hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Boldog a gyufa lángja - Szenes Hanna világító példája

A polgári Budapestről a vadregényes Erec Izraelbe, majd a jugoszláv partizánok táborán keresztül vissza szülő­városába, hogy az életet annak a helynek a közelében fejezze be, ahol született és gyermekként élt. Szenes Anikó alig 23 évet élt, mégis az emberiség legnagyobb tragédiájának, a soának, Anne Frank mellett talán a leg­ismertebb alakja. Naplójából sokat idéznek, versei és dalai ma Izraelben szinte népdalok. Ki volt ez az álmaihoz, eszméihez mindvégig állhatatosan ragaszkodó lány, aki feladta a viszonylagos biztonságot azért, hogy megpróbálja a remény lángját felvillantani elpusztításra szánt népe előtt? Talán, ahogyan legismertebb írása mondja: egy gyufa lángja, amely ugyan rövid ideig égett, de máig példát, bátorítást ad azoknak, akiknek vannak eszméik.

Amikor Szenes Anikó 1921. július 17-én megszületett Budapesten, Magyarország történelmének egyik legsötétebb és legreménytelenebb időszakát élte. Éppen csak kezdett kilábalni az első világháború poklából, amely hazánk számára a hadüzenettől a békekötésig közel hat évig tartott. Mindeközben a magyar társadalom átélte, hogy fiatal, egészséges és erős férfiak százezrei vesztették életüket a frontokon, vagy rokkantak meg egy életre. A városok és falvak utcáin nem lehetett nem találkozni hadirokkantakkal. Az ország lakossága átélte a történelmi Magyarország szétesését és a Tanácsköztársaság vörös-, illetve a Nemzeti Hadsereg fehérterrorját. A Horthy Miklós kormányzó által kinevezett küldöttség aláírta a békeszerződést Trianonban. 1920 őszén a Magyar Országgyűlés meghozta a nemzetiségeket sújtó oktatási törvényt, a numerus clausust. Közben a bel- és külpolitikai bizonytalanságot erősítette IV. Károly, a volt király két visszatérési kísérlete a trónra. Az újonnan létrejött nemzetállamok, Csehszlovákia, Románia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (a későbbi Jugoszlávia), az úgynevezett kisantant, politikai és katonai szövetséggel szigetelték el Magyarországot külpolitikailag.
Anikó azonban már a konszolidáció éveiben nőtt fel. Apja, Szenes Béla újság- és drámaíró polgári jólétet tudott teremteni családja számára egészen haláláig, ami Anikó hatéves korában következett be. Az anya, Salzberger Katalin nevelte Anikót és a testvérét, Györgyöt. Igyekezett biztosítani nekik a lehető legjobb oktatást. Így lánya a református Baár-Madas Gimnáziumba iratkozott be, amely felekezeti jellege ellenére fogadott katolikus, evangélikus és zsidó diákokat is, bár ezeknek dupla tandíjat kellett fizetniük az oktatásért. Miközben Anikó a gimnáziumban tanult (kitűnően), a magyar zsidók sorsát újabb fellegek árnyékolták be. A gazdasági válságot követően és a nácik németországi hatalomátvételének hatására Magyarországon még inkább jobbra tolódott a politika. Miután Darányi Ignác miniszterelnök kimondta, hogy Magyarországon van zsidókérdés, és ezt a kormány politikai eszközökkel fogja megoldani, a következő magyar kormányok alatt ez a program gyakorlati megvalósítást nyert. Mire Szenes Anikó kitűnő eredménnyel leérettségizett, a zsidótörvények már újra hat százalékra szűkítették a zsidók értelmiségi, kulturális és gazdasági területen való lehetőségeit. Anikó, aki gimnáziumi évei alatt közeledett a cionista mozgalomhoz, és csatlakozott a Makkabi ifjúsági mozgalomhoz, döntött: nem folytatja családja polgári életvitelét, hanem alijázik, azaz kivándorol Erec Izraelbe, a brit irányítás alatt álló Palesztin Mandátum területére. Ezt sikerült megtennie, pedig már érvényben volt a hírhedt Fehér Könyv, amelyben a brit hatóságok drasztikusan korlátozták a zsidó bevándorlást a Szentföldre. Korlátozták, annak ellenére, hogy a náci fenyegetés egyre erősebb volt, és egyre nagyobb mértékben alkalmazta a fizikai erőszakot.
