Kereső toggle

Az elfedezés napja - Jom kipur jelentősége

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A jom kipur, azaz engesztelés napja, a legfontosabb mózesi ünnep, Izrael megtérésének és bűnbocsánatának napja idén szeptember 29-én, e hét péntekén napnyugtakor (18.09) kezdődik, és szombaton 19.11 perckor végződik. A hívő zsidóság huszonöt órás teljes böjttel (semmilyen ételt és még vizet sem vesz magához, akinek egészségi állapota ezt megengedi) és rengeteg bűnvalló és bűnbánati imával tartja meg ezt az ünnepet. A keresztények számára ez az ünnep nem kötelező, de a benne lévő jelképes tanítás megértése igen, hiszen a Tóra, a mózesi Törvény minden parancsa – a csak zsidók számára előírtak is – tartalmaz mélységes útmutatásokat és belátásokat az egész emberiség számára, mivel Jézus szavai szerint a Törvény egyetlen betűje vagy írásjele sem veszti érvényét, ameddig fennáll az ég és a föld, vagyis ez az Univerzum.

Az engesztelés napjának e jelképekből kiolvasható egyetemes tanítása kettős: egyrészt rámutat a megtérésnek és a bűnbocsánat megszerzésének módjára minden ember számára; másrészt a hét (plusz egy) ünnepből álló, éves mózesi ünnepkör tartalmazza Isten üdvtervének menetrendjét is.

Az engesztelés héber szava, a kipur szó szerint elfedést, elfedezést jelent. A gyökéül szolgáló káfár igét használja Isten már Noénak adott utasításában is, miszerint építsen egy ládát – az eredetiben nem bárka szerepel, hanem egyszerűen láda, ezért helytelen egy hajótestet képzelnünk el, valójában ez egy téglatest alakú láda volt – góferfából, és ezt vonja be, fedje be (káfár) gyantával (kóferrel, azaz „bevonóval”, „befedővel”, néha szuroknak is fordítják, de valószínűleg inkább gyantát jelent) kívül-belül. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a gófer nevű fafajtát (ciprusfa) az Énekek éneke kófernek írja, vagyis a gófer elnevezés szintén a káfár igéből származik, azaz „bevonatos”, „befedett” (tudniillik gyantás) fát jelent, akkor az isteni instrukció egyetlen mondatában az engesztelést is jelentő héber szó háromszor szerepel, és így is fordítható: „Csinálj magadnak ládát ’befedő’ fából […] és fedd be kívül-belül ’befedőanyaggal’…” (1Móz 6:14); vagy – mivel ugyanez a szó héberül az engesztelés is – akár így is: „Csinálj magadnak egy ládát engesztelésfából, és engeszteld kívül-belül engeszteléssel…”

A vízözön emberiséget egyetemlegesen sújtó isteni ítéletének egyetlen lehetséges túlélési módja volt tehát az engesztelés, vagyis az elfedés háromszoros alkalmazása egy hatalmas ládán. Ez a láda eszünkbe juttat nyomban egy másik fontos ládát is, a mózesi Szent Sátor szellemi centrumában álló frigyládát, amelynek belsejében elrejtve az Isten ujjával írt Tízparancsolat kőtáblái rejtőztek (senki számára nem láthatóan), fedele fölött pedig maga az isteni Jelenlét (S’chíná) nyugodott. E színarany fedél neve héberül kaporet, ami megint csak a már említett káfár gyökből származik, és egy lefordíthatatlan szójátékot tartalmaz: egyszerre jelent egyszerűen fedelet, de ugyanakkor engesztelést, elfedezést is.  Ezért fordítják általában két szóval, megpróbálva visszaadni a héberben egy szóba sűrített tartalmat: „engesztelés/elfedezés fedele”. Erre a fedélre hintett hétszer az Izrael összes bűnéért bemutatott áldozati kecskebak véréből a főpap az engesztelés/elfedezés napján, amely az egyetlen olyan nap volt, amikor ember léphetett a Szentek Szentjébe a főpap személyében. Az „elfedező fedélen” ezáltal az évszázadok alatt egy újabb bevonat képződött a bűnbocsánatot hozó alvadt vérből, mivel azt soha nem tisztították le. Így e fedél is háromszorosan elfedte az isteni Jelenlét elől az alatta lévő kőtáblákat. Ha a Mindenható letekinthetne a Törvényre anélkül, hogy e véren keresztül kellene látnia azt, már nem létezne sem Izrael, sem az emberiség, mivel a Törvényt valamennyien megszegtük, s ezért az ítélet haladéktalanul lesújtana mindannyiunkra.

Az elfedezés jelentőségét Salamon mondja ki a Példabeszédekben, amikor így szól: „Elfedezi a vétket, aki keresi a szeretetet; aki pedig ismételten előhoz egy dolgot, elszakasztja egymástól a jó barátságosokat is.” (Péld 17:9) Hasonlóképpen fogalmaz Jézus testvére, Jakab is levelének utolsó mondatában: „Tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól, és sok bűnt elfedez” (Jak 5:20); valamint Péter főapostol: „Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez” (1Pt 4:8); és a nem zsidó keresztények főapostola, Pál is: „A szeretet […] mindent elfedez” (1Kor 13:7).

