hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2007. 11. 23. (XI/47) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Elfelejtett hősök

„Soha nem áldoztak még ilyen kevesen ilyen sokat, ilyen sok emberért” – mondta a Sivatagi Vihar egy veteránja az iraki háború kapcsán. A második világháborúban 12 millió amerikai harcolt egy 130 milliós nemzetért. Minden negyedik amerikai férfi megjárta a frontot – ahonnan hősként tértek haza egy olyan országba, amely kész volt minden lehetséges módon támogatni a veteránokat. Ötven évvel később alig másfél millióan harcolnak 300 millió emberért, egy népszerűtlen háborúban, ahonnan hazatérve egy újabb háborúban találják magukat, amit az amerikai kormányzattal szemben kell vívniuk azért, hogy legalább emberhez méltó körülmények között élhessenek, ha már az országért feláldozták az ifjúságukat.

Területeket, de miért?

Állítólag megszövegezték a közös izraeli–palesztin nyilatkozattervezetet a november 27-én a Maryland állambeli Annapolisban megrendezendő konferenciára – jelentette az izraeli hadsereg rádióadója, a Galei Cáhál. Az egyezség az izraeli főtárgyaló, Cippi Livni külügyminiszter és a palesztin küldöttség feje, Ahmed Korei között jött létre, bár néhány kisebb kérdésben még nincs megállapodás. A nyilatkozat tartalmáról nincs információ, annyi azonban bizonyos, hogy a nemzetközi konferenciára a napokban kimentek az amerikai meghívók.

Erdélyi egymegegy

A romániai magyar választási matematika egyik lehetséges képlete: 1+1=0. Vagyis a függetlenként induló Tőkés László ugyanúgy nem jut be az Európai Parlamentbe, mint az RMDSZ listavezetője, Frunda György. Papíron még bármi lehet: ha valamennyi magyar voksol, Tőkés és még két szövetségi jelölt is eljuthat Brüsszelbe, de arra, hogy a romániai magyarok egy emberként elmenjenek szavazni, sok éve nem volt példa. Most talán még kisebb lesz a szavazókedv, főképp azért, mert ez alkalommal egymás ellen induló magyarok közül kell választani.

Sokba került az eszkimómisszió

Rekordösszegű, 50 millió dolláros kártérítésben egyezett ki peren kívül a jezsuita rend 110 alaszkai eszkimóval, akiket még gyerekkorukban – 1961 és 1987 között – szexuálisan molesztáltak a rend „misszionáriusai”. A felperesek a kártérítés fejében elállnak a pereskedéstől. A jezsuiták szerint az ügylet bejelentése még elhamarkodott, mivel több tényezőt még pontosítaniuk kell a sértettekkel.

Belföld

Mosolydiplomácia

„A Fidesz kihasználja a lehetőséget, hogy a magyar kormányzat Putyin-barát politikája miatt most újra pozícionálhatja saját nemzetközi kapcsolatrendszerét és megítélését” – magyarázta lapunknak egy vezető fideszes politikus, miért sokasodtak meg az utóbbi időben az ellenzéki politikusok Amerika-barát és egyben Oroszország-kritikus megnyilvánulásai. A múlt héten Orbán Viktor az Egyesült Államokban járt, ahol Tom Lantossal, a képviselőház külügyi bizottságának magyar származású elnökével is tárgyalt.

Ki a hunyó a koalíció válságáért?

Évek óta lábra kapnak olyan hírek, hogy a liberálisok kilépnek a koalícióból, aztán mégsem. Mi az oka ennek a szappanoperaszerű „együttélésnek”?– Két különböző pártól van szó. Az SZDSZ-nek fontos, hogy a közösen elfogadott programmal és koalíciós szerződéssel összhangban folyjék a kormányzás. A ciklus elején abban állapodtunk meg, hogy a cél a gazdasági egyensúly megteremtése, a növekedés megalapozása, reformok elindítása és végigvitele. A feszültségek kiváltó oka konkrét tartalmi kérdésekhez való viszonyban keresendő. Az elmúlt másfél év a reformok szempontjából nem tekinthető kellően eredményesnek. Az SZDSZ ezért is kezdeményezte már tavasszal a koalíciós megállapodás kiegészítését, mert új lendületet akartunk adni a kormányzati cselekvésnek az egészségügyi reform kérdéskörén túl olyan területeken is, mint az adó- és járulékreform, az oktatási és a közlekedési reform. Az ősszel történtek viszont azt mutatják, hogy ebből nem sok mindent realizáltunk. Az akkor elfogadott megállapodás alapján már régen nem az egészségügyi reformhoz kapcsolódó alapvető szabályozási kérdésekről kéne vitatkoznunk, hanem felkészülni a törvény végrehajtására. Válságtünet, ahogy az MSZP-frakció megüzeni, hogy a megannyi kompromisszummal elfogadott közös kormány-előterjesztést nem tudja támogatni. Milyen akkor a kormányfő és a reformok támogatottsága az MSZP-ben?

