Kereső toggle

A melegházasság puccsszerű bevezetéséről

Amerika színeváltozása

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Furcsa, szürreális nap volt június utolsó pénteke. Miközben a világ egyik részén a párizsi, tunéziai és kuvaiti iszlamista terrortámadás több tucatnyi áldozatát siratták, a normális világrend biztosításáért döntő felelősséggel tartozó Egyesült Államokban népünnepélybe torkollt a melegházasság legalizálásáról hozott aznapi washingtoni döntés. A haláltánc képzetét idézte e drámai ellentétpár. Ma még nem tudjuk felmérni a fekete péntek jelentőségét.

Először fordult elő az emberiség történetében, hogy a világ vezető hatalma a férfi és nő közötti házasság törvényes szintjére emelte, sőt a legmagasabb, alkotmányos jogi védelemben részesítette az azonos neműek párkapcsolatát, és még büszke is rá. A következőkben amellett érvelünk, hogy
– az erőtől duzzadó iszlamizmussal szemben élethalálharcot vívó Nyugat önpusztító stratégiát követ, amikor meg akar szabadulni zsidó-keresztény gyökereitől;
– a döntés meghozatalának módja súlyosan rongálja az amerikai demokrácia minőségét;
– a melegházasság követelését a múlt századbeli, faji megkülönböztetés ellen harcoló polgárjogi mozgalomhoz hasonlítani arcpirító hazugság;
– a melegházasság tartalmilag ellentétes a szabad világ jogrendszerét megalapozó természetjoggal;
– a keresztény felekezeteknek ideje szembenézniük azzal, hogy a meleglobbi sikere az elkényelmesedett „kulturális kereszténység” súlyos vereségét is jelenti.

A melegházasság amerikai engedélyezéséről, pontosabban az egynemű párok összeadásának kötelezővé tételéről szóló döntéssel – ami Európa jelenlegi erkölcsi és kulturális mélyrepülését tekintve alkalmas rá, hogy a teljes nyugati világot magával rántsa – Amerika a jelek szerint szembefordult azokkal a klasszikus, meghatározóan zsidó-keresztény erkölcsi értékekkel és a közösség iránti felelősséget szem elől nem tévesztő szabadságeszménnyel, amely őt naggyá és a szabadságszerető emberek előtt elismerésre méltóvá tette.

Ráadásul az Egyesült Államok épp a világuralmi programot hirdető iszlamizmus ellen kibontakozó élethalálharc közepette döntött úgy, hogy szakít az alapító atyák által az amerikai demokrácia alapjának tartott zsidó-keresztény örökséggel. Valós a veszély, hogy a „keresztény társadalom utáni” időkre berendezkedő Amerika és követői elveszítik erkölcsi és kulturális fölényüket a saját gyökereikhez nagyon is ragaszkodó iszlamistákkal szemben, akik már eddig is hatékonyan használták nyugatellenes propagandájukban a szabad világgal azonosított „erkölcstelenség” feltartóztatásának doktrínáját.

Demokrácia helyett bírói zsarnokság

A melegházasságot az alkotmánybíráskodási hatáskört is gyakorló amerikai Legfelsőbb Bíróság emelte az összes tagállamra kötelező törvényerőre a kormányzó elit mellszélességű támogatásával, amikor tizennégy azonos nemű pár kérelmére alkotmányellenesnek nyilvánította négy tagállamnak (Michigan, Kentucky, Ohio, Tennessee) a házasságot férfi és nő közötti szövetségként definiáló törvényi rendelkezéseit. A szoros, 5-4-es szavazataránnyal hozott döntés szerint a házasság két ellenkező nemű személy életközösségére „szűkítése” sérti a személyiség szabadságát és a jogegyenlőség követelményét, mert egyrészt „alaptalanul korlátozza” az érintettek szabadságát, önrendelkezési jogát, intimitását a partnerük személyének megválasztását illetően, másrészt az azonos nemű párokat akadályozza a házassághoz kötődő járulékos jogokhoz való hozzáférésben. Annak ellenére, hogy a bíróság jelenlegi összetétele a szenátusi jóváhagyással zajló elnöki kinevezéseket tekintve 5-4-es republikánus fölényt mutat (azaz a testület többsége még a Reagan- és Bush-éra öröksége), itt most az arány megfordult, mert a néhai Ronald Reagan elnök által kinevezett Anthony Kennedy bíró a Clinton- és Obama-adminisztráció idején beiktatott bírákkal szavazott.

