Kereső toggle

Orosz köd

Mit üzent Putyin az utódjelölteknek?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Oroszországban megkezdődött a parlamenti választási kampány. December 2-án
döntenek a választók arról, hogy a következő négy évben kik képviseljék őket az
alsóházban, az állami dumában. Pontosabban: egyéni jelöltekre az állampolgárok
már nem, csupán pártlistára szavazhatnak. Mivel pedig az igazi hatalom
alapvetően az elnöké, az orosz és a nemzetközi közvéleményt elsősorban az
izgatja, kit választanak jövő márciusban államfővé Oroszországban. Az egyik
jelölt a most kormányfővé kinevezett Viktor Zubkov (képünkön).



Viktor Zubkov

Általános vélemény szerint három pártnak van biztos és egynek nagyon jó
esélye arra, hogy képviselve legyen az új összetételű dumában. Az Egységes
Oroszország az első számú kormánypárt, amely egyértelműen élvezi Putyin elnök
bizalmát. De tulajdonképpen az abból kivált, radikális, időnként magát
ellenzékinek feltüntetni próbáló Igazságos Oroszország is – a helyi terminológia
szerint – a hatalom pártja, amelyet főként azért hoztak létre, hogy a
kommunistáktól és más nacionalista-birodalompárti irányzatoktól híveket,
szavazatokat vonjon el. Bizonyosan az új dumában is ott lesz az egyetlen
tényleges ellenzéki (bár néha így is a hatalom pártjaival szavazó) Zjuganov-féle
kommunista párt. Végül átlépheti még a bejutáshoz szükséges 7 százalékos
küszöböt a Zsirinovszkij-féle úgynevezett Liberális Demokrata Párt is, amely –
vezetőjének nagyhangú, populista szózatai ellenére is – döntő kérdésekben szinte
mindig az Egységes Oroszországgal együtt szavaz. A valóban liberális és
demokrata ellenzék (a Jobboldali Erők Szövetsége, a Jabloko, a Másik
Oroszország) azonban mélységesen megosztott, és meglepetést okozna, ha sikerülne
feltornáznia magát a 7 százalék fölé.

A Kreml – ugyancsak az új orosz terminológia szerint – „politechnológusai”
állítólag már azt is beosztották, hogy melyik választókerületben melyik párt
hány százalékot kaphat. Ebből azonban még nem következik az, hogy ezt „kék
cédulák” alkalmazásával vagy másfajta durva választási csalással akarják elérni,
bár ilyen-olyan szabálytalanságoktól aligha lesz mentes a voksolás. Mégis: az
életszínvonal jelentős emelkedése az elmúlt években, Oroszországnak a
világpolitika színpadára való, a hazafias érzületet legyezgető visszatérése és a
csecsen háború csaknem teljes lezárása nagymértékben hozzájárult Putyin elnök
népszerűségének jelentős növekedéséhez. Ehhez még hozzá kell számítani a hatalom
támogatásának évszázados orosz hagyományait, a befolyásos ortodox egyháznak a
jelenlegi (vagy ha úgy tetszik: a mindenkori) kormányzat iránti aktív
lojalitását és nem utolsósorban a média döntő részének állami kézben való
összpontosítását. Így aztán nyilvánvalóvá válik, hogy a parlamenti választásokon
akár még részleteiben is olyan eredmény születhet, amilyet csak a Kreml
megkíván.

Találgatni tehát inkább csupán azt érdemes, hogy ki vezeti harcba a „hatalom
élcsapatát”, az Egységes Oroszország Pártját. A politikai megfigyelők ugyanis –
legalábbis a múlt hét közepéig – arra számítottak, hogy akit ez a párt a
közeljövőben sorra kerülő kongresszusán a vezérévé választ, az lesz a hatalomból
jövőre távozó Vlagyimir Putyin utóda az elnöki székben. A Fradkov-kormány
lemondása és Viktor Zubkov miniszterelnökké választása óta azonban ez már
korántsem olyan biztos. Putyin ugyanis úgy megkeverte a kártyákat, hogy rajta
kívül valószínűleg senki sem tudja, hogy kinek milyen lapot oszt a közeljövőben.

Ami biztos: az orosz alkotmány értelmében egymás után csak kétszer választhatnak
valakit elnökké, tehát jövő májusban Putyin búcsút mond a Kremlben berendezett
négyszögletű irodájának. Amit viszont csaknem ugyanilyen biztosra vesznek, az
az, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics 2012-ben – amikor az alaptörvény ezt ismét
lehetővé teszi – ereje teljében, még mindig csak hatvanévesen vissza akar térni
a hatalomba. Formailag is. Tudniillik Oroszországban azt is szinte axiómaként
kezelik, hogy Putyin a következő négy évben is meg akar maradni Oroszország erős
emberének. Ha más nem, hát az is ezt a feltevést támasztja alá, hogy az elnök
most, fél évvel mandátumának lejárta előtt sem tűnik béna kacsának, hanem a kül-,
a bel- és a gazdaságpolitikában egyaránt olyan, valóban jelentős
kezdeményezésekkel áll elő, amelyeknek folytatásához értelemszerűen őrá van
(lenne) szükség.

A hatalom jelentősebb állami pozíció nélküli tényleges gyakorlására számos példa
akad. Például a második világháború kitöréséig Sztálinnak nem volt állami
funkciója. Vagy: Teng Hsziao-ping is csupán a kommunista párt katonai bizottsága
elnöki posztját tartotta meg magának, miközben Kína vitathatatlanul első számú
vezetője maradt. Ennek a tervnek a kivitelezéséhez azonban elnökként olyan
lojális politikusra van szüksége, aki 2008 és 2012 között nem nő a fejére, és
aki 2012-ben készségesen lemond az újraindulásról.

Korábban a politológusok leginkább azt feltételezték, hogy a jövő évi
elnökválasztás előtt Putyin a két jelenlegi miniszterelnök-helyettes egyike –
vagy a „szilovik” (a katonák bizalmát is élvező volt hírszerző) Szergej Ivanov,
vagy a másik befolyásos csoport, a szentpéterváriak prominens képviselője, az
üzleti körök emberének ismert Dimitrij Medvegyev – mellett teszi le a garast. Az
tudniillik végképp axióma, hogy biztosan a Putyin által támogatott jelöltet
választják meg Oroszország következő elnökévé. Feltéve, ha lesz ilyen. Mert még
az sincs kizárva, hogy senkit sem fog nyíltan támogatni, és a továbbiakban is
hagyja, hogy a vetekedő politikusok egymással legyenek elfoglalva.

Az államfő mindenesetre eddig hallgatott arról, hogy ki lehet az a szerencsés
politikus, akit utódjának tekint. A múlt hét végén aztán titokzatosan úgy
nyilatkozott, hogy öt vagy még több ember esélyes erre, ám közülük csak a
frissen megválasztott kormányfőt, régi jó emberét, Viktor Zubkovot nevezte meg.
Mind Ivanov, mind Medvegyev azonban – bár jelenleg mindketten Putyin lojális,
elkötelezett hívei – ha megválasztják őket, „kinőhetik magukat”, és ki tudja,
három-négy év múlva is hagyják-e, hogy mostani mentoruk dirigálja őket, aztán
meg visszavegye tőlük az elnöki széket? Zubkov azonban inkább technokrata, mint
politikus, és már csak koránál fogva is (2012-ben hetvenéves lesz) kevésbé
valószínű, hogy tényleges vezéri ambíciókat dédelgetne.

Az eddig Oroszország nyolcvan legbefolyásosabb politikusa közé sem számító
Viktor Zubkov tehát – a dolgok jelenlegi állása szerint – a jövő márciusi
elnökválasztás előtt az egyik, ha ugyan nem fő esélyese az elnöki szék
elnyerését jelentő putyini támogatásnak. De sok más variáns is lehetséges. Még
az is elképzelhető, hogy Zubkov helyzetbe hozásával Putyin csak a nyulat akarta
kiugrasztani a bokorból: megpiszkálni, állásfoglalásra késztetni a többi (ön)jelöltet,
új funkciójában tesztelni az eddig főként csak a pénzmosás elleni küzdelem
bajnokaként ismert mostani kormányfőt. A következő hetekben, hónapokban még
sokféle meglepetésre lehet számítani. Akár még arra is, hogy az Egységes
Oroszország Pártja elnökévé a párt kongresszusa nem az eddig csaknem egyedüli
esélyesként számon tartott Szergej Ivanovot, hanem Vlagyimir Putyint választja
meg. Aki aztán ebből a pozícióból irányíthatja majd a hatalomba való formai
visszatéréséig a „bábelnököt”, illetve magát Oroszországot.

A mostani kampány lefutása, a decemberi dumaválasztások után mindenesetre
felszáll a köd. Vagy talán még akkor sem.

Olvasson tovább: