hogy nincs olyan város vagy körzet, amelyet ne érintett volna a kommunista terror.

Hollywood népbetegsége

Bizonyított tény, hogy a sztárok korábban halnak, mint a közönséges földi halandók. Az alkoholnak, a drognak és az önpusztító életmódjuknak köszönhetően kevesen élik meg a békés öregkort.

Mit kerestek a Várban a papok?

Kedves Szerkesztőség!

KÁVÉSZÜNET

Célkeresztben az otthon szülés

Az Egészségügyi Minisztérium a közelmúltban megbízta a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégiumot, hogy dolgozza ki az otthon szülés szakmai feltételeit. Magyarországon eddig illegális tevékenységként, úgynevezett „szüléskísérő” szakemberek segítségével zajlott annak az évi 250-300 kismamának a szülése, akik saját felelősségükre az otthon szülés mellett döntöttek. A mostani szabályok kidolgozása nem jelenti azt, hogy az állam tömegeket szándékozna az otthon szülés felé terelni, inkább csak azoknak nyújt egy biztonságosabb keretet, akik ragaszkodnak az alternatív megoldáshoz.

Egy hóbortos milliomos

Feladták a három hete eltűnt Steve Fossett keresését a nevadai sivatagban. Az extrém sportokban nevet szerzett dollármilliomosnak egy rövidre tervezett repülőút során veszett nyoma. A világcsúcsok nem voltak biztonságban tőle égen-földön, no és persze vízen sem; kalandos útjait jórészt léghajó, vitorlás hajó, vitorlázórepülő vagy hőlégballon fedélzetén tette meg. Kétségkívül még Az életbiztosítók réme címet is begyűjthette volna az évek során – ha létezne ilyen.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!