A döntés súlyos és fontos kérdéseket vet föl a demokratikus intézményrendszer működésével kapcsolatban. Ezeket a kérdéseket a döntést ünneplők (Magyarországon is) elképesztő arroganciával söpörték le.

A rangidős – ugyancsak Reagan elnök nevezte ki – Antonin Scalia bíró ellenvéleményében drámaian ecseteli: ez a döntés magát az amerikai demokráciát fenyegeti, mert „elrabolja a néptől önmaga kormányzásához való jogát, ami mellett a Függetlenségi Nyilatkozat tett hitet… mert öt, nem a nép által választott főbíró jogot formált rá, hogy 320 millió amerikai fölött uralkodjon. Ez leplezetlen bírósági igénybejelentés a legfőbb törvényhozói hatalomra”. A bíróság kisebbségben maradt elnöke is hasonló keménységgel fogalmazott. Rámutatnak, hogy a bíróság a házasság intézményének definiálásával önkényesen elvonta a népképviseleti fórum, a törvényhozás jogkörét, semmibe vette a hatalommegosztás alkotmányban is rögzített klasszikus metodikáját. Eszerint ugyanis a jogalkotás nem a jog alkalmazására hivatott bíróságok, hanem a törvényhozó testület (képviselőház és szenátus) hatásköre. Mivel tehát az amerikai alkotmány nem szabályozza a házasság intézményének mibenlétét (mert az alapító atyák álmukban sem gondolták, hogy erről bármikor kétség merülhet fel), a definiálás a törvényhozás feladata lenne, ha már ez a kérdés előkerült. Ráadásul nem is a szövetségi, hanem tagállami szinten kellene elvégezni, mint ahogy ezt a megtámadott négy állam is tette. Az alkotmány szerint ugyanis minden kérdés, amit az alkotmány nem ruház az Egyesült Államokra, az magukra a tagállamokra, illetve a népre tartozik. A mostani döntés tehát többszörösen is beleütközik az Egyesült Államok alkotmányos rendjébe, puccsszerűnek minősül.

Alkotmányjogászok veretes értekezéseket írhatnak majd arról, hogy nemcsak a többség korlátlan uralma, hanem a fékevesztett főbírói ítélkezés is zsarnokságra vezethet. A politikai elemzők meg azon is elgondolkodhatnak, miként tudja a melegügyet programja homlokterébe emelő Obama elnök keresztülhajtani az akaratát az állami intézményrendszeren úgy, hogy megkerüli az erre hatáskörrel, viszont ellenzéki többséggel rendelkező törvényhozást.  

A melegházasságért folyó küzdelem nem polgárjogi harc, a melegházasság ellenzése nem homofóbia

A döntés érdemi része mellett azonban még ezek a demokratikus működésbe vágó súlyos problémák is eltörpülnek. Az ír népszavazás vagy más olyan, formailag demokratikus döntések, mint például korábban a spanyol vagy más parlamentekéi tanúsítják, hogy az egyneműek „házasságának” engedélyezésére ma már egyre inkább a többség is kapható. A hírek szerint az amerikai közvélemény állapota is ezt igazolja (bár a liberális bírói zsarnokságot az ellenkező eredmény sem hozza zavarba: az egyneműek „házasságát” elutasító 2008-as kaliforniai népszavazás eredményét már két éve felülbírálta a bíróság).

Kétségtelen, hogy döntő változás következett be a nyugati közvéleményben a melegházasság megítélését illetően az utóbbi néhány évben. A meleglobbi hosszú, szisztematikus kampánnyal sikeresen ültette el a közvéleményben azt a hamis képzetet, amely szerint a melegházasságért (és a vele járó családi, gyereknevelési, öröklési és anyagi jogosítványokért) való küzdelmük „diszkriminációellenes” küzdelem, sőt egyenesen ahhoz hasonló „polgárjogi harc”, mint amilyent Martin Luther King vezetésével egykor az amerikai feketék vívtak a faji megkülönböztetés ellen. Obama elnök, aki az atv.hu-n megjelent alapos összeállítás tanúsága szerint kétszer változtatta meg 180 fokkal az álláspontját melegházasság-ügyben (a kilencvenes évekbeli melegházasság-párti álláspontját „felfüggesztette” egészen első elnöki ciklusának végéig, majd újraválasztási kampányában elővette az ügyet), maga is többször használta ezt a hasonlatot.