Miután Anikó megérkezett a Szentföldre, egy lányok számára fenntartott mezőgazdasági intézetben tanult Nahalalon. A Jezréel völgyében található mosávban olyan dolgokat sajátított el és tanult meg, amelyekről a budai polgárlánynak addig nem sok fogalma volt. A növénytermesztés, az állattenyésztés, a tehenészeti ismeretek megértették vele, hogy milyen fontos elemei vannak egy új ország építésének. 1941-ben Anikó, immár Hannaként, csatlakozott a Szdot Jam kibuchoz, amelynek teljes jogú tagjává vált. A telep a Sáron síkságán, a tengerparton feküdt. Fő foglalkozásuk a halászat volt, amelyet természetesen a mezőgazdasági munkák is kiegészítettek. A kibuc az illegális bevándorlás segítésében is részt vett, a titokban partraszállók számára menedéket és új identitást nyújtott. Az ott lakók visszaemlékezései alapján Hanna népszerű személy volt, aki nem csupán a fizikai munkából vette ki a részét, hanem személyiségével is gazdagította a közösséget. Mindeközben csatlakozott a Haganához is, amely a zsidó telepesek önvédelmi szervezete volt. Ez illegálisan működött, és tagjainak katonai kiképzést biztosított, hogy a településeken élők képesek legyenek megvédeni magukat a zsidó bevándorlás ellen fegyverrel is küzdő arab lakossággal szemben. Naplójegyzeteiből és anyjának írt leveleiből kiderül, hogy a budai polgárlánynak nem volt könnyű megszokni a pionírok éle­tét, de minden sorából árad az a boldogság, hogy Erec Izraelben élhet. Rendkívül elégedettnek tűnt, egyedül a háború és a faji politika volt az, ami aggodalommal töltötte el a Budapesten élő rokonaival kapcsolatban.
1942-ben egyre több aggasztó hír érkezett a náci nép-­irtásokról a mandátumterületen élő zsidókhoz is. Számos zsidó fiatal (férfiak és nők egyaránt) jelentkezett a Brit Hadseregbe. A Jisuv (az Erecen letelepedett zsidóság) vezetése azt a politikát hirdette meg, hogy „úgy kell harcolni a nácik ellen, mintha nem lenne Fehér Könyv, és úgy kell küzdeni a brit hatóságokkal, mintha nem lenne háború”. A zsidó vezetés mindent megtett azért, hogy a mandátum területéről jelentkező fiatalokat harcoló egységekhez osszák be, illetve hogy a brit hadvezetést rábírják olyan különleges alakulatok létrehozására, amelyeket az ellenség által megszállt területeken vetnének be, kifejezetten a zsidókat mentő akciók kivitelezésére.
Hanna is eltökélte magában, hogy nem csupán izgulni fog az otthonmaradottakért, hanem cselekszik is értük. 1943 januárjának elején így ír a naplójában: „Hirtelen egy ötlet ragadott meg, hogy vissza kell térnem Magyarországra, és ott maradni ezekben az időkben. Rendelkezésére bocsátom az életemet és a lehetőségeimet az Alija Hanoár (Ifjúsági Bevándorlás) szervezetnek. Eldöntöttem: vállalom a kockázatot, és cselekszem.” Terve a következő volt: visszatér Magyarországra, és a zsidó fiatalok számára kivándorlási akciókat szervez. Jelentkezett a brit hadseregbe, és Egyiptomban ejtőernyős-kiképzést kapott. A brit Különleges Akciók Szervezete (SOE) keretében kapott kiképzés magába foglalta a hírszerzési és rádiósi ismereteket is. A kemény tréninget Hanna sikeresen vette, és főhadnagyi rangban sorolták a brit hadsereg kötelékébe.
Egyiptomból társaival együtt Bariba vitték, ahonnan elindult a bevetésre. 1944. március 13-án ugrottak ki a repülőből a délszláv partizánok által ellenőrzött területek fölött. A három magyar ajkú ejtőernyős: Szenes Hanna, Nussbacher Emil és Goldstein Ferenc szerencsésen földet értek. Mivel az érkezésüket követő héten a német hadsereg megszállta Magyarországot, nem indultak azonnal a magyar határ felé. Június elejéig várakoztak. Ez idő alatt zajlott le a magyar zsidóság megbélyegzése, kifosztása, gettóba zárása, és megindult a tömeges deportálás Auschwitz-Birkenau haláltáborba. Június 9-én, amikor Hanna polgári ruhában átlépte a határt, szinte azonnal elfogták. Nem kizárt az árulás lehetősége sem. Két társa még elmenekült, de néhány hetes bujkálást követően Budapesten feladták magukat a magyar hatóságoknak. Nussbacher túlélte a háborút, majd visszatért Izraelbe, és Joel Palgi néven élt. Goldsteint utoljára az oranienburgi koncentrációs táborban látták, nagy valószínűséggel áldozatul esett a holokausztnak.
Szenes Hannát először a szombathelyi börtönbe, majd a budapesti Hadik laktanyába, végül a Margit körúti fogházba szállították. Brutálisan megkínozták. A nyomozók alsóneműre vetkőztették, és órákon keresztül korbáccsal és bunkósbottal verték. Arra akarták rávenni, hogy árulja el a többi térségben tevékenykedő SOE-egység rádióhívójelét és a kódokat, amellyel a különleges egységek és a partizánok kommunikáltak. Tudni akarták, hogy hol vannak még ejtőernyősök. Annak érdekében, hogy szóra bírják, még édesanyját is elfogták, és Hannához hasonló módon megkínozták. A lány ekkor sem mondott semmit. Végül a hadbírósági per lefolytatásáig börtönben helyezték el. Egy tizenhat fős zárkába került, ahol nagyjából egy hónapot töltött el. Bemutatkozását követően a zárka lakóival összebarátkozott, zárkózottsága felengedett. Egyik fogolytársa így emlékszik vissza Hannára: „Ez a lány nem volt kimondott szépség. Kerek arcában két szép és okos szeme ragyogott. Görögös orra és kemény álla volt. Barna haját körbecsavarta görögösen. Kissé széles volt a csípője, és lábát az erős bakancs sem tette nőiessé – és mégis sugárzott. Oda kellett rá figyelni. Keveset beszélt, eleinte csak figyelt. Ha szólt, nagyon okosan és megfontoltan adta elő a mondanivalóját. Két nap alatt elfogadtatta magát mindenkivel. Beilleszkedett közénk, nem vonta ki magát a takarításból sem. Szívesen csinált mindenféle munkát. Az angolon kívül hat-hét nyelven beszélt, világirodalmi jártassága, olvasottsága lenyűgöző volt. Hanna esténként a verseit mondta, kívülről, szépen, értelmesen. Ekképpen tudtuk meg, hogy költő. Naplót is írt.”
Szenes Anikó ügyét dr. Simon Gyula hadbíró századosra bízták. A vád alapját a katonai szakértő véleménye alapján a kémkedés jelentette, amit a Hannánál talált rádióadóra alapoztak. Október 14-én találkozott védőjével, aki a vádirat ismeretében és a vádlottal való beszélgetés alapján legfeljebb pár éves börtönbüntetést helyezett kilátásba. Másnap azonban átvette a hatalmat a Szálasi Ferenc által vezetett Nyilaskeresztes Párt, és ez a tény alapvetően befolyásolta Szenes Anikó ügyének elbírálását.
A bírósági főtárgyalás 1944. október 28-án zajlott le. Az ítélet halálbüntetés lett. A bíróság ezt követően kegyelmi tanáccsá alakult át, de nem javasolt kegyelmet Hannának. Az ítéletet hivatalosan csupán nyolc nappal később hirdették ki, mivel a Honvéd Vezérkar Főnöke Külön Bíróságának élén változások történtek. Ezekben a napokban édesanyja szeretett volna találkozni Hannával, de a pert vezető hadbíró százados vidéki tartózkodása miatt nem kapott erre engedélyt. Végül november 7-én mégis elérte dr. Simon Gyulát, aki közölte vele, hogy az ügy már nem tartozik az ő hatáskörébe. Ez volt az a nap, amikor a halálos ítéletet végrehajtották Szenes Anikón. A végrehajtási záradékot többek között az a Feketehalmy-Czeydner Ferenc írta alá mint honvédelmi miniszterhelyettes, aki a több mint háromezer áldozatot követelő délvidéki mészárlást elrendelte 1942 januárjában.
Szenes Hanna az utolsó percig írta naplóját és verseit. Egyik utolsó bejegyzése: „Úgy szeretem a melegen sütő napfényt.” Szenes Hanna életének talán legfrappánsabb összefoglalása egyik verse, amelyet Izraelben, mint népdalt énekelnek ma is:
„Boldog a gyufa, amely elégve szítja a lángot
Boldog a láng, amely szíveknek mélyén lobog
Boldog a szív, amely becsülettel múlt ki a világból
Boldog a gyufa, amely elégve szítja a lángot.”

A testvérekhez

Ha mi hagytuk abba
Vegyétek ti nyakba
A nehéz, hatalmas
Jármot

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetéssel vagy belépéssel tudja elérni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!