Kereső toggle

Ostobaság a tudomány bojkottja

– állítja Daniel Hershkowitz rabbi, a haifai Bar-Ilan Egyetem elnöke

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Budapesten tartott előadást egy innovációs konferencián a világhírű haifai Bar-Ilan Egyetem elnöke, Daniel Hershkowitz. A matematikus-professzorral életének fordulatai mellett az oktatás szabadságáról és az egyetemi autonómia korlátairól is beszélgettünk, no meg arról, milyen területen számíthatunk áttörésekre a közeljövőben, és segítheti-e a tudomány a Biblia jobb megértését. Nagyinterjú.

Hat éve, amikor legutóbb beszélgettünk, oktatási és informatikai miniszter volt. A kormányfő azóta sem változott Izraelben, Ön azonban kiszállt a politikából. Miért?

– Az életnek különböző szakaszai vannak, amikor különböző dolgokkal foglalkozunk. Négy évet töltöttem a politikában, és büszke vagyok arra, hogy részt vehettem az izraeli űrprogram fejlesztésében, aminek én voltam a felelőse. De négy év után úgy éreztem, hogy a politikának vannak olyan aspektusai, amiket nem igazán szeretek. A legtöbb politikus számára a legfontosabb az, hogy újraválasszák. Én, mint tudós, nem tudok ezzel a gondolkodásmóddal azonosulni. Ezért döntöttem úgy, hogy kiszállok, és a négyéves mandátumom lejárta után felkértek, hogy vállaljam el a haifai Bar-Ilan Egyetem vezetését.

Mégsem fordított teljesen hátat a politikának, az elmúlt napokban például elkísérte Benjamin Netanjahu miniszterelnököt Kínába. Mit tapasztalt Pekingben? Kínáról köztudott, hogy az ENSZ-ben következetesen Izrael ellen szavaz. Milyen közös platformot tudnak találni?

– Persze, nem fordítottam hátat, és továbbra is nagyon jó kapcsolatban állok Netanjahu miniszterelnökkel és más politikai vezetőkkel, akik gyakran meghívnak, hogy konzultáljunk különböző kérdésekről. Ami Kínát illeti, nagyon érdekes világgal találkoztam, ami az érdekek világa. Gyakran nem tükrözi a kínai vezetők gondolkodását az, ahogyan például az ENSZ-ben szavaznak, mert azt geopolitikai számítgatások vezérlik. Valójában nagyon érdekli őket Izrael, és ennek oka az, hogy kezd lejárni a kőolaj korszaka. A világ előbb-utóbb megszabadul az olajfüggőségből. Emellett Izrael nyilvánvalóan tudományos nagyhatalom, és ezzel a kínaiak pontosan tisztában vannak. Ezért tud a nyolcmillió lakosú Izrael partnere lenni a világ legnépesebb országának. És a tudományon túli területeken is van érdeklődés. A Nankingi Egyetem – ez az öt legjobb kínai egyetem egyike, egy olyan városban, ahol többen élnek, mint egész Izraelben – együttműködési szerződést kezdeményezett a haifai egyetemmel, hogy hebraisztika képzést indíthassanak, és egy csoport kínai diák kezdi meg nálunk ősszel a képzést. Egy évet Kínában tanulnak intenzíven héberül, ezután három évet már ezen a nyelven tanulnak Izraelben.

Itt Magyarországon is nagy az érdeklődés a haifai egyetem iránt, és a konferencia mellett Önt a kormány ki is tüntette. Az ünnepség után azt mondta, hogy élete egyik legmeghatóbb pillanata volt ez. Miért?

– Nos, gondoljon csak bele: mindkét szülőm magyar holokauszt-túlélő volt. Apám egy kis erdélyi faluban, Nagy-ilondán nőtt fel, anyukám pedig itt, Budapesten, a Kazinczy utcában, nem messze a zsinagógától. 1944-ben koncentrációs táborba kerültek: apám Auschwitzba került, ahol különválasztották az édesanyjától és testvéreitől, akiket azonnal a gázkamrába küldtek. Ő maga 17 éves volt, és ezért munkára küldték, így maradhatott életben. Édesanyám Bergen-Belsenben volt. Miután a táborokat felszabadították, az akkori Palesztinába utaztak, és soha nem jöttek vissza Magyarországra. Soha nem akartak visszajönni arra a helyre, ahol kitagadták őket.

Hallotta a szüleit magyarul beszélni?

– Igen, persze főleg héberül beszéltek, de a nyelv nem volt számukra probléma. Ahhoz viszont nekem is ötven év kellett, hogy visszajöjjek Magyarországra, megmutatni a gyerekeimnek és unokáimnak a családunk gyökereit. És most pedig, 73 évvel a tragédia után itt állok a magyar parlamentben, az izraeli állam hivatalos képviselőjeként, a világ egyik legjobb egyetemének az elnökeként, hogy átvegyem a Köztársasági Érdemérmet a magyar kormánytól. Hogy ne lettem volna meghatódva?

