Kereső toggle

Nevével ellentétben nem a fényt hozza

Luca-napi rejtelmek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ma már a legtöbb óvodában, iskolában hagyománnyá, szinte kötelező ünneppé vált december 13-án a "lucázás". Az ártatlannak feltüntetett hagyományőrző ünnep mögött egyszerre vannak jelen a katolikus Szent Lucia tiszteletéhez fűződő hagyományok és a pogány vallási kultuszok mágikus szokásai. 

A Luca név a latin Lux (fény) szóból származik. Az ünnep védőszentje a katolikus Szent Lucia, aki a Kr. u. 3-4. században élt Szicília szigetén, Siracusában. A legendák szerint fiatalon felvette a keresztény vallást. Szüzességet fogadott, s egyes legendaváltozatok szerint önmaga tépte ki a szemét, melyet kérője szépnek talált. Elhagyott vőlegénye nem tudott belenyugodni a történtekbe, s ezért feljelentette a lányt keresztény hite miatt Pascasius fejedelemnél. A fejedelem mindent megkísérelt, hogy Luciát bordélyházba vitesse, ami nem sikerült. Lucia mártírhalála horrorisztikus: a fejedelem parancsot adott, hogy olajjal és szurokkal öntsék le, és égessék el. Ám Lucián a tűz sem fogott. Végül rabtartói elvágták a torkát.
A keresztény vallásban tisztelt Szent Lucia mellett az ősi magyar hitvilágban élt egy ártó, rontó boszorkány, az úgynevezett Luca asszony is. (Emiatt korábban ritkán adták e nevet a lánygyermekeknek, mióta azonban ez az archaikus hagyomány háttérbe szorult, nálunk is gyakoribbak lettek a Lucák). 
A Gergely-féle naptárreform 1582-ben történt bevezetése előtt december 13-án volt a leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal. Ez magyarázza, hogy nemcsak Szent Luciára emlékeztek ilyenkor, hanem ez volt az ármánykodó szellemek, boszorkányok megjelenésének időpontja is. Időjárás-, termés-, szerelem- és haláljósló, valamint szépség-, illetve egészségvarázsló szokások fűződnek e naphoz. Míg Szent Lucia tisztelete Itáliában volt a legerősebb, a pogány Lucát a magyarokon kívül horvátok, szlovének, szlovákok, osztrákok részesítették tiszteletben.
A Luca-naphoz számos magyar népszokás kapcsolódik. Ekkor kezdtek hozzá a férfiak a lucaszék elkészítéséhez, amelynek a tizenhárom nap múlva beköszöntő karácsonyra kellett elkészülnie. Készítője a szék minden egyes darabját kilencféle fából faragta ki, szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből formált csillag alakúra. Ezt az ötszögalakot, amelyet állítólag már a kelták varázsló-papjai, a druidák is ismertek, boszorkányszögnek hívták. Karácsonykor a szék készítője elment az éjféli misére, ráült a lucaszékre, és meglátta a boszorkányokat – de utána menekülnie kellett, mert ha felismerik őt a boszorkányok, széttépik. Ezért mákot kellett szétszórnia, hogy ne érjék őt utol.
Szintén magyar néphagyomány a Luca-napi pogácsasütés: ennek főleg eladósorban lévő lányok körében volt divatja, és a párvarázslást szolgálta: gyakran fiúneveket sütöttek bele a pogácsákba. December 13-án kis csoportok kántáló versekkel járták a házakat Lucának öltözve, fehér lepelben, félelmetes külsővel, maszkokkal, a szelleműzés céljából. A verseknek a következő évre vonatkozó időjósló, termésjósló, szerelmi és haláljósló szerepe volt. Ahol a lucázók nem kaptak számukra elégséges ajándékot, átkot szórtak a házra és lakóira.
Luca-napon dívott a kotyolás szokása is: a termékenységvarázslás jegyében megpiszkálták a tyúkokat, hogy jól tojjanak, miközben dünnyögve kántálták a "kity-koty, kity-koty" szöveget. A hasonló "lity-loty" szavakkal kiegészítve a házban lakó asszonyokra is ráolvastak a termékenységre, a férfiak szexuális teljesítményére utaló, szókimondó kívánságokat.
Karácsonyi búzának is nevezik a Luca napján csíráztani kitett búzát, amelynek fejlődéséből következtetnek az eljövendő esztendő búzatermésére és a család, valamint a jószágállomány egészségére. Később e pogány szokás átlényegült, kapcsolódott a keresztény liturgiához: a karácsonyi oltárt díszítették fel a Luca-búzával, vagy az ünnepi asztalra tették. Zöldje az adventi remény beteljesülését, maga a búza pedig a néphit szerint – úgymond – "az élő kenyeret", egyben Jézust jelképezte.

Olvasson tovább: