Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
Pünkösd alkalmából most teljes terjedelmében elérhetővé tettük korábbi lapszámunkban megjelent cikkünket.
A korszak legutolsó, Jézus eljövetelét közvetlenül megelőző egyháztörténeti periódusát a Jelenések könyve alapján "laodiceai kornak" nevezi számos teológus. Ennek az időszaknak egyik fő jellemzője, hogy a Szentlélek személye és tevékenysége minden addiginál erőteljesebben nyilvánul meg, ugyanakkor ez minden addiginál hevesebb vitákat vált ki Egyházon belül és kívül egyaránt.
Mindezek alapján sok teológus úgy véli, hogy a jelenlegi egyháztörténeti kor azonos lehet az apokalipszisbeli "laodiceai korral".
Tény, hogy korunkban a Szentlélek és tevékenysége az egyházban – de részben már a világiak között is – az emberek figyelmének középpontjába került, főként a működését kísérő külső megnyilvánulások miatt. Ezek közé tartozik a nyelvekenszólás (glosszolália: olyan nyelven történő beszéd, amit a beszélő soha nem tanult), az Újszövetségben felsorolt kilenc "karizma" (ajándék), valamint remegés, földreesés, természetfeletti örömmegnyilvánulások, nevetés, csodás gyógyulások is előfordulnak, melyek mára a pünkösdi-karizmatikus jellegű istentisztelet elfogadott részeivé váltak. Ezek a megnyilvánulások azonban a tradicionális, különösen a klasszikus protestáns kereszténység teológiája és vallásgyakorlata alapján egyelőre nehezen értelmezhetők.