Ugyanakkor sokan – például európai politikusok és az amerikai sajtó egy része is – azzal vádolják a magyar kormányt, hogy szimpa-tizál a történelmi múlt sötét korszakaival, sőt vannak, akik egyenesen neofasiszta rezsimnek tartják, és időnként a magyar népet is azzal gyanúsítják, hogy nem szabadult meg a vállalhatatlan eszméktől. Hogyan látja Ön ezt?

– Nem avatkoztam be ezekbe a vitákba, de a személyes tapasztalatom a jelenlegi helyzetről nagyon kedvező. Tisztában vagyok azzal, hogy létezik egy antiszemita párt, a Jobbik, de én nem tapasztaltam semmilyen problémát Magyarországon. 

Ön egy nagy tekintélyű egyetem vezetője. Az elmúlt években az Izrael elleni BDS-kampány keretében tudományos intézményekkel szemben is bojkottot hirdettek. Tapasztalja ennek a hatását például külföldi egyetemek részéről?

– Természetesen hallom az ilyen hangokat. De ezeknek a hangoknak nagyon marginális hatásuk van csupán. Legfeljebb arról beszélhetünk, hogy amikor egy programhoz nemzetközi szaktekintélyeket kérünk fel, száz emberből egy visszautasítja a meghívást, de akkor meghívunk valaki mást. Itt a konferencián is beszéltem arról, hogy elsősorban maguknak okoznak kárt, akik ilyen bojkottokat hirdetnek. A tudomány fejlődése, különösen az innováció ugyanis a másokkal való együttműködésre épül. Szükségünk van másokra ahhoz, hogy el tudjunk kezdeni a saját bevett sémáinktól eltérően – ahogy az angol mondja: „out of the box” – gondolkozni. Ha valaki bojkottál, azt mondja, hogy nem akarja meghallgatni a gondolatainkat, de ezzel ő jár rosszabbul. A tudománnyal kapcsolatos bojkott ezért a lehető legostobább dolog.

A bojkottálók többnyire arra hivatkoznak, hogy Izrael megszálló hatalom, és elnyomja a palesztinokat. Milyen esélye van például az önök egyetemén egy arab diáknak?

– Nagyon sokan vannak, a hallgatók mintegy 20 százaléka izraeli arab diák, még a hebraisztika szakon is tanulnak jó néhányan. Azt tapasztaljuk, hogy arab családok – muszlimok és keresztények egyaránt – szívesen küldik hozzánk tanulni a gyermekeiket, mert tetszik nekik, hogy intézményünkben olyan egyetemi légkör van, amely a női hallgatókat tisztelettel veszi körül. Arra gondolok, hogy számos olyan egyetem van, ahol a nőket szexuális tárgyként tekintik. Másrészt nagyon büszke vagyok a szülővárosomra, Haifára, hogy itt régi hagyománya van az együttélésnek. Vannak persze, akik megpróbálnak visszaélni vele, de mi ragaszkodunk ehhez.

Budapesten is volt rá példa, de más városok egyetemein is előfordul, hogy az intézmények kiállnak olyan programok és kutatások mellett, amelyek az Izraellel szembeni bojkottot támogatják, sőt a zsidó állam elpusztítását is kívánatos célnak tartó előadásoknak is helyet adnak. Ilyenkor megszokott, hogy amikor a médiában bírálják ezt a magatartást, az egyetem a tanszabadságra hivatkozva visszautasítja ezt. Hol húzódnak az akadémiai autonómia határai?

– Számos országban az egyetemi autonómia szinte korlátlan. De hadd utaljak arra, ami Nagy-Britanniában történt, ahol a szakszervezetek voltak az első kezdeményezői az akadémiai bojkottnak. A tudósok túlnyomó többsége azonban nem értett ezzel egyet, mert számukra a tudomány olyan közös nyelv, ami hídként működik a nemzetek között. Nem voltak hajlandók feladni ezt az alapelvet a politikai BDS-kampány kedvéért, és ezért inkább azok szigetelődtek el a tudományos közéletben, akik mégis a bojkottot választották. Kezdték a tudósok visszamondani a meghívásokat olyan intézmények felé, akik nem voltak hajlandók együttműködni izraeli akadémikusokkal. A bojkottal csak veszíteni lehet: amelyik intézmény ezt az utat választja, előbb-utóbb lemarad a nemzetközi versenyben.

Az imént utalt arra, hogy a kőolajfüggőség hamarosan véget érhet. Ez nyilván hatással lesz majd az egész térségre. Milyen változásokra számít?

– Egyértelműen csökkenni fog a kőolajtermelő országok hatalma, beleértve az arab országokat és Iránt. Ez sokkal egészségesebb környezetet teremthet a Közel-Keleten.

Budapesti előadásában sokat beszélt az innovációról. Ma azonban sokan felvetik azt, hogy az innováció jelentős részben öncélúvá vált, és nem annyira a valós életszükségletekre keres megoldást, hanem a high-tech ipar profitmaximalizálását szolgálja. Például ezért jön ki évente minden nagy márka új okostelefonnal. Ön hogy látja, jó irányba halad az innováció?