Ez azonban arcpirító hazugság. A feketéket annak idején tényleg a mindennapi életvitelüket korlátozó kirekesztés sújtotta (szavazati jogukat korlátozták, elkülönítésre kötelezték őket középületekben, tömegközlekedésben, iskolákban, stb.). A faji egyenjogúságért folytatott küzdelem tehát a történelem legtisztább, valódi emberjogi sérelmek ellen indított és a természetjoggal teljes mértékben összhangban álló polgárjogi harcai közé tartozik.

A melegeknek azonban a világ országainak túlnyomó részében – elsősorban ideértve Európát és Amerikát – semmiféle ilyen hátrányt nem kell elszenvedniük, egyenjogú tagjai a társadalomnak. A melegházasságot ellenzőket automatikusan a „homofób” és „kirekesztő” kategóriába besuvasztó liberálisok rágalmaival ellentétben a konzervatív keresztény álláspont szerint ez így van jól. Senkit nem érhet bántódás szexuális orientációja miatt. A helyzet az, hogy a szabad világban a melegek ma nincsenek kitéve hátrányos megkülönböztetésnek a hatóságok részéről, érvényesülésüket, együttélésüket nem gátolják az állami törvények, az ezért folytatott „harc” tehát álküzdelem. A melegekkel szembeni atrocitások elkövetőit pedig a hatóságok – ismét csak helyesen – üldözik.

Házasság és természetjog

A szabad társadalmakban a melegeket érő egyetlen „hátrányt”, a gyermekáldás potenciálját hordozó házasság és gyümölcseinek hiányát viszont nem társadalmi kirekesztés, hanem maga a természet rendje okozza. Amióta világ a világ, a szaporodáshoz két ellenkező nemű egyed szükséges, nemcsak emberi vonatkozásban, hanem az állat- és növényvilágban is. Utódokat azonos neműek kapcsolatából lehetetlen létrehozni. A béranyaság, illetve más, mesterséges szaporítási technikák terjedő igénybevétele nem cáfolja a fenti állítást, hiszen épp azt bizonyítja, hogy ellenkező nemű személy bevonása nélkül nincs gyermekáldás. Meleg embertársaink is hálásak lehetnek szüleiknek, hogy azok nem az ő felfogásukat követték, mert akkor ők most nem lennének.

A házasság sajátosságát (amitől az, ami) az adja, hogy ez a forma az egymással életközösségre lépő férfi és nő nemi különbözőségéből adódóan tipikusan közös gyermekek születését és családban való felnevelését célozza, erre alkalmas. Az állam éppen arra tekintettel részesíti alkotmányos védelemben és ruházza föl speciális jogosítványokkal a házasság intézményét, hogy ezzel elősegítse a közös gyermekekkel is rendelkező család alapítását, eltartását. A többletjogok alapját tehát nem maga az amerikai bíróság által most abszolutizált intim partnerkapcsolat, hanem annak a gyermekáldásra vezető potenciálja, a „szaporodás és sokasodás” lehetősége képezi mind társadalmi, közhasznúsági szempontból, mind pedig az élet átörökítésére, utódok nemzésére/szülésére irányuló természetjogból következően.

Az államnak – mint a társadalom, a nemzet megőrzésére hivatott szervezetnek – joga és kötelezettsége kiemelt védelemben részesíteni és előmozdítani a társadalom, a nemzet fennmaradásához létfontosságú érdekeket. A gyermekvállalás ide tartozik még akkor is, ha a nyugati társadalmak jelentős része erről hajlamos megfeledkezni. Amennyire nem diszkriminatív az, hogy a közhasznú feladatokat ellátó civil szervezeteket az állam többletjogokkal ruházza fel azokhoz képest, amelyek ilyen célokat nem kívánnak vállalni, annyira nem diszkriminatív az, hogy a házasságot mint a társadalom alapját képező család pillérét kiemelt védelemben részesíti és többletjogokkal honorálja az azonos neműek társas kapcsolatához képest, hiszen az utóbbi forma nem hordozza az utódok nemzésének és felnevelésének potenciálját. Természetes adottságai miatt a kétféle társas kapcsolat nem azonos kategória. Ahogy a labdarúgás és a pingpong sem azonos kategória. Noha mindkettő sport, és mindkettőt emberek játsszák, mégsem diszkrimináció, ha mások a játékszabályaik, az asztaliteniszezők nem indulhatnak labdarúgó-bajnokságon. Eltérő kategóriáknál nem a különbségtétel a visszás, hanem éppen az, ha azonos szabályokat alkalmaznak rájuk. Ebből következően a melegmozgalom valójában nem diszkriminációellenes küzdelmet folytat, hanem a házassági többletjogokat követeli az erre szolgáló természeti adottságok, felelősségvállalás és megalapozottság nélkül. Az azonos neműek „házasságának” követelése nem emberjogi, pláne nem polgári jogi mozgalom, sőt ez joggal való visszaélés, az eredeti ember- és polgárjogi eszmeiség lejáratása.

A jogrendszer és az örök rend

Az amerikai döntést különösen súlyossá teszi (azon túl, hogy a világ vezető hatalmáról van szó), hogy nem egy kormányzat vagy parlament hozta – melyek hajlamosak rá, hogy a jogot önös akaratérvényesítési eszközzé züllesszék –, hanem egy hivatásos jogi fórum, a világ talán legtekintélyesebb bírósága. Törvények tekintélyén őrködni hivatott jogászok, akiknek nemcsak az elvont, tételes jogi normák mibenlétével illik tisztában lenniük, hanem a jog és igazságosság (mint objektív mérce) elválaszthatatlan viszonyával, a jog ebből eredő társadalmi funkciójával is.

Ha a jog fundamentumait elszakítjuk attól az örök rendtől, ami a létező dolgok természetéből is megismerhető, és pusztán a logikai rend, a belső koherencia válik jogi rendező elvvé, akkor akár a legvadabb dolgok is jogi normává válhatnak.

Ha a házasság lényegét az intim „társas kapcsolathoz” való jogra és az ez alapján történő partnerválasztásra szűkítjük a kapcsolatban részt vevők nemétől függetlenül azzal az indoklással, hogy „a szeretet nem ismer határokat”, akkor – ahogy a döntés ellenzői az elmúlt időszakban már rámutattak – holnap akár a melegházasságnál sokkal régebbi múltra visszavezethető poligámia is engedélyezhető (akár a ma házasságtörésnek számító kapcsolatok, „szerelmi háromszögek” „házassággá” való átminősítése is), mert nem marad alap a házasságban részt vevők számának korlátozására. Sőt, akár a pedofília is legalizálható, mert milyen alapon korlátozzuk a házasságban részt vevők életkorát?

Ám a kérdés még ennél is messzebb vezet: ha az emberi szabadság fokát pusztán az egyéni önrendelkezés mértéke adja, függetlenül attól, hogy ez milyen hatást gyakorol a többi emberből álló és a minden ember életteréül szolgáló társadalomra, gyermekeinkre, a következő generációkra, akkor már csak egy lépés választ el a barbarizmustól. A gyermekek jogai meg végképp elsikkadnak ebben a forgatagban, pedig leginkább ők a veszélyeztetettek. Pontosabban az egészséges testi és lelki fejlődéshez való joguk van veszélyben, amit az biztosít, ha tényleges apából és tényleges anyából álló családban nőnek fel.

A „kulturális kereszténység” veresége

A hagyományos értékeket képviselő, gyermekeik és nemzetük jövőjéért felelősséget érző embereknek, különösen a keresztényeknek ideje felébredniük. A meleglobbi sikeres előretörése ítélet a fogyasztói, a csak önmaga jólétére koncentráló, illetve a társadalomba belesimuló, megalkuvó, „kulturális kereszténység” fölött is. Figyelmeztető jel!

A keresztényeknek véget kell vetniük a befelé fordulásnak, az önfeladó konfliktuskerülésnek. Meg kell erősítenünk a hitünket és identitásunkat, és bátran ki kell állnunk értékeink mellett. Az ízét vesztett só semmire sem jó, csak arra, hogy „kidobják és eltapossák az emberek!” Ne legyen kétségünk, az amerikai döntés felhajtóerejét meglovagolva a nemzetközi meleglobbi még nagyobb intenzitással igyekszik majd a neki eddig ellenálló országokat ostromolni. Mi még állunk, van mit védelmeznünk! A magyar Alaptörvény – ismert hibái ellenére – a házasságot férfi és nő között létrejött életközösségként rögzíti, és hitet tesz a házasság és a család mint „a nemzet fennmaradásának alapja” védelme mellett. Óvjon a Teremtő attól, hogy bármikor is alkotmányozó többséghez jussanak azok, akik érzéketlenek ezekre a fennmaradást szolgáló értékekre!

A szerző ügyvéd, az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottságának egykori (1990-1998) alelnöke.

Olvasson tovább: