Kövér László szerint a nagy techcégeket kellene korlátozni, ha féltjük az európai demokráciát
Multilaterális keretek között
Kövér László szerint a nagy techcégeket kellene korlátozni, ha féltjük az európai demokráciát

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

2024. 04. 23.
Ha komolyan féltjük az európai demokráciát, akkor elsősorban a nagy technológiai cégek működésére kellene korlátozó szabályokat hozni multilaterális keretek között - jelentett ki a magyar Országgyűlés elnöke az MTI-nek értékelve az uniós tagországok parlamenti elnöki konferenciájának első napját a spanyolországi Palmában hétfőn.

"Ebben az összefüggésrendszerben, amit itt ma hallottunk, meg ami az európai diskurzust uralja, ebben csak az úgynevezett liberális demokráciákon kívüli, azaz az autoriter államok felől fenyegető veszélyre szoktak kitérni, miközben a liberális demokráciákon belül érzékelhető azoknak az informális magánhatalmaknak a nyomása és manipulatív ereje - utalnék itt csak Soros úrnak a hálózatára -, amelyek Magyarországon sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a demokrácia működésére" - fogalmazott Kövér László.

A konferencia első napján "A liberális demokráciák új kihívásaival szembesülő Európai Unió stratégiai autonómiája a közösségi média és a mesterséges intelligencia korszakában, kül- és védelempolitikai szemszögből: Oroszország Ukrajna elleni illegális inváziója és a közel-keleti konfliktus" témájában szólaltak fel a résztvevők.

A házelnök szerint kétségkívül létező veszély a demokráciák befolyásolása, a közvélemény manipulálása, de kifogásolta, hogy a felszólalók nagy többsége kizárólag Oroszország fenyegető szerepét emelte ki.

"Valószínűleg a kollégák egyike sem volt abban a helyzetben, mint a magyar kormánypárti politikusok, hogy különböző internetes platformok letiltsák a közösségi oldalukat, vagy korlátozzák a megszólalásuk lehetőségét" - jegyezte meg.

(MTI/Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!