Tarlós krumplilevese

A Fidesztől szokatlan módon a népszavazási kérdések népszerűsítésének felelőseként bemutatott Tarlós István fővárosi frakcióvezető kampánya nélkülözi a rideg profizmust, inkább a véletlenszerű elemek dominálnak benne. Becsületükre legyen azonban mondva, hogy a percenként változó programok kavalkádjában maximálisan figyelembe veszik a média képviselőinek aktuális igényeit. Így kerültek vissza játszi könnyedséggel a túlzsúfolt programba Hódmezővásárhelyen is – csupán a teleobjektívek kedvéért – a korábban már kiiktatott események.

A hét eseményei

64 százalékAz előző hónap tendenciáját követve soha nem látott magasságig emelkedett a Fidesz támogatottsága – derül ki a Medián novemberi felméréséből. A HVG megbízásából készült kutatás szerint az ellenzéki párt több mint kétszer annyi szavazatot kapna, mint az MSZP. A Fidesz a választani tudó biztos szavazók körében 64 százalékon áll, míg az MSZP csak a lakosság 26 százalékának a támogatottságát bírja. Az SZDSZ és az MDF 4-4 százalékos. Szocialisták a vizitdíj ellenElégedetlenek a szocialisták a több-pénztáras egészségbiztosítási rendszerrel, vagyis az egészségügyi reformmal, hiszen 123 módosító javaslatukkal szinte „szétbombázták” a liberálisok elképzelését. A szocialisták négy fő kérdésben változtatnának: az igazgatóság összetételét, az osztalék kifizetését, a Díjtétel és Fejkvóta Bizottság hatáskörét és a működési költséget a liberális vezetésű minisztérium javaslatától eltérően szabályoznák. A módosító javaslatok legtöbbje nem éppen a befektetőknek kedvez. Eközben a szocialista frakció egyik tagja, Tóth Károly javasolja a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlését, mondván: a biztosítási elven nyugvó rendszerben ezek „szükségtelenné válnak”.Kiderülnek a titkokJogerősen is pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellen, amely így nem titkolhatja tovább a közigazgatás működéséről készült bizalmas jelentéseit.

Hit és értékek

Izrael és az egyiptomi fogság

A Bibliában beszédes néven szerepel Egyiptom: Micrajim, azaz Nyomorgató. Másutt találóan „vaskohónak” is nevezi a Biblia a Nílus-parti országot, ahol a zsidó nép fogságának mintegy négyszáz éve alatt nem mindennapos megpróbáltatásokat állt ki. A Szentírás ugyanakkor alig néhány mondattal jellemzi csak ezt a hosszú és fontos időszakot, s egyelőre az Egyiptomban előkerült történeti források sem sokkal beszédesebbek.

HÁTTÉR

Mónika és a fantomfájdalom

Nem azt mondom, hogy e két fiatalember menjen innen, inkább azt, hogy nevelődjenek. Fiatalok még, tapasztalatlanok, s híján vannak a bölcsességnek. Jobb, ha olyan ember lesz miniszterelnökké, aki már végigment több szamárlétrán, aki megismerkedett sok reális élethelyzettel, akinek az életében volt igény arra, hogy szerény legyen, s hogy legyenek fölötte emberek. Aki fölött soha nem volt még senki, istennek hiszi magát.

Kíméletlen Barátok

Halálsáv – televíziós berkekben így nevezik a hétköznap este 21 óra környéki műsorsávot. Ebben az időben sugározza ugyanis az RTL Klub a Barátok közt című szappanoperát. A minden ötödik magyart a képernyő elé vonzó teleregény mellett az utóbbi években semmi nem tudott megélni, Berényiék mindenkit „kinyírtak”, legyen szó konkurens sorozatról, vetélkedőről vagy – mint legutóbb – bulvármagazinról. Az alkotók hitvallása szerint nem az értékközvetítés, hanem a puszta szórakoztatás a cél.

Olvad a Föld

„Olyan ijesztő, mint egy sci-fi film” – jellemezte Ban Ki-Moon ENSZ-főtitkár a szervezet Kormányközi Klímaváltozási Bizottságának (IPCC) legutóbbi jelentését. A dokumentum szerint a globális felmelegedés jelensége immár „egyértelmű”, a világra gyakorolt hatása pedig „kiszámíthatatlan és visszafordíthatatlan”.

Taláros kérdések

Elkészültek a bírói szervezet átvilágításának a dokumentumai. Van benne hideg is, meleg is, a konklúzió azonban mindenképpen változtatásokért kiállt. A kritikusok szerint erre a feudális előjogaikat féltő megyei bírósági vezetők miatt nincs nagy esély, a rendszer részeiként tevékenykedők pedig azért szkeptikusok, mert valamennyi lényeges kérdéshez kormánypárt és ellenzék közös döntése szükséges.

A sejkek játékai

Bár sem világpiaci összeomlás, sem globális terrorcselekmény vagy különlegesen nagy természeti katasztrófa nem történt az elmúlt időben, a kőolaj hordónkénti ára mégis a rekordérték körül mozog, idehaza a benzin literjéért pedig már háromszáz forintot kell fizetni.

Kiberterrorizmus

Papp Levente, Brüsszel

Áfa-bánya

Jelentősen módosul, a szakértők szerint öszszességében kedvezőbb feltételeket biztosít a parlament által megszavazott új áfatörvény.

Karácsonyi kalkuláció – kicsit másként

Legjobb befektetés a gyerek – még a legmegszállottabb pénzügyi szakember sem vitatkozik e jó öreg mondással. Befektetésekkel foglalkozó cikksorozatunkban mi sem kívánunk megfeledkezni róluk. Már csak azért sem, mert egy valamirevaló karácsonyi kalkulációnak – többek között – ők a főszereplői.

KÁVÉSZÜNET

Al Pacino titkai

Az Amerikai Filmintézet életműdíjjal jutalmazta Al Pacino amerikai filmszínészt, aki – mint októberben kiderült – sajnos mégsem szerepel a hazánkban készülő Diótörő című musicalben. A magányos farkas életet élő „Keresztapáról” a kritikusok, kollégák, rajongók szuperlatívuszokban beszélnek. Októberben megjelent Életem című interjúkötetét Lawrence Grobel amerikai újságíró huszonhét év randevúi során gyűjtötte egybe. Bár a színész nem éppen az a kitárulkozós fajta, a Marlon Brando-riportkönyv készítőjével mégis hajlandó volt találkozni.

Járványszerűen terjed a diabétesz

A szakemberek a diabétesz rohamos, járványszerű terjedését prognosztizálják a jövőben: míg az ezredforduló táján 171 millió cukorbeteget tartottak nyilván világszerte, addig mára már 246 millióan szenvednek ettől a kórtól. Sajnos a gyerekeket sem kíméli a diabétesz, évente mintegy 5 százalékkal növekszik a fiatal- vagy kiskorú betegek aránya. A szakembereket különösen meglepte, hogy a korábban csak az idősekre jellemző, 2-es típusú cukorbetegség is riasztó mértékben terjed a 18 éven aluliak között.

Futballhiszti

Olaszország labdarúgói skóciai győzelmükkel a franciáknak is kikaparták a gesztenyét: mindkét ország ott lehet a jövő évi Európa-bajnokságon. Ennek ellenére a két ország focistái továbbra is utálják egymást. Izrael a bepánikolt angol futballtársadalmat örvendeztette meg az oroszok legyőzésével. Finisben a selejtezők.

Arena: Fele zárva, Fele TESCO

Csütörtök este van. Ma nyílt az Arena Plaza. Odamegyünk megnézni, mit adnak. Sötét, pocsolyás az út a roppant betonkocka felé. Valahogy kevés itt a közvilágítás, igaz két metróállomás között nőtt ki a legújabb-legnagyobb pláza az Ügető helyén. A patinás elődre utalva a tribünszerű bejáratot meghagyták. Sötét van itt is, de átjutunk, s az udvaron máris ír zene sejlik egy sátorponyva alól. A résen látni, ahogy a színpadon zöld szoknyák libbennek, s a közönség fölött egy fémtálca egyensúlyoz. Mennénk be, de torpanunk máris a biztonsági őrök arcából olvasva: VIP-népnek vöröslik a lazachús a szendvicseken.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!