Ide kattintva egy 3 perc alatt kitölthető online kérdőívvel Ön is részt vehet a Hetek megújulásában!

E négy bibliai tanúságtétel minden kétséget kizáróan megerősíti azt a minden ember lelkiismeretébe is beírt igazságot, hogy a szeretet a szeretett személy bűneinek elfedezésére törekszik. Plasztikusan bizonyítja ennek egyetemességét például az a tény is, hogy még a nem bibliai, de emberséges jogrendekben is mindenütt – így a római jogban, a rabbinikus jogban, az ezeken alapuló nyugati jogalkotásban és a ma is hatályos magyar jogrendben egyaránt – felmentik a kötelező tanúvallomás-tétel alól a vádlott szüleit, testvéreit, gyermekeit, házastársát, vagyis a szeretteit még a legsúlyosabb bűncselekmények esetében is (a rabbinikus jogrend bibliai alapon a legjobb barátra is kiterjeszti ezt a mentességet). Ezzel azt az egyetemes emberi lelkiismeretben meglévő törvényt ismeri el a jog, hogy nagyobb bűn lenne a szeretet parancsa ellen az embernek kiadnia közvetlen hozzátartozóit, mint elfednie az egyébként tényleges bűnöst az állami igazságszolgáltatás elől. (Ezért említi Jézus az antikrisztusi világ embertelenségének, szeretet nélküliségének egyik fő jellemzőjeként, hogy a szülők és gyermekek is ki fogják adni egymást akár halálos ítéletre is.) József, Jézus nevelőapja is, amikor még nem tudta, hogy jegyese, Mária a Szentlélektől esett teherbe, ezen elv alapján döntött úgy, igaz ember (a görögben: igazságos ember) lévén, hogy titokban bocsátja el őt, és nem szolgáltatja ki az emberek megvetésének vagy ítéletének.

Az árulók, a kémek, a besúgók, a titkosszolgálatok alkalmazottai természetesen nem rajonganak a lelkiismeret e parancsáért.

Az Újszövetség szerint Isten maga a szeretet, az Ő lényege a szeretet. Ezért miközben a világmindenség törvényes rendjének – mely maga is a szeretet megőrzésének érdekében jött létre – is felelős fenntartója és egyben a legfőbb Bíró, mégis gondoskodott a bűnök elfedezésének, azaz az engesztelésnek a rendjéről, kikötve ugyanakkor, hogy ez kizárólag vér által lehetséges, hiszen minden bűn halált injekcióz közös életünkbe, amit csak az élet visszapótlásával lehet meg nem történtté tenni. Ezért egyedül Istennek van joga a bűnöket megbocsátani (Zsolt 130:3–4), mivel egyedül Ő rendelkezik azzal a képességgel, hogy teremtő ereje révén új életet tud adni oda, ahol mi bűneinkkel halált hoztunk létre a létezésben. Az élet egyetemes szimbóluma pedig a vér: „Mert a testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez engesztelést.” (3Móz 17:11)

Azonban a földön élő valamennyi állat összes vére sem lenne elegendő ahhoz, hogy akár csak egyetlen emberi bűnt is semlegesítsen, ezért az ószövetségi állatáldozatok bűnt eltörlő ereje csak jelképként utalt valami ennél sokkal nagyobb szellemi valóságra, mint ahogy az egész mózesi istentiszteleti szolgálat a szellemi valóságok szimbolikus bemutatása volt, a láthatatlan láthatóvá tétele. Ez pedig a Zsidókhoz írt levél szerint csak egy ártatlan, bűntelen ember élete és vére lehetett, Jézusé, a Megváltóé, aki tudatosan áldozta föl saját életét az egész emberiség bűneiért, szeretetből, maga vállalva mindannyiunk minden büntetését Isten színe és a Sátán (jelentése: vádló, ügyész, felperes, feljelentő, peres ellenfél) előtt egyaránt.

Ám az emberiség nagy része az elmúlt kétezer évben maga sem fogadta el maga helyett ezt az áldozatot. Ennek megdöbbentő okát maga Jézus tárta fel előre: „Mert Isten úgy fejezte ki szeretetét a világ iránt, hogy egyetlen Fiát adta oda, hogy senki, aki bízik benne, ne vesszen el, hanem örök élete legyen. Hiszen Isten nem azért küldte el Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy a világ megmeneküljön általa. Aki bízik benne, azt nem ítélik el; de aki nem bízik benne, azt már el is ítélték, mert nem bízik Isten egyetlen Fiának nevében. Az ítélet pedig az, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Hiszen mindenki gyűlöli a világosságot, aki rosszat tesz; és nem megy ki a világosságra, nehogy tettei kiderüljenek. De aki az igazságot cselekszi, kimegy a világosságra, hogy látsszon, amit tesz, mert Istenben tevékenykedik.” (Jn 3:16–21, SZPA-fordítás)

Az emberiség nagy része tehát Isten kegyelmét, az elfedezést arra fordítja, hogy továbbra is nyugodtan cselekedhesse a bűnt. A Mindenható előre látva ezt, előre kinyilatkoztatta, hogy megvárja, amíg Jézus Krisztus üzenete – hiteles módon és formában! – eljut a Föld minden nemzetéhez, de azután, hogy a népek vezető elitjei – miután azt megértették – nyíltan és nyilvánosan elutasítják Jézus Krisztus engesztelő áldozatát, erőszakos úton is visszaveszi a hatalmat a Föld felett éppúgy, ahogy ezt a vízözön idején tette, romba döntve a gonosz világrendszerét. Istent tökéletes igazságosságában és jogszerűségében az a tény hatalmazza fel erre az apokaliptikus beavatkozásra, hogy az emberiség e döntésével nemcsak Isten Törvényét, de elfedező szeretetét is visszautasítja, azaz megtagadja még a szeretet törvényét is, és ezzel felszámolja önmagában a lelkiismeretet, vagyis az emberi lényeget, és embertelenné válik (nem ember többé). Isten szeretete pedig az emberre irányul, nem pedig erre a kialakulóban lévő új, sátáni fajra. Azon egyének védelmében, akik emberek akarnak maradni az embertelenségben, Isten a visszatérő Messiás, Jézus által megsemmisítő ítélettel sújtja az embertelen „übermensch”-et és annak teljes rendszerét. Ezzel egyszersmind helyreállítja Izrael kiválasztott népként való státuszát is a nemzetek között, és az új világkorszakban egy boldog, vidám, szeretetteljes, igazságos, békés, áldott és termékeny időszakban pihenteti meg a túlélőket, azaz az (igazi) embereket a bűn hatezer éves rabszolgasága után.

Sok keresztény tisztában van azzal, hogy a mózesi ünnepkör egyúttal Isten e megváltási üdvtervének programját is kinyilatkoztatja jelképeken keresztül. Szembetűnő, hogy a megváltás minden olyan lépése, ami a Messiás első eljöveteléhez kötődött, a neki megfelelő mózesi ünnep napjaiban ment végbe. Jézus a (peszahi) húsvéti bárány levágásának napján, niszán 14-én halt meg az emberiség bűneiért, és az első zsenge bemutatásának napján támadt fel. A kovásztalan kenyerek ünnepe idején jelent meg tanítványainak, majd mennybemenetele után a pünkösd napján küldte el a Szent Szellemet az egyházra. Így a négy tavaszi ünnep beteljesedett. Ez után a nyári aratás kezdődik, amely alatt nincs ünnep: ez a világevangelizáció jelképe, amelynek során Isten elfedezésének örömhíre eljut a föld minden nemzetéhez. A mózesi év hetedik – azaz szombati – hónapjának első napján, újholdkor (ez idén szeptember 22-ére esett), az aratás befejezésekor kezdődnek az őszi ünnepek, amelyek a Messiás második eljövetelének lépéseit jelképezik. Az újholdi kürtzengés a végidők első momentumát, az egyház elragadtatását szimbolizálta, a tíz nappal utána következő engesztelés napja pedig az úgynevezett nagy nyomorúságot, vagyis azt a három és fél évet, amikor Isten megengedi az Antikrisztus embertelen rendszerének, hogy világméretűvé teljesedjen ki. Ez az időszak Izrael számára a holokauszt borzalmait messze meghaladó üldöztetést fog jelenteni, mivel az Antikrisztus ahhoz, hogy az általa meghirdetett „evolúciós ugrással” meghaladhassák az emberi létezést, és „emberfeletti emberré” (übermensch), azaz lelkiismeret és szeretet nélküli fajjá léphessenek „előre”, szükségesnek tartja kiirtani mind a Bibliát az emberiség tudatából, mind pedig annak két hordozóját, a zsidóságot és az egyházat. E nyomorúságot fejezi ki, hogy Izraelnek meg kell sanyargatnia magát teljes böjttel az engesztelés napján. De egyszersmind ez az a nap, és ez lesz az az időszak, amikor a Mindenható, elfedezve népe hűséges maradékának minden bűnét, megmenti őket a megsemmisüléstől, elküldve a Messiást, Jézust (Jehósuát), hogy helyettük az embertelenné váló embereket semmisítse meg. Hogy valóban valamelyik év őszi ünnepeinek napján kezdődik-e el mindez, még nem tudhatjuk teljesen biztosan. De hogy közel van, a küszöbön áll, azt láthatjuk, ha csak nyitott szemmel szétnézünk kicsit magunk körül a világban.

A jom kipur utáni negyedik nap estéjén pedig, teliholdkor (idén jövő héten, október 4-én este), amikor az éjszaka a legfényesebb, elkezdődik Izrael legnagyobb örömünnepe, az egyhetes szukot (sátrak ünnepe), amely az eljövendő messiási világbirodalom szimbóluma, ahol igazi emberek fognak élni végre boldogan, olyanok, akiknek megmaradt a lelkiismeretük, amelybe Isten örök Törvénye van beírva. Ezért ápoljuk, erősítsük a lelkiismeretünket együtt Izraellel most szombaton is, hogy emberek tudjunk maradni továbbra is.

Olvasson tovább: