hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2008. 04. 18. (XII/16) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Demokrata hitpárbaj

Az idei amerikai elnökválasztási küzdelemben előtérbe kerültek a hittel és a vallási meggyőződésekkel kapcsolatos kérdések. Úgy tűnik, a demokraták tanultak abból, hogy az evangéliumi keresztények döntő szerepet játszottak Bush újra­vá­lasz­tásában. A demokrata jelöltek felismerték: nem hagyhatják figyelmen kívül a választók egynegyedét jelentő evan­géliumi keresztényeket, ezért minden fórumot kihasználnak arra, hogy a hitükről beszéljenek.

Putyin Sarkozy-stílusban válik

Vlagyimir Putyin válik, és egy 25 éves mo­dellt szeretne feleségül venni. Nem ő az egyetlen politikus, aki így döntött: Helmut Kohl egykori német kancellár egy nála 35 évvel fiatalabb hölgyet választott.

Határvita

Akármi is történik a nemzetközi politikai arénában, Orosz­ország számára a legfontosabb áprilisi téma Ukrajna és Grúzia NATO-csatlakozási kísérlete marad. Mára lenyugodtak a kedélyek Moszkvában, hiszen a bukaresti NATO-csúcsról nem küldtek csatlakozási meghívót a két volt szovjet tagköztársaságnak. Ez utóbbi tényt az orosz média a posztjáról távozó elnök, Vlagyimir Putyin személyes fényes győzelmeként aposztrofálja.

Berlusconi kisöpri a szemetet

Silvio Berlusconi fölényes győzelmet aratott az előre hozott olaszországi választások során. Vezetésével az olasz jobb­oldal 340 képviselőt küldhet a 617 tagú alsóházba. A római polgármester, Walter Veltroni vezette baloldal 239 képviselőt delegálhat. Silvio Berlusconi hétfő este jelentette be győzelmét, és rögtön „nehéz hónapokat” ígért a lakosság számára.

Lecsapott a kommandó

Kalózok támadtak meg egy francia luxusjachtot április 4-én Szomália partjainál. A támadók 32 embert ej­tettek túszul. Alig egy héttel a térségben nem rit­­ka támadást követően a francia hadsereg egy lát­ványos akcióval lecsa­pott a kalózokra. Közülük hatot Párizsba szállítottak, hogy ott feleljenek tetteikért.

Törvénytelen vizeken

A szomáliai partoknál kritikus a helyzet, mivel az ország 2004-ben létrehozott kormánya képtelen kézbe venni az irányítást. Ugyanakkor Szomália rendkívül hosszú – mintegy 3300 kilométeres – partszakasszal rendelkezik. Az IMB (Nemzetközi Tengerhajózási Hivatal) szakértői sze­rint ezt a partvidéket gyakorlatilag senki nem felügyeli. „A tengerészeti iparágat nagyon aggasztja a helyzet – nyilatkozta Cyrus Mody, az IMB egyik elemzője. – Azon a vidéken a törvényt senki nem veszi figyelembe. Ez nemcsak az afrikai kereskedelemnek árt, hanem még a humanitárius segélyek szállítását is gátolja, és a kontinens általános stabilitását is veszélyezteti.”

Drámai összecsapás készül

Ha Irán szert tesz atombombára, szövetségeseire bízná annak bevetését – állítja Porter Goss, a CIA volt vezetője. Goss az Izrael fennállásának hatvanadik évfordulójára rendezett, Epicentrum elnevezésű keresztény cionista konferencián adott interjút a rendezvény szervezőjének, Joel Rosenberg amerikai írónak. A volt CIA-főnök szerint a jövő a Közel-Keleten dől el, ahol a radikális iszlám újabb, átfogó támadásokat szervez a nyugati világ ellen.

Belföld

Szembenézés szükséges

„Ha kellő körültekintéssel jártunk volna el, akkor nem itt tartanánk” – nyilatkozta a Heteknek adott interjújában Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke, aki szerint az MSZP-ben félnek „kimondani, hogy problémák vannak, mindenki azt gondolja, hogy ha összebújunk, összezárunk, akkor nem lesz baj. Miközben egy robogó vonaton ülünk, ami száguld a szakadék felé.”

Szétesés vagy új többség

Egyre bizonytalanabb, hogy mi lesz a kimenetele a koalíciós válságnak. Az elmúlt hetekben mindenki forgatókönyveket gyártott, de az MSZP-re nézve az egyik legrosszabb fejlemény, hogy információink szerint egyre mélyebb a nézeteltérés Gyurcsány Ferenc és a többi szocialista vezető között. Bár a miniszterelnök távozására kevesen tennének, mert nem látszik senki sem, aki „király­csináló” tudna lenni az MSZP-ben.

A nagy tranzakció

A hét elejére ígért interjút a Heteknek Kiss Bálint, a MÁV Általános Biztosító Egyesület elnöke, ám az élet – pontosabban a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága – közbeszólt: sikkasztás és pénzmosás gyanújával előbb őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték az elnököt.

Hit és értékek

Nehéz útra indult a pápa

XVI. Benedek kedden megkezdett ötnapos, egyesült államokbeli látogatásán sűrű munkarendet tart: találkozik Bush elnökkel, és misét celebrál egyebek mellett a washingtoni baseball-arénában; majd New Yorkban felkeresi a Világkereskedelmi Központ helyét, beszédet mond az ENSZ közgyűlése előtt, és egy manhattani zsinagógába is ellátogat.

HÁTTÉR

Nyílt pogrom az utcán

Ezer-ezerötszáz szélsőjobbos, illetve kétezer ötszáz-háromezer antifasiszta tüntető nézett egymással farkasszemet a Hollán Ernő utcai jegyirodánál múlt héten pénteken. Ebben az üzletben vette sértésnek egy „nemzeti érzelmű” lány, hogy a – szerinte – cigány eladó nem ismeri a Hungarica együttest. Az egyik oldalon a magyar­gyűlölet elleni megmozdulásként, a másikon a nácizmus elleni protestálásként értelmezték az eseményeket.

Miért ússzák meg a felelősségre vonást?

Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere Minden szélsõséges megnyilvánulás tudatlanságból fakad. Az emberek, a fiatalabb nemzedék, de fõleg a középkorúak igazából nem tudják, hogy mi történt itt a második világháború alatt. Így pedig a szabadság könnyen átmegy szabadosságba. Nekem úgy tûnik, egyes emberek politikai megfontolásból, vagy éppen csak a balhét kedvelve vadítják, vezetik félre az embereket. Nem ismerem a készítõit, de szégyenteljes, hogy létezik például a kurucinfó nevû honlap. A politikusok részérõl valóban észlelhetõ egy õszinte elhatárolódás, elítélés, amit üdvözölendõnek tartok, de úgy látom, ez divattá is kezd válni, elsõsorban Franciaországból elterjedve. Nem akarom lekicsinyelni a szélsõjobboldalt, de szerintem kisebb veszélyt jelent, mint azt sokszor beállítják. Teljes mértékben megértem a félelmeket is, de én még mindig bízom a magyar nemzet józanságában, hogy nem fog felülni ilyen provokációknak. Kívánatos volna, hogy a tényeket, a valóságot ismerjék meg az emberek. Rendszeresen kellene foglalkozni a múlttal, akár az aktuális események fényében, és például filmvetítésekkel, vonzó, modern formában kellene a fiatalok szemét felnyitni arra, hogy mi is történt itt a magyarországi holokausztban.Krausz Tamás történész Én úgy látom, a hazánkra jellemzõ súlyos társadalmi és gazdasági problémák miatt elkerülhetetlen, hogy a rendszeren belül lázadó elemek jöjjenek létre. Nyilván ha õk lennének a vezérigazgatók, a tulajdonosok, akkor egybõl megszûnnének újnyilasnak, újnácinak lenni. Azt is mondhatjuk, hogy lázadnak, de nem is tudják, milyen irányba érdemes lázadni. Számomra érthetetlen, hogy a magyar katolikus egyházfõ miért nem áll ki, és mondja, hogy „uraim, állj, ne tovább”. Erre bizony szükség lenne, hiszen a magyar társadalomban és az egész kelet-európai régióban nagyon mély gyökere van az antiszemita elõítéleteknek. Az, hogy nem teszi meg, pont ezt bizonyítja. Az alapvetõ tragédia szerintem az, hogy az újnácik, újfasiszták lezüllesztik a magyar szellemi dialógust: kulturálisan, nyelvileg, kérdésfeltevés tekintetében, valamint problémamegoldásban is egyre lejjebb kerülünk. Nem a hatosztályos randalírozót illeti a felelõsség, hiszen õk csak az új rendszer áldozatai, hanem a mögöttük állókat, hiszen valakik mégis alájuk rakják a szószéket, valaki kifizeti a bakancsot meg az egyenruhát, amit felvesznek. Gyurcsány Ferenc részérõl nem tudom, hogy jó ötlet volt-e megjelenni, a többi politikus viszont nyugodtan elmehetett volna. A meg nem jelent politikusoknak is lehetõségük lett volna letenni a voksukat az antifasizmus mellett, amely egy kulturális modellként jelent volna meg a társadalom elõtt. Ettõl a politikai osztálytól azonban körülbelül ennyi várható. Ha az állam akarná, meg tudná ezeket a jelenségeket szüntetni, hiszen Angliában is sikerült megfékezni a focihuligánokat. Gerõ András történész Minden szabad országban megtörténhetnek ilyen szélsõséges megnyilvánulások, és pont ezek a szabadság vadhajtásai. Természetes, hogy politikusok is megjelentek az eseményen, hiszen ugyanolyan szabad emberek, mint bárki más. Bár elképzelhetõ, hogy PR-fogás volt a részükrõl, de minden bizonnyal egy egyértelmû véleménynyilvánítás is van mögötte. Ami a megoldást illeti, mivel a szabadság sem egyszeri, hanem folytonos állapot, így szerintem az sem elég, hogy pénteken az ellentüntetõk többen voltak. Folyamatos fellépésre van szükség, a használható eszközöknek pedig nagyon széles skálája van: lehet tüntetni, nyilatkozatokban elhatárolódni, vagy éppen személyes vitákat indítani. Ami a lényeg: folyamatosan ki kell fejezni az ezzel szembeni véleményünket, hiszen a diktátorok elnyomásának idejét leszámítva a történelemben is mindig volt helye a társadalmi aktivitásnak. Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Nekem úgy tûnik, visszatérõ bajkeverõkrõl van szó. Zavaros emberekrõl, kis, zajos mozgalmakról, amelyek nyilvánosságot kaptak. Mindig ugyanaz a gyökértelen, nagy erõhöz nem kötõdõ, nagyon zajos kisebbség. Valamiféle közös megállapodás kellene a mozgalmuk ellen való fellépésrõl. Én régen jártam futballmeccsekre, ma már nem járok, pont az ilyen deviáns viselkedésû emberek miatt. Ugyanez a helyzet a közéletben is. Európai mintát kellene figyelembe venni, és ahhoz hasonlóan eljárni az ilyen megnyilvánulások ellen.Debreczeni József közíró Az ilyen tüntetések hosszú folyamat eredményeként történhetnek meg. A jobboldalnak a szélsõjobbal való, hol nyíltabb, hol burkoltabb formában történõ érintkezésének terméke. A megjelenõ politikusok részérõl nem lehet szétválasztani, hogy saját népszerûségük növekedésére vagy véleménynyilvánítás miatt jelentek-e meg az antifasiszta oldalon, de ez a kettõ nincs is ellentétben egymással. Valószínûleg mindkét tényezõ szerepet játszott. Fontos, hogy minden hasonló alkalommal ugyanilyen antifasiszta, antináci megmozdulások is szervezõdjenek, de ezen kívül az államszervezetnek is lenne tennivalója: szerintem a provokáló személyekkel szemben – mint például a pénteki tüntetést szervezõ Tomcat vagy Budaházy György – határozottabb fellépés lenne szükséges. Nevetséges ugyanis, hogy milyen büntetéseket kapnak. Nem a törvényhozáson, a gyûlöletbeszéd-törvényen, hanem a végrehajtáson kellene javítani.Demeter Ervin, az Orbán-kormány volt titokminisztere Azt gondolom, hogy ez a jelenség súlyos rendészeti kérdéseket vet fel. Úgy tûnik, a rendõrség nem végzi megfelelõen a munkáját: az lenne a feladatuk, hogy elfogják azokat, akik Molotov-koktélokat dobálnak, képviselõket fenyegetnek, vagy a rendõrpalotára lövöldöznek. Ennek hiányában sokan azt hihetik, hogy bármit meg lehet tenni következmények nélkül. Gyurcsány Ferenc részérõl pedig elhibázott lépésnek tartom, hogy a tüntetõk élére állt. Neki ugyanis más eszközei is vannak az erõszak elleni fellépésre, sõt, éppenséggel õ a felelõs azért, hogy a rendõrség és a biztonsági szolgálatok eredményesek tudjanak lenni.Fónagy János, a Fidesz budapesti elnöke A Hollán Ernõ utca környékén születtem és nõttem fel, és bár nem szeretem az utcai megmozdulásokat, megértem a XIII. kerületi barátaimat, akik az ellentüntetést szervezték. Igenis tiltakozni kell az olyan szélsõséges megnyilvánulásokkal szemben, amelyek nemcsak a zsidók, hanem minden jóérzésû ember fülét bántják. Azt viszont zsidóként felháborítónak tartom, hogy Gyurcsány ebbõl a helyzetbõl is politikai tõkét akar kovácsolni. Neki az a dolga, hogy fenntartsa a rendet, és olyan országot építsen, amelyben nem kell az emberek egyharmadának nyomorban élnie. Annak, hogy a kormányellenes tüntetések antiszemitizmussal keverednek, éppen az az oka, hogy az elkeseredett lélekben könnyen táptalajra lelnek a veszedelmes és gonosz nézetek. Az úgynevezett idegenek mindig kéznél vannak, hogy bûnbakot lehessen belõlük kreálni.

Kína: évente ezer kivégzés

A tibeti szabadságtörekvések kapcsán világszerte lépten-nyomon üldözik az olimpiai lángot a jogvédők, és egyre töb­ben szólítanak fel a pekingi olimpia boj­kottjára. Az emberi jogok sérelméért azonban nem kell olyan messzire menni a kínai fővárostól. Kevesen tudják, de Kínában a mai napig százezrek vannak jogtalanul átnevelő munka­tábo­rokban, ahol a fogvatartottakat rend­szeresen kí­nozzák. Az Amnesty International sze­rint az olimpia lehetőséget adhat a változtatásra, Kína azonban nem ebbe az irányba tart.

Újnyilas toborzók

Egészséges Fejbőr, Romantikus Erőszak, Oi-kor, PFSZ. Szélsőjobboldali rendezvények elmaradhatatlan fellépői, akik számára az ideológia legalább annyira fontos, mint a zene.

Bordélytemplom Texasban

Továbbra sem tudni, mi lesz annak a 416 gyereknek a sorsa, akiket a hónap elején helyeztek védőőrizet alá a texasi hatóságok. A hat hónap és 17 év közötti gyerekeket, és az őket elkísérő 139 asszonyt azt követően szállították el a többnejűséget hirdető szakadár mormon szekta texasi rancháról, hogy szexuális visszaélés miatt segélykérés érkezett a gyermekvédelmi hatósághoz. A hatóságok szerint a vallási színezetű közösségben minden a szexről szólt: a férfiak tetszésük szerint válogathattak a gyereklányok között, míg a fiútestvéreiket kizárták a közösségből, hogy ne jelentsenek „konkurenciát” az idősebb szektatagoknak.

Prostituált modellek

Lányokat közvetített ki prostituáltnak külföldre egy magyar férfi, aki egy modellügynökséget működtetett Budapesten, de április eleje óta előzetes letartóztatásban van. Hogy nagyobb legyen a „merítés”, a cégvezető egy nemzetközi szépségverseny hazai jogtulajdonosa is volt. A szépségversenyek világa, a divat- és modellszakma ma gyakran összefolyik a pornóiparral és a prostitúcióval, miközben tömegével árasztják el a piacot a modellkedni vágyó tinédzserek, sokszor alig 12-13 évesek.

Elza néni és a náci tiszteletes

Álmomban sem gondoltam, hogy hatvan évvel Auschwitz után a fasizmus csírái újraélednek Magyarországon. Én már ez ellen nem sokat tehetek. Maguk még igen. Tessék a dolgokat néven nevezni. Aztán meg kinevetni.

Oroszország az élre tör

Az orosz gazdaság 8. helyre került a Világbank új, globális ranglistáján. Habár a most közölt felmérés 2005-ös adatokon alapul, ami kissé elavultnak tűnhet, tény viszont, hogy Oroszország ma az egyik legfőbb világgazdaság-formáló tényező Brazília, Kína és India mellett. A hitelválság kevéssé érintette, az élelmiszer­árakat befagyasztották, államadósságuk szinte nulla, a reálbérek évi 10 százalékkal nőnek, ami pedig a befektetéseket illeti: az utóbbi félévben sokak számára kedvenc célpontnak számít.

Fejlődési zsákutca

A márciusi népszavazás pozitív hozadéka lehet, amit a pártok gazdaságpolitikusai – meglepő módon egybehangzóan – fogalmaztak meg: az ország jövője, előrehaladása szempontjából konszenzus kell.

KÁVÉSZÜNET

Kinek üzlet a magyar futball?

A nyugati trendet követve egyre több hazai futballcsapat kerül nagyvállalkozók kezébe, épülnek az új stadionok és futballakadémiák, a biztos anyagi háttér pedig idővel eredményességgel párosul.

A jószívű rabló

A „Belmondo” magyarul „szép világot” jelent, és a név kötelez: a franciák hírességének vitalitása, életszeretete a magánéleti tragédiák ellenére máig töretlen, akárcsak a népszerűsége.

Kertterápia

Úgy érzi, hogy sok stressz érte? Netán depressziós, ideges, beteg? Nem kell rögtön orvoshoz menni, gyógyulást nyújthat akár egy kert is. Ez nem csupán a kertbarátok szlogenje, hanem napjaink tudományos vizsgálatainak eredménye is.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!