– A válaszom az, hogy igen. Úgy vélem, hogy amire igazán szükségünk van, azt fel is fogjuk fedezni. Ha erősebb valamire az igény, akkor jobb eséllyel találjuk meg a megoldást is. De van, amire nem elég erős az ösztönzés. Nézze meg például az iPhone-t. Ez életmentő készülék is. Sok példa van erre, hogy valaki bajba kerül, ahol nincs, aki segítsen, de egyetlen hívással be lehet mérni a telefonját. Emberek életét mentette meg, hogy amikor öngyilkosságra készültek, időben sikerült megtalálni őket. Persze egy telefon nem tudja meggyógyítani a rákbetegséget, de azt gondolom, arra is meglesz végül a válasz.

Az innovációhoz ma hatalmas tőkére van szükség. Milyen lehetősége marad bárkinek is a „rendszeren kívül” arra, hogy eljusson egy nagy felfedezésre?

– Az új technológia új tudományra épül. Az új tudomány pedig az emberek tudását jelenti. Az emberi tudás nélkül nem lehet új dolgokra eljutni. Erre a mesterséges intelligencia sem képes. Viszont ma is sok példa van arra, hogy nem minden új felfedezés a hatalmas összegű befektetések eredménye.

Melyek ma a tudomány legdina-mikusabban fejlődő területei? Hol számíthatunk igazán nagy áttörésekre?

– Nehéz erre választ adnom, mert minden folyamatosan változik. A tudomány egyre inkább multidiszciplináris jellegűvé kezd válni. Erre példa a nanotechnológia vagy az agykutatás. A matematikai analízis új, gyakorlati felhasználása az „adatbányászat”. De az is lehet, hogy a közeljövő legdinamikusabb trendje valami olyan lesz, amit most még nem is látunk. Ez a szép a tudományban, hogy az innovációk időnként nem várt irányból érkeznek.

Említette a mesterséges intelligenciát. Kell valóban félnünk ettől?

– Az új technológiától soha nem kell félnünk. Az életben mindent lehet jó, és lehet gonosz célra is használni. Maradjunk az iPhone példájánál: fejbe is verhetek vele valakit. Vagy az autók. Elképzelhetetlen a mai világ járművek nélkül. De látjuk, hogy autókkal embe-reket is lehet gyilkolni. Tiltsuk be ezért az autókat? Szerintem nem, de igyekezzünk olyan környezetet teremteni, ami kizárja a veszélyt.

Ön nemcsak tudós, hanem rabbi is. Hogyan látja a tudomány és a Tóra viszonyát? Világi tudósok általában úgy tartják, hogy a tudásunk nö-velésének egyetlen korlátja mi magunk vagyunk: mennyit és milyen gyorsan tud feldolgozni az elménk. Valóban csak idő kérdése, és minden megismerhető?

– A kérdés fontos filozófiai problémát rejt. A tudásunk ugyanis – bármilyen nagy legyen is – mindig véges. A megismerésre váró ismeretlen pedig végtelen. Bármennyit ismerünk is meg, az csak egy nagyon kis töredéke a valóságnak. Még csak a közelébe sem fogunk kerülni a teljes megismerésnek, de ettől még a tudásunkat folyamatosan bővíteni kell.

Olvastam egy érdekes tanul-mányát, amelyben matematikusként igyekezett kikalkulálni azt, hányan lehettek azok, akik Egyiptomból az exodus idején kivonultak. A Biblia ugyanis csak a felnőtt férfiak számát adja meg. Úgy gondolja, hogy a tudomány segítségünkre lehet abban, hogy jobban megértsük az Írásokat?

– Nagyon is.

Hogyan?

– Hiszem, hogy Isten teremtette a világot és a természet törvényeit. Ha tehát jobban megértem a természeti törvényeket, jobban fogom érteni a teremtést is. A két dolog, a hit és a tudomány tehát összefügg egymással, és segíti egymás megértését.

Sokan állítják, hogy a Biblia rejtett szekvenciákat, betűk rendszeres ismétlődéseit tartalmazza, amelyekből megfejthetők a „Biblia kódjai”. Matematikusként lát erre bármi alapot?

– Szerintem nincs ilyen. Nagyon fontos tanulmányozni a Bibliát, de nem ezért.

Névjegy

Daniel Hershkowritz matematikus, a haifai Bar-Ilan Egyetem elnöke, volt izraeli tudományügyi és fejlesztési miniszter. 1953-ban született Haifán. Szülei magyar holokauszt-túlélők. Tudományos fokozatait matematikából szerezte a haifai egyetemen, ahol 1985 óta oktat. Több mint 80 matematikai értekezés szerzője, számos rangos nemzetközi tudományos testület tagja. Rendszeres előadó a világ különböző pontjain tartott matematikai konferenciákon. Felesége, Shimona egy gyógypedagógiai középiskola vezetője, öt gyermekük és nyolc unokájuk van. Daniel Hershkowitz őrnagyi rendfokozatban szolgált az izraeli hadseregben.

Olvasson